Marozsán Fábián az ötödik kiemeltet búcsúztatva negyeddöntős Almatiban, a korábbi világelső Medvedev lehet a következő ellenfele
Almaty Open - Marozsán Fábián kétszettes győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az Almatiban zajló, egymillió dollár (337 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán, ezzel ő lett az első magyar teniszező a kazahsztáni verseny történetében, aki a legjobb 8 között bizonyíthat.
Medvedev jobban bírta a nyomást, két szettben legyőzte De Minaurt Sanghajban
Videó forrása: SNTV
A világranglistán 52. magyar játékos hétfőn 7:6 (7-3), 6:3-ra verte az olasz Luca Nardit (88.), a folytatásban pedig a torna ötödik kiemeltje várt rá az amerikai Brandon Nakashima (34.) személyében. Az első szettben kiélezett csatát vívott egymással a 26 éves magyar és japán-vietnami származású riválisa, végül rövidítésben Marozsán került előnybe.
A második játszma már korántsem volt ilyen izgalmas, a magyar játékos szinte hiba nélkül teniszezett, ellenfele többször is dühöngött a túloldalon, s végül 1 óra 19 perc után már mehetett a hálóhoz gratulálni.
Marozsán Fábián a negyeddöntőben a korábbi világelső orosz Daniil Medvedev és az ausztrál Adam Walton összecsapásának továbbjutójával találkozik.
Eredmény:
nyolcaddöntő:
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2209.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)
65
1
77
6
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)