Daniil Medvedev úgy gondolja, még mindig megvan a játéka, hogy eredményes legyen, az új edzőivel próbálja finomhangolni a teniszét
Publikálva 17/10/2025 - 12:09 GMT+2
Daniil Medvedev elégedett lehet az ázsiai túrájával, Pekingben és Sanghajban egyaránt elődöntőbe jutott, és egyelőre Almatiban is jól megy neki a játék. Az orosz teniszező rég szerepelt orosz nyelvű közönség előtt, ami miatt volt benne némi drukk a versenyen, az utóbbi hetekben látott iránnyal azonban elégedett.
Medvedev jobban bírta a nyomást, két szettben legyőzte De Minaurt Sanghajban
Videó forrása: SNTV
A korábbi US Open-bajnok szeptemberben megköszönte Gilles Cervara munkáját, aki nyolc éven át volt az edzője. Medvedev azóta Thomas Johanssonnal és Rohan Goetzkével készül, és ugyan túlzás lenne azt állítani, hogy minden rendben van a játékával azóta, néhány önbizalomnövelő sikert azért elkönyvelhetett.
Ezen a héten Almatiban játszik, egy 250-es versenyen, ami több szempontból is fontos állomás lehet. Egyrészt Medvedev 2023 tavasza óta nem nyert tornát, vagyis lezárhat egy hosszabb negatív sorozatot, másrészt pedig még a világbajnokságról sem tett le az orosz, ehhez azonban szinte mindent meg kell nyernie az év hátralévő részében.
Medvedev akár a Six Kings Slam nevű bemutatón is elindulhatott volna, de a másfél millió dolláros részvételi díj ellenére inkább a kazah versenyt választotta.
"Aláírtam Almatiba, és ha már elköteleztem magam, akkor tartom a szavam. Talán voltak más lehetőségek is, de nem bántam meg. Hátrébb csúsztam a ranglistán, vagyis pontokra és valódi meccsekre van szükségem. Tudom, hogy kevés az esélyem arra, hogy kijussak Torinóba, de még maradt valamennyi, ezért úgy döntöttem, hogy játszom a szezon utolsó három versenyén, és mindent beleadok, amíg a testem bírja."
Medvedev számára szokatlan a helyzet, ugyanis szinte az egész karrierjét ugyanazzal a csapattal csinálta végig, most pedig új kapcsolatokat kell kialakítania.
"A karrierem során először kerültem ilyen helyzetbe" – mondta az edzőváltásról. "Sok edzőt és korábbi játékost felhívtam. Sokak véleményét kikértem a játékomról, arra voltam kíváncsi, szerintük miben tudnék fejlődni. Persze egy hullámhosszon kellett lennünk, volt már a fejemben egy elképzelés, mi lenne jó a számomra."
"Néha az is érdekes tud lenni, ha valakinek egészen más a személyisége, mert másképp látja a dolgokat, de ha túl extrém a különbség, az nem működik. Néhányan nem voltak szabadok, így nem is tárgyaltunk. Beszéltem Thomassal és Rohannal, ami viszont nagyon jól ment. Remekül kiegészítik egymást, és jó a kapcsolatunk, egyelőre minden jól működik. Meglátjuk, hová fejlődik."
Medvedev úgy gondolja, hogy képes azon a szinten játszani, amely 2021-ben Grand Slam-címmé érett. Szerinte nem kell drasztikusan átalakítani a játékát, inkább apróbb változtatásokra van szükség, hogy újra a legmagasabb szinten legyen versenyképes.
"A játékom most is egészen komplex, szóval csak az apró részleteket kell hozzáadnunk itt-ott, és ezen dolgozunk. Picit változtatunk a tenyeresemen, a fonákomon, a szervámon. Mindenhol. De a játékom megvan, voltam már világelső, csak a részleteket kell finomítani. Kínában jó eredményt értünk el, és amikor jobban megy a játék, még többet akarsz. Tudom, hogyan érjek el többet, de lépésről lépésre kell haladni."
Medvedev már Almatiban is elődöntős, Adam Walton után Marozsán Fábiánt is legyőzte két szettben.
Ez is érdekelhet:
- „Teljesen kész vagyok. Mindenem fáj” – Medvedev kimerülten, de elégedetten távozik Sanghajból
- Medvedev: „Már sok áldozatot hoztam, nem tudom, képes vagyok-e ennél többre”
Kapcsolódó témák