Az idén történelmet író Alexandra Eala az újabb sikere után már a WTA-világranglista top 50-jét ostromolhatja

A 2025-ös esztendő egész biztosan mérföldkő lesz a WTA ifjú feltörekvő tehetsége, Alexandra Eala pályafutásában, ugyanis a Fülöp-szigeteki teniszező a legutóbbi kínai tornán elért negyeddöntőjével az eddigi 58. helyről is feljebb léphet a világranglistán.

Wimbledon - Barbora Krejcikova - Alexandra Eala - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

A női mezőny egyik legnagyobb tehetségeként számon tartott Alexandra Eala tavasszal a Miami Openen tette le először a névjegyét, amikor a 20 éves teniszező egy tornán három Grand Slam-győztest – köztük Iga Swiateket – győzött le.
A miami sikereivel az első női Fülöp-szigeteki versenyző lett, aki top 10-es játékost vert meg, és ugyancsak történelmet írt azzal, hogy hazájából elsőként került be a legjobb 100 közé a WTA-világranglistáján.
Eala azonban nem állt meg itt, Eastbourne-ben bejutott az első WTA-döntőjébe, majd bemutatkozott a Roland Garroson és Wimbledonban is - mindkét GS-en kiesett az első fordulóban. A június 30-i világranglistán érte el karrierje eddigi legjobb helyezését a rangsorban elfoglalt 56. pozícióval, később viszont néhány gyengébb torna után a 70-ből is kicsúszott.
Az idei US Openen az első Fülöp-szigeteki női teniszezőként GS-meccset tudott nyerni egyesben a 14. helyen kiemelt Clara Tauson döntőszett tie-breakben való legyőzésével.
"Nagyon boldog vagyok, hogy a hazámat képviselhetem. Amit elértem, messze túlnő rajtam, ezért is különleges a számomra. Nagyon nehéz csak belegondolni is, hogy én vagyok az első a hazámból, aki ezt elérte. Rendkívül különleges ez az út a számomra" – fogalmazott Eala a US Open első fordulójában aratott bravúros sikere után.
Ez is érdekelhet:
Azóta megnyerte a guadalajarai WTA 125-ös tornát, a fináléban Udvardy Pannát győzte le 1:6, 7:5, 6:3 arányban, valamint negyeddöntőbe jutott Sao Paulóban, a múlt héten pedig elődöntős volt a jingsani challengeren.
A jelenleg a ranglista 58. helyén álló Eala negyedik kiemeltként három játszmában nyerte meg az első két meccsét Szucsouban. Az első körben 6:3, 3:6, 7:5-re győzött a lengyel Katarzyna Kawa ellen, majd 7:6, 6:7, 7:5 arányban a belga Greet Minnen ellen is jobbnak bizonyult.
Az újabb negyeddöntővel a fiatal teniszező ideiglenesen már négy helyet előrébb lépett, így jó esélye van az eddigi legjobb helyezése megjavítására. Ráadásul ha így folytatja, akkor hamarosan a top 50-be is bekerülhet.
Eala következő ellenfele az elődöntőbe jutásért a hatodik kiemelt svájci Viktorija Golubic lesz, akinek legyőzésével tovább üldözhetné a top 50-es álmait.
Forrás: tennis365.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés