Iga Świątek a 6:0-ra elveszített döntő szett után elmondta, nem bajlódott sérüléssel, egyszerűen csak rossz napot fogott ki
Frissítve 02/10/2025 - 19:35 GMT+2
Iga Świąteknek nem volt jó napja a pekingi 1000-es torna 4. fordulójában, ahol három szettben kikapott Emma Navarrótól. A lengyel a 6:4-re elveszített első szett után ugyan kiharcolta a döntő játszmát, ott viszont ismét szétesett a játéka, és ezúttal elszenvedője volt egy 6:0-s szettnek.
Egy nagy rivalizálás kezdődhet: ezúttal Anisimova kerekedett Swiatek fölé, elődöntős az amerikai
Videó forrása: Eurosport
Pedig a lengyel teniszezőnek jól indult az ázsiai sorozat, Szöulban ugyanis – abban a városban, ahol az apja az evezős csapat tagjaként részt vett az olimpián – megnyert egy 500-as versenyt. Az első két meccsét Pekingben is megnyerte, Emma Navarróval azonban nem bírt, a döntő szettes szétesése pedig annyira váratlan volt, hogy sokan sérülésre gyanakodtak.
Świątek azonban a meccs után tisztázta: teljesen jól volt, épp csak rossz döntéseket hozott, és túl sok hibát követett el.
"Ez nem sérülés volt, egyszerűen csak rosszul játszottam. A második szettben sikerült dolgozni rajta. A harmadikban azonban visszajöttek azok a hibák, amiket az elején elkövettem. Nem tudtam javítani a rosszul megjátszott ütéseken. A megoldás helyett beleragadtam a rossz megoldásokba.
Az biztos, hogy egy kicsit idegesebb voltam emiatt, talán túl sok volt az érzelem. Legközelebb igyekszem egy kicsit higgadtabb maradni, hogy több hely maradjon a fejemben a probléma megoldására. Őszintén szólva úgy éreztem, hogy semmi sem működik, és ezért lettem egyre idegesebb."
A lengyelnek a rossz teljesítmény ellenére még a döntő szettben is lehetett volna esélye, ugyanis több szoros játék is akadt, de mindet az amerikai nyerte meg.
"Vissza kell néznem, mert próbáltam alkalmazkodni, kicsit jobban mozogni. Talán volt is pár játék, amiben sikerült, de aztán ez elmaradt. Azt hiszem, hogy apró dolgokon múlt, néha csak annyi kell, hogy eggyel több labdát tudj visszatenni, vagy biztonságosabb megoldásokat válassz."
Świątek korábban nyerte már meg a pekingi tornát, idén azonban nem tudott megfelelően alkalmazkodni a körülményekhez. A korai veresége miatt viszont kicsivel több lehetősége lesz felkészülni a Wuhan Openre, ami szintén egy 1000-es kategóriájú torna, ahol még sosem játszott.
"Fogalmam sincs, hogy milyen a helyszín, milyenek a pályák. Jó lesz új helyet felfedezni" – mondta a lengyel, hozzátéve: a következő napokban azon fog dolgozni, hogy Vuhanban már ne kövesse el a pekingi hibákat.
Ez is érdekelhet:
- Monfils bejelentette a visszavonulását: „Az utolsó szezonom minden percét élvezni akarom”
- A lázadó Agassitól a platinaszőke Alcarazig: Hogy lett a tenisz a divat és a luxusmárkák játszótere?
Kapcsolódó témák
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2214.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2209.png)