Az olimpiai bajnok teniszezőt egy másik korábbi barátnője is testi sértéssel vádolja

Alexander Zverev ismét a német igazságszolgáltatás célkeresztjébe került, miután a berlini ügyészség végzést kért az olimpiai bajnok német teniszező ellen családon belüli erőszak vádja miatt.

Alexander Zverev

Fotó: AFP

Alexander Zverev újabb bántalmazási váddal néz szembe

A német média (RTL) beszámolója szerint Brenda Patea – Zverev korábbi élettársa, gyermekének édesanyja – által tett bántalmazási vádak miatt büntetés kiszabása iránti kérelmet nyújtottak be a tiergarteni bíróságon a teniszező ellen. A sajtót a berlini büntetőbíróság szóvivője tájékoztatta a vádról.
Az olimpiai bajnok teniszezőnek nem ez az első ilyen jellegű bírósági ügye, 2020 novemberében Olga Sharypova, Zverev egy másik korábbi barátnője állt a nyilvánosság elé, ahol azt állította, hogy a teniszező bántalmazta őt. Annál az esetnél az ATP is vizsgálatot indított, végül lezárták az ügyet azzal, hogy a bizonyítékok hiányosak, a két fél vallomásai pedig ellentmondásosak, így a vizsgálat nem tudta bizonyítani a bántalmazást, sem a játékosokra vonatkozó szabályok megszegését.
Most van rá esély, hogy az ATP-nek is ismét vizsgálatot kell indítania.
picture

Alexander Zverev és Brenda Patea

Fotó: Getty Images

A Brenda Patea által benyújtott kérelem csak az első lépcsője egy hosszabb a jogi procedúrának, aminek a végén feltételezhetően Zverevnek pénzbírságot kell fizetnie. Az RTL szerint ez a kérelem arra utal, hogy az ügyészség elegendő bizonyítékot lát arra, hogy ténylegesen bűncselekmény történt.
Mivel az eredeti, bántalmazással kapcsolatos vádakkal Patea még 2019-ben fordult a bírósághoz, nagy valószínűséggel újabb bizonyítékok kerültek elő az ügyében.
A berlini büntetőbíróságok szóvivője az RTL-nek megerősítette, hogy a berlini ügyészség büntető végzés kibocsátását kérte A. Zverev ellen testi sértés miatt, de az ügy pontos részletei nem ismertek.
Azt, hogy ténylegesen lesz-e végzés, jelenleg is vizsgálják. A büntető végzés ellen a következő két hétben lehet fellebbezni, ez idő alatt Zverev ártatlanságát vélelmezik. Fontos kiemelni, hogy ez nem egy ítélet, hanem egy javaslat az ügyészség részéről, amely megkímélheti Zverevet a nyilvános tárgyalástól.
Az RTL szerint, ha a büntetőfeljelentést elfogadják, akkor Zverev akár félmillió eurós pénzbüntetésre is számíthat.
picture

Alexander Zverev

Fotó: Imago

Brenda Patea menedzsmentje nemrég közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban:
„Az ügyben eljáró ügyész a mai napon tájékoztatott minket arról, hogy kérte Zverev úr ellen a Patea asszony elleni testi sértés vádjával büntető végzés kibocsátását. Azt is szeretnénk tisztázni, hogy Patea asszony semmilyen anyagi követelést nem támasztott Zverev úrral szemben" - idézi a közleményt a L'Équipe. A másik oldalról az eljárást Zverev menedzsmentje is megerősítette.
A világranglistán a 19. helyen álló Zverev jelenleg a svédországi Bastadban, a Nordea Openen szerepel, az első fordulós meccsét Alex Molcan ellen három szettben tudta megnyerni, a legjobb 16 között pedig a brazil a Thiago Monteiróval találkozott csütörtök délután, egy egyórás meccsen, 6:1, 6:0-val jutott tovább a német teniszező.
Ha családon belüli erőszak áldozata vagy, vagy ismersz olyat, akit ilyen módon bántalmaztak, hívd ingyenesen a Országos Kríziskezelő Információs Szolgálat segélyvonalát (06-80-20-55-20). Ha bajban vagy, az UNICEF oldalán további elérhetőségeket is találsz.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés