Juan Carlos Ferrero elmesélte, mi vezetett a szakításhoz közte és Carlos Alcaraz között, ugyanakkor nyitott arra, hogy újra a világelső edzője legyen
Publikálva 27/12/2025 - 10:20 GMT+1
Már tíz napja annak, hogy Carlos Alcaraz megírta a közösségi oldalán, hogy mindent köszön, de hét év után szeretné befejezni a közös munkát Juan Carlos Ferreróval, akivel pedig egy elképesztően sikeres szezont tudhattak maguk mögött. Többen megszólaltak azóta, sőt, most már végre az érintettek közül is ketten: a menesztett edző, valamint a világelső édesapja.
Ezzel az Alcarazzal még Sinner sem bírt: varázslatos játékkal lett újra US Open-bajnok a spanyol
Videó forrása: Eurosport
Sőt, Juan Carlos Ferrero két interjút is adott az elmúlt napokban.
A korábbi Roland Garros-bajnok megerősítette, hogy a találgatásokban van igazság, nevezetesen, hogy a szerződése körüli nézeteltérések vezettek a Carlos Alcaraz és közte történt szakításhoz. Hangsúlyozta továbbá, hogy nagyon fáj neki ez az egész, és hogy ez a szakítás nem olyasvalami, amin néhány nap vagy néhány hét alatt túljut az ember.
A teniszvilágot meglepte a hír, hisz Alcaraz élete legjobb szezonját futotta többek között két Grand Slam-győzelemmel és az év végi világelsőséggel. Az ügyben megszólalt mások mellett Carlos Santos, a hatszoros GS-bajnok korábbi edzője, valamint Toni Nadal is.
Ferrero a Marca munkatársának elmondta, voltak kulcsfontosságú kérdések, melyekben nem sikerült megegyezni.
"Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van" – kezdte Ferrero. "Kétségtelen, amikor egy szezon véget ér, vannak bizonyos dolgok, amiket a szerződésekben felül kell vizsgálni. A jövő évre vonatkozó szerződésemet illetően voltak olyan dolgok, amelyekben nem sikerült egyetértésre jutni."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/07/image-b3d2d3d2-ab9e-494d-9d7e-1376f7b362db-85-2560-1440.jpeg)
Carlos Alcaraz az új világelső: parádés játékkal verte Jannik Sinnert a US Open döntőjében
Videó forrása: Eurosport
"Ezeknél a megállapodásoknál mindig az van, hogy az egyik fél az egyik, a másik fél a másik irányba húzza a dolgokat. Mindkét oldal azt képviseli, ami neki a legjobb. Esetünkben voltak ügyek, melyekben egyszerűen nem értettünk egyet."
"Ezeket talán sikerült volna megoldani, ha leülünk beszélni, de ez végül nem történt meg, és úgy döntöttünk, nem folytatjuk."
Bizonyos dolgokkal kapcsolatban nem szeretnék részletekbe menni, a lényeg, hogy más véleményen voltunk, úgyhogy az útjaink szétváltak.
Egyes hírek pénzügyi ellentétekről szóltak, Ferrero azonban hangsúlyozta, hogy nem ilyesmiről volt szó.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Berobbanó szupertehetségek és az év legvadabb sztorija: öt új 1000-es bajnokot avattak 2025-ben
- „Ez a gatya nyerte meg nekem a Garrost” - Stan Wawrinka és a szerencsehozó rövidgatya története
"Felmerült több helyen az ügy pénzügyi vonatkozása. Szerintem én már viszonylag fiatalon egyértelművé tettem, hogy a pénz nem játszik fontos szerepet az életemben."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/01/image-be7b9f2b-0248-4dbb-b553-163e036fdac7-85-2560-1440.png)
Alcaraz mindenkit elvarázsolt eszement megoldásával - Videón a 8. játéknap leglátványosabb ütései
Videó forrása: Eurosport
"Voltak arról találgatások, hogy többet kértem. Az igaz, hogy a család mindig nagylelkű volt velem a korai években és ezt én nagyra értékelem."
"A lényeg, hogy nem a pénzügyi dolgok okozták a problémát, de nem is amiatt kezdtem el ezt a munkát annak idején."
Ferrero ezután a történtek emberi oldalát emelte ki. Azt mondta, most muszáj, hogy ő és Alcaraz egy időt külön töltsenek, mielőtt a barátságuk folytatódik.
Mindkettőnknek kell egy kis idő, hogy feldolgozzuk a szakítást. Nem könnyű. Eléggé fáj még a dolog."
"Az ilyesmi nem gyógyul meg néhány nap alatt, szükség van egy gyászidőszakra. Fájni fog, amikor látom majd őt játszani, hisz eszembe jut egy csomó közös emlék."
Ferrero ezt követően az RNE-nek adott interjúban mesélt arról, hogy lassan igyekszik helyre tenni magában a történteket.
"A munkát elvégeztük, az örökségünk megvan, szóval ilyen szempontból békében vagyok a dolgokkal."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/16/image-26a030fc-1e8b-479e-893c-11f95e58e616-85-2560-1440.jpeg)
Sinner legyőzte Alcarazt is, szettveszteség nélkül védte meg a világbajnoki címét Torinóban
Videó forrása: SNTV
Arra is kitért, hogy nem bánja, hogy az új szerződésben nem mondott igent az elveivel ellentétes dolgokra.
"A tervezetben nem sok passzus szolgálta volna az érdekeimet."
Hű vagyok az elveimhez, az vagyok, aki, úgyhogy bizonyos dolgokat nem tudtam elfogadni.
Ferrero most nem akarja zavarni Alcarazt, szeretné, ha zavartalanul készülne fel az Australian Openre, később azonban tervezi, hogy leül majd vele beszélgetni.
"Mi eddig még nem beszéltünk. Most szeretném, ha megnyugodna és gondtalanul készülne, de utána majd megkeresem és szerezném, ha mindent át tudnánk beszélni. Mindazt, amin együtt keresztülmentünk, hisz továbbra is barátok maradunk."
A volt mester úgy érzi, a történtek nem lesznek hatással Alcaraz játékára.
"Nem fogja elveszíteni el a fókuszt, látni fogja maga előtt az utat. Ismerem őt, tudja, mi a jó neki és mi nem. Imád versenyezni, nagy címekért harcolni. A helyzet nem ideális, de szerintem képes megnyerni az Australian Opent."
Ferrero elmondta, hogy most szünetet tart, ugyanakkor nyitva hagyta az ajtót azelőtt, hogy ismét Alcaraz edzője legyen.
Nyitott vagyok arra, hogy újra az edzője legyek.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/13/image-4dbbc1b9-7ac9-4219-b2b9-214e31b68b02-85-2560-1440.png)
Videón a győzelem, amivel Carlos Alcaraz bebiztosította az év végi világelsőséget
Videó forrása: SNTV
"A köztünk lévő barátság teszi lehetővé, hogy ne zárjam be magam mögött az ajtót. De most szünetre van szükségem és vissza kell nyernem a motivációmat, hogy egy új projekten dolgozhassak. És ott a család, akikkel szintén szeretnék több időt tölteni."
Közben röviden ugyan, de Carlos Alcaraz González, a világelső édesapja is megszólalt.
Mindenkinek meg lehet a véleménye az alapján, amit tud.
Ennyi és nem több. Alcaraz-papa nem eresztette bő lére a mondanivalóját.
via tennis365, Eurosport, as.com
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés