Razgatlioglu és a Yamaha a világbajnok

A siker történelmi, hiszen ő az első török bajnok, aki ráadásul az élő legenda, Rea hatéves veretlenségi sorozatát szakította meg. Pedig Rea és a Kawasaki mindent megtettek, sokáig sikeresen ellensúlyozták a technikai szabályzókból adódó hátrányukat és Rea ugyanannyi versenyt nyert meg, mint Razgatlioglu – szám szerint tizenhármat -de ezúttal a Yamaha erősebb volt. Rea hiába nyerte meg a két utolsó versenyt Mandalikában, Razgatlioglu egy második és egy negyedik helyezéssel bebiztosította a világbajnokságát.

Három dolog különösen feltűnő volt nála: a mentális ereje, a küzdőképessége és a nagyon kanyartechnikája (értsd, rendkívül későn fékez, mégis stabil marad a kanyarban és jó a kigyorsítása), ami még Max Biaggit is lenyűgözte. Persze ezt leírni jóval könnyebb, mint megvalósítani, így nem csoda, hogy neki sem sikerült mindig. Az ötödik versenyhelyszín, Assen előtt például azzal rontotta a saját esélyeit, hogy folyton a vb cím megszerzése járt a fejében. Ekkor jobban is állt Rea, és ez felébresztette. „A világbajnokságnak vége, mostantól csak versenyről versenyre gondolkodom.” – döntötte el és a folytatásban ehhez is tartotta magát.

S ez olyan jól bevált, hogy még az óhatatlanul bekövetkező technikai gondok és versenyzői hibák mellett is erős tudott maradni. Indonéziában sem látszott rajta a stressz, pedig korábbi világbajnokok sora mondta, hogy olyan nyomás alatt lesz, amelyet nehéz elviselni. Még ha így is volt, neki sikerült. Szinte egykedvűen diskurált a futamok előtt mentorával, az ötszörös szupersport-világbajnok Kenan Sofuogluval, csupán a rajtoknál látszott rajta némi versenyláz.

Kétségkívül megérdemelte a világbajnoki címet. Vezérletével a Yamaha triplázott, az egyéni és a csapatbajnoki cím mellett megnyerték a gyártók világbajnokságát is, amely a Yamahának legalább olyan fontos volt, mint az egyéni siker. Amúgy a Yamaha lett az üldözött vad a motorsportban: a szuperbike címek mellé (a nem gyári motorosok pontversenyét Garrett Gerloff nyerte) besöpörték a szupersport vb címeket is, a MotoGP-ben Fabio Qartararo nyert nekik, a brit és az amerikai szuperbike bajnoki cím is az övék lett Tarran McKenzie és Jake Gagne révén, a japán elsőséget pedig Nagaszuka Kacajuki szerezte meg.

Már fenik is a rájuk a fogukat a vetélytársak.

Jonathan Rea például kijelentette: „Minden tiszteletem Topraké, de visszatérek és újra győzni akarok!” – azaz máris kitűzte a 2022-es harci lobogót.

És ez sokat ígér, bár Michael van der Mark szerint az idei világbajnokság színvonala is hihetetlenül magas volt. Ha erre jövőre rátesznek még egy lapáttal – nos, az nagybetűkkel kerülhet be a sportág történelemkönyvébe.

De azért az idei évre sem panaszkodhatunk. A Rea kontra Razgatlioglu csata végig izgalmas volt, amelybe időnként Scott Redding (Ducati) is bele tudott szólni és jutott néhány morzsa Rinaldinak és Van der marknak is.

Most következhet az ünneplés, a bánkódás, a helyzetértékelés a fogadkozás és persze a munka, hogy 2022-ben is legyen miért izgulnunk.

Én mindenesetre nagyon díjazom az idei világbajnokságot és hasonló jókat kívánok magunknak a következő évben is.

Addig pedig: éltessük Razgatlioglut és szurkoljunk a többieknek, hogy méltó vetélytársai legyenek – nemcsak Rea, hanem mások is.