Tavalyi Eb-győzelme után a Világjátékokon is aranyérmet szerzett Szolnoki Olivér pool biliárdban

Világjátékok - A biliárdozó Szolnoki Olivér aranyérmet szerzett a kínai Csengtuban zajló Világjátékokon. A verseny honlapja szerint a tavalyi Európa-bajnokságon is győztes magyar versenyző a csütörtöki fináléban 9-7-re nyert a perui Gerson Martínez ellen.

Készítsd a popcornt, ez nagy durranás lesz! Kövesd a US Opent 2025-ben is az Eurosporton!

Videó forrása: Eurosport

"Még nem igazán dolgoztam fel a sikert, mert a meccs után egyből doppingellenőrzésre kellett mennem, de nagy élmény volt belökni az utolsó golyót, főleg, hogy sok magyar sportoló, edző és vezető ott volt" - értékelt a 28 éves játékos a közmédiának a finálé után.
Szolnoki Olivér elmondta, két fordulópontja volt a mérkőzésnek: egyrészt, amikor 0-2-nél az ellenfele hibázott, ezt ki tudta használni és 0-3 vagy 0-4 helyett 4-2-re már ő vezetett, majd 7-7-es állásnál, amikor élni tudott a perui egy hibája utáni esélyével.
"Igyekeztem gyorsan túllépni a rontásaimon, mert tudtam, hogy ez egy döntő, a karrierünk talán legfontosabb mérkőzése, így lesz rajta és rajtam is nyomás és jönni fognak a hibák. Próbáltam a legjobbat kihozni minden lökésemből, tudtam előnyt kovácsolni abból, hogy hibázgatott" - elevenítette fel a történteket Szolnoki.
A magyar biliárdozó kifejtette, a taktikája része volt, hogy próbált sok biztonságit lökni, ezzel kényszerítve rontásra az ellenfelét, ami "néha bejött, néha nem".
picture

Szolnoki Olivér - Fotó: Du Zixuan / XINHUA / Xinhua via AFP

Fotó: AFP

Kapcsolódó:
Szolnoki elmondta, sok ideje nem lesz pihenni vagy ünnepelni, mert pénteken már utazik haza Magyarországra, majd egynapos pihenőt követően az Egyesült Államokba repül tovább egy újabb versenyre.
A magyar küldöttség az arany-, nyolc ezüst- és öt bronzéremmel áll a nem olimpiai sportágak legnagyobb seregszemléjén.
(MTI)

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés