Döbbenetes részletek Péni István és Sidi Péter ügyéről: vádemelés is történt

Bő három év után ismét előkerült az utóbbi évek magyar sportéletének egyik legsúlyosabb esete, ugyanis az ügyészség vádat emelt Sidi Péter sportlövő ellen. Az ügy áldozata és elszenvedője, Péni István kíméletlen őszinteséggel beszélt a Telexnek arról, hogyan történt a megmérgezés és hogyan zajlott ezt követően a doppingügy.

Péni István

Fotó: MTI

Az ügyről három évvel ezelőtt többször beszámoltunk, Péni István akkor hosszabb nyilatkozatot is adott az Eurosportnak. 2021 márciusában, az újdelhi világkupán Péni nem érezte jól magát a légpuska döntője előtt, hasmenése lett, de nem tulajdonított ennek különösebb dolgot. Áprilisban aztán jött a sokkoló információ számára: pozitív lett a doppingtesztje a furoszemid nevű tiltólistás vízhajtóra. Két héten belül utánajárt a miérteknek, és az indiai hotelből kért felvételek megmutatták az igazságot: a magyar válogatott szerelésbe öltözött, arcmaszkot viselő, de jól felismerhető versenytársa, Sidi Péter jogosulatlanul bement a szobájába, és lényegében megmérgezte őt.
Péni bizonyította az igazát, felmentették a vádak alól, az azóta román állampolgárként versenyző Sidi viszont többször is cáfolta az egészet.
A majd' három és fél évig tartó nyomozás után október 3-án döntött úgy az ügyészség, hogy vádat emel Sidi ellen, méghozzá koholt bizonyíték szolgáltatásával elkövetett hamis vád miatt. Arról, hogy pontosan mi történt, Péni a Telexnek beszélt részletesen, ebből a cikkből idézünk.
Péni István...
arról a pillanatról, amikor az Indiából kapott szállodai kamerafelvételeken meglátta, hogy Sidi Péter 45 percet tölt az ő szobájában: "DHL-lel küldték el nekem a két terrabájtnyi anyagot. Ahogy megkaptam, mentem haza, és tíz perc sem kellett, amikor azzal szembesültem, hogy a riválisom elindul a folyosón a szobám felé. A szobából 10 óra 19-kor lépünk ki apámmal, 10 óra 36-kor lépnek be rajta. Nem biztos, hogy a sokk a legjobb szó rá, amit éreztem, mert 170-re felszaladt a pulzusom. Amikor megütöd a jackpotot, és elfog a bingóérzés, az más, mert kapsz valamit. Én abban a pillanatban csak arra gondoltam, látom, hogy a vesztemet akarják, sportszerűtlenül ki akarnak szedni a versenyből. Magamban mérgezésnek mondom, jogilag pedig, ahogy feltehetően a benyújtott vádirat is mondja, meg akarta téveszteni az a valaki a hatóságokat koholmánnyal, és hamisan doppingolónak akart beállítani.
De vissza is kaptam valamit. A becsületemet. Meg a karrieremet is nyilván. Mondják sokan, hogy egy stresszhelyzetben alig kapnak levegőt. Én ezt átéltem. Most is libabőrös vagyok, pedig három és fél év telt el. Azonnal elkezdtem telefonálni, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori főtitkára fel is vette. Elmondtam neki, mit találtam. Csak jóval később villant be, hogy megnézzem, amikor már nem lüktetett annyira a szívem, hogy megnézzem, ez a valaki egyáltalán mikor jön ki a szobából. 45 percet töltött bent. Az arca a maszk ellenére kivehető. Ez is szerencsés volt. 12 nap pokol ért akkor véget.”
arról, hogy Sidi Péter még mindig próbálja gátolni őt, a párizsi olimpián például pont ahhoz a lőálláshoz vett jegyet, ahol Péni lőtt: „Zavarni akar, nem hiszem, hogy a rajongás hozza a közelembe, nem akar békén hagyni. Nemcsak az olimpián »szurkolt« nekem, hanem szinte az összes versenyen felvesz kamerával, a granadai világkupán öt méterről. Most, hogy ezeket a dolgokat elmondtam, nem tudom, hogy éjjel ezzel fogok-e álmodni. Voltak rémálmaim, amikben menekülök. Az álmaimat már uralom, és nagyjából egy éve nyertes helyzetben vagyok az álmaimban is, minden egyes alkalommal. Ez legalább egy fontos hozadéka ennek a borzasztó ügynek. Ezért a pszichológusomnak, Pálvölgyi Ágnesnek tartozom köszönettel.”
a jövőjéről: „Én tényleg szeretem az edzéseket még ennyi év után is. Látok másokat, akik nem szeretik annyira, de csinálják, mert jók a sportágban. Engem a lövészet boldoggá tesz. Van egy csodálatos feleségem, aki megtanult magyarul. Van egy diplomám, amit a Corvinuson szereztem, felsőfokú nyelvvizsgám van angolból és németből. Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy van B tervem, ha a lövészetnek egyszer vége lesz. De a csőben Los Angeles van. Párizsban nem jött jól ki a lépés, voltak fegyvergondjaim, a nagymamám kórházba került, a szálloda nem kényeztetett el, hiszen még csak vécé sem volt a szobánkban. De nem kifogásokat, hanem megoldásokat szeretnék keresni, és még vágyom Eb-aranynál, vb-éremnél nagyobb sikerekre. Az én életemhez már hozzátartozik, hogy mindegyik szobát, ahol lakom, bekamerázom. Ezt az olimpián nemcsak megértette, hanem támogatta Pekler Zalán, aki a szobatársam volt, és aki az elmúlt három évben szinte az állandó társam volt. Ilyen a sportos big brother. Nincs irigység bennem, tisztelem az eredményeit, tavaly jobb volt nálam. Ettől még egy olimpiai érem van a célkeresztemben. Vannak lövők, akiknek 50 évesen sikerült, én pedig még csak 27 vagyok. Az ausztráliai olimpián, Brisbane-ben 2032-ben is még csak 35 leszek.”
A teljes cikk az eljárás részleteivel elolvasható a Telexen.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés