„A legfőbb álmom snowboardban, hogy inspiráljam a fiatal lányokat”

Még csupán 17 esztendős, de már ott van az olimpiai kvóta kapujában, ráadásul élete első világkupa-versenyén 26. helyen végzett. Kamillával az idei szezonjáról, és a terveiről beszélgettünk.

Elég sokat sportoltam kiskoromban, gyorskorcsolyáztam és táncoltam is, a snowboardot pedig kilencévesen kezdtem el. Anyukám boardozott és mivel imádom őt, és felnézek rá, azt akartam én is csinálni, amit ő. Tőle kaptam meg az első deszkámat, és ő tanított meg rengeteg mindenre. Elég hamar rájöttem, hogy menyire élvezem ezt a sportot, ráadásul elég jól is ment. Mire tíz lettem, már kipróbáltam magam parkban, és a következő évben versenyen is indultam otthon Calgaryban. 16 évesen bekerültem a kanadai csapatba, és innentől már egyértelmű volt, hogy maradok ennél a sportnál.

Alapvetően a félcső elkülönül a másik kettőtől, de nálam már a kezdetektől úgy alakult, hogy mind a háromban kipróbáltam magam. A big air és a slopestyle a kedvenceim, de félcsőben versenyezni is jó érzés, igazi szórakozás.

Megmondom őszintén, először egy kicsit izgultam. Big airben az ugrató hihetetlen nagy volt, 21 méter, még ekkora ugratón nem versenyeztem. Ráadásul a legjobb snowboardosok ellen kellett megmutatnom magam. Összességében remek érzés volt, mindenki nagyon kedves és támogató volt velem. Sokat adott, hogy a verseny előtt rengetegen biztattak, hogy meg tudom csinálni. Nagyon tetszett a verseny pozitív légköre.

Kilencéves voltam, amikor a nagypapám elhunyt, akkor kezdtem el snowboardozni, így már nem érhette meg, hogy lásson versenyezni. Ráadásul a Magyarországon élő idős nagymamát és a családomat nem láttam már két éve a járvány miatt. Nehéz ez az időszak számomra, hiszen nagyon szeretem őket, és hiányoznak. Ezért arra gondoltam, ha magyar színekben versenyeznék, az egy gesztus lenne feléjük, amivel kifejezem a szeretetemet.

Hatalmas élmény lenne, az egyik legnagyobb álmom válna valóra, ha kijutnék. A kvalifikációból van még három verseny, ezeken igyekszem a legjobbamat nyújtani, aztán majd meglátjuk, hogy mire lesz elég. Azt tudom, hogy 30-an mehetnek majd Pekingbe, én pedig jelenleg a 49. vagyok, úgyhogy még kell gyűjtögetnem a pontokat. De mindent megteszek, amit csak tudok, hogy ott lehessek.

Québecben készülünk majd pár napot, ott van az edzőm is. Igyekszem még csiszolni a trükkökön, bár ez egy rövid edzőtábor lesz, öt napra megyünk csupán. Az évet pedig Calgaryban kezdjük majd.

Igen-igen, lesz.

Szeretnék minél jobb köröket menni, és bemutatni azokat a trükköket, amiket tudok. A többit pedig meglátjuk. Szeretném a legjobbat kihozni magamból.

Normális esetben öt vagy hat napot edzem a héten. Emellett háromszor konditerembe is járok. Az edzéseimet egyébként az anyukámmal végzem.

A backside 540 indy grab.

Québecben nagyon szeretném, gyakorolni a cab dub 900-at, (Kamilla közben első magyar női snowboardosként sikeresen megugrotta a trükköt Québecben – a szerk.) – ami egy duplaszaltó – és remélem, hogy Calgaryban is be tudom majd mutatni.

Ha esetleg nem jönne most össze az olimpiai szereplés, akkor megcélzom 2026-ot. Márciusban junior világbajnokság, ott is jó szereplést várok magamtól. A legfőbb célom viszont az, hogy inspiráljam a fiatal lányokat ebben a sportban, és szeretnék nyomot hagyni a snowboard világában.