Ronnie O'Sullivan olyan breaket lökött, amilyet eddig mindössze egyszer látott a profi snooker, és annak is már bő húsz éve
Publikálva 20/03/2026 - 10:19 GMT+1
Ronnie O'Sullivan ismét snookertörténelmet írt, ezúttal a kínai World Open negyeddöntőjében. 5-0-ra legyőzte Ryan Dayt, három százas és egy 95-ös breaket lökött a mérkőzésen, de nem ez volt a csúcsteljesítmény, amivel rekordot állított fel, hanem a 153-as break, melyet az első frame-ben hozott össze. De hogyan lehetséges ez? Nem 147 a maximum break?
Újabb világrekord Ronnie O'Sullivantől! - 153-as breakkel ismét történelmet írt a Rakéta
Videó forrása: Eurosport
Jogos a kérdés. A maximum break továbbra is a 147-es, hiszen ez a legtöbb pont, amit össze lehet szedni hagyományos helyzetben. Mi, kommentátorok néha elmondjuk, hogy elméletileg lehetséges ennél nagyobb breaket is lökni, amennyiben egy free ballal kezdődik a pontgyártás. Volt is már ilyen, Jamie Burnett volt a korábbi rekordtartó, aki 2004-ben hozott össze egy 148-as breaket. Ez volt eddig az egyetlen hivatalos 147 pont feletti break.
Szakállas volt ez a rekord, hiszen bő 21 évig, egészen 2026. március 20-ig élt. Merthogy Ronnie O'Sullivan, aki csaknem az összes rekord gazdája, ezt a csúcsot is meghódította. Ryan Day ellen rögtön a mérkőzés első frame-jében free ballt (azaz szabad golyót) kapott. Ez úgy lehetséges, ha az ellenfél hibát követ el, és a hiba utáni állásból nem "látszik" egyik célgolyó (ez esetben piros) sem.
A Rakéta free ballként belökte a zöldet, kapott érte egy pontot, mintha pirosat lökött volna be. Mert ilyenkor gyakorlatilag egy extra piros kerül az asztalra, tehát tulajdonképpen 16 pirosas breaket lehet összehozni. És pontosan ez történt. Sőt, lehetett volna belőle abszolút maximum, azaz 155-ös break is, hiszen az első 14 piros után mindig a feketét lökte be. Csakhogy ezután egy kicsit pontatlanul pozicionált, nem tudta elkerülni a feketét, ami a falra gurult. Az utolsó két piros után a rózsaszínt kellett megoldania, amivel két pontot "veszített" ahhoz képest, mintha a feketét lökte volna.
És így végül 153-as breaket láttunk O'Sullivantől, amivel mostantól övé minden idők legmagasabb hivatalos breakje. Ezt is lehet überelni, hiszen 154, illetve 155 is lehetséges - nem beszélve a szaúdi aranygolyós őrületről, ahol 167, sőt, free ballal akár 175 pont is összehozható. De az kvázi csalás, hiszen egy húszpontos golyót is az asztalra tesznek. Aminek ennyi erővel lehetne akár 100 pont is az értéke...
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/20/image-974538ea-93c4-4166-a22f-4459311e7697.jpeg)
Ronnie O'Sullivan
Fotó: Getty Images
Mindenesetre jelenleg ez a 153-as break a legnagyobb. És önmagában a 16 pirosas total clearence is meglehetősen ritka, hiszen ez a mostani mindössze a nyolcadik volt a snookersport történetében. Érdekesség, hogy a hatodikat éppen Day lökte meg, de ő "csak" 139 pontig jutott.
Látható volt egész héten, hogy O'Sullivan nagyon jó formába lendült, de azt hozzá kell tenni, hogy ez a 153-as break, bár rekordnak számít, inkább csak amolyan érdekesség. A 16 pirosas break nagyon ritka előfordulása ugyanis nem annak köszönhető, hogy borzalmasan nehéz lenne, hiszen végülis csak kettővel több golyót kell belökni, mint a hagyományos total clearence folyamán, tehát 36 helyett 38 lökésből áll. A ritkaság abból következik, hogy maga a free ball előfordulása nem igazán gyakori, és különösen akkor fordul elő ritkán, amikor még mind a 15 piros az asztalon van.
O'Sullivan a 153-as breakkel kezdett, a következő frame-et egy 62-essel hozta, majd lökött még két százast, és egy 95-össel zárta le a találkozót, 5-0-s sikerrel jutott az elődöntőbe. Ezen a héten négy mérkőzést játszott és összesen hét százast gyártott, valamint további nyolc 70 feletti breaket. Tehát 20 megnyert frame-je során lökött 15 frame-nyerő breaket... Hogyan szedte elő ezt az eszméletlen jó játékot egy egészen pocsék időszak után?
A hétszeres világbajnok következő ellenfele Wu Yize lesz, aki szintén csodásan játszott a negyeddöntőben. 5-1-gyel búcsúztatta Mark Allent, ilyen breakekkel: 83, 140, 77, 109, 53. Várhatóan óriási rangadót vívnak szombaton O'Sullivannel az első elődöntőben, magyar idő szerint reggel 7:00 órás kezdettel. Az Eurosport és az HBO Max élőben közvetíti a mérkőzést.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/20/image-c1d4ab41-9b51-4062-bdd5-820a97751847-85-2560-1440.jpeg)
Újabb világrekord Ronnie O'Sullivantől! - 153-as breakkel ismét történelmet írt a Rakéta
Videó forrása: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés