Ronnie O'Sullivan parádésan kezdett a World Grand Prix-n
Publikálva 17/01/2024 - 08:25 GMT+1
Egyáltalán nem tűnt kimerültnek Ronnie O'Sullivan a World Grand Prix első fordulójában, kedd este. Pedig nagyon fáradtnak és rosszkedvűnek látszott a Masters megnyerése után, de úgy tűnik, kiheverte a londoni fáradalmakat. Csodásan játszott, majdhogynem hiba nélkül, és 4-2-re győzött Pang Junxu ellen, amivel bejutott a 16 közé.
Ronnie O'Sullivan lökése, ahol megfordult a Masters döntője
Videó forrása: Eurosport
A World Grand Prix a szezon első olyan pontszerző versenye, melyen az egyéves ranglista, azaz az idei szezon legjobbjai vehetnek csak részt.
Ezen a tornán az első 32 helyezett. O'Sullivan három versenyt nyert ebben a szezonban, de ebből kettő meghívásos volt, amelyekért nem jár ranglistapont, viszont övé lett az Egyesült Királyság Bajnoksága is, aminek köszönhetően az egyéves ranglistán is előkelő helyen találjuk, a második pozícióban.
És nagyjából ott folytatta, ahol vasárnap este abbahagyta. 3-0-ra elhúzott, 96%-os golyóbelökést produkált, lökött egy százas és egy 70-es breaket is. A negyedik frame-ben már igen közel került a sima 4-0-s győzelemhez. 50 pontnál járt, amikor kihagyott egy pirosat, és ezzel lehetőséget adott Pangnak. Aki egy 90-es breakkel ellopta a frame-et, majd egy százassal már 3-2-re zárkózott. Úgy tűnt, nagyon elkapta a fonalat a kínai, de nem tudta döntő frame-re menteni a mérkőzést, 4-2 lett a vége. O'Sullivan egy 95-ös breakkel zárta le a nagyon magas színvonalú csatát.
Olyan egyenletesen jól játszott a világelső, mint a Mastersen egyik meccsén sem - de persze ez egy rövidebb találkozó volt, valamivel könnyebb rövidebb ideig fenntartani a jó formát. Viszont a Masters megnyerése után akár ki is engedhetett volna, de a keddi játékával azt támasztotta alá, amit már sokszor elmondott, hogy ő nagyon is élvezi a snookert, és nagyon szeretne minél jobban játszani. Ezt a teljesítményét bizony élvezhette is.
Mark Williams is továbbjutott döntő frame-es csatában Thepchaiya Un-Nooh ellen. Shaun Murphy 4-0-val átgázolt John Higginsen. Három nagy breaket lökött 2005 világbajnoka, köztük egy 145-öst is, amivel egyelőre (?) vezeti a breaklistát. A tavalyi döntős Judd Trump még hétfőn 4-2-re győzött Lyu Haotian ellen, Mark Selby pedig nagyon nehezen, 4-3-ra Yuan Sijun ellen.
Ezt mondta Selby a mérkőzése után:
"Valahogy győztem, de nem érdemeltem meg a sikert. 3-1-ig rendben volt a játékom, de aztán elrontottam egy jó sanszot, amivel 4-2-re lezárhattam volna a meccset. A végén csak szerencsém volt."
Látszott is Selbyn, hogy nem tud igazán örülni a győzelmének. Mindenesetre továbbjutott, és Ali Carter lesz a következő ellenfele, aki szintén 4-3-ra győzött egy kínai játékos, Wu Yize ellen.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés