Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Mark Allen félelmetes játékkal nyerte meg a UK-t

Buzás Gábor

Frissítve 21/11/2022 - 09:57 GMT+1

Mark Allen immár kétszeres Triple Crown-győztes, miután 10-7-re legyőzte a fináléban a verseny háromszoros bajnokát, Ding Junhuit. Borzalmas játékkal kezdett az északír, a második szakaszban azonban gyakorlatilag elsöpörte a kínai sztárt az asztal mellől. Hatalmas fordítást vitt véghez, a döntő utolsó tíz frame-jéből kilencet megnyert.

Mark Allen

Fotó: Getty Images

Ding pályafutása során negyedszer jutott be az Egyesült Királyság Bajnokságának döntőjébe, és eddig mindháromszor győzött.


Allen ezzel szemben kettőből kettő vereséget tudott felmutatni a UK döntőiből. Viszont sorozatban a harmadik pontszerző tornán jutott fináléba, ami már önmagában hatalmas teljesítmény, ám könnyen lehet, hogy emiatt is fáradt volt.
Egészen sajátosan alakult a mérkőzése első fele, ami a folyamatos terhelés mellett valószínűleg annak is köszönhető, hogy Allen egy rendkívüli csatát nyert meg az elődöntőben Jack Lisowski ellen, ráadásul késő este végzett, Ding viszont könnyedén jutott a fináléba, és délután elődöntőzött. Allen ezenkívül az összes meccsét komoly küzdelemben nyerte meg, míg Ding a 16 és a nyolc között is simázott, mindössze egy frame-et veszített ezen a két meccsén. A kínai tehát pihenten, Allen viszont kissé meggyötörten érkezett a fináléba.
picture

Mark Allen at the UK Championship against Jack Lisowski in the semi-finals in York

Fotó: Eurosport

És ez meg is látszott az északír játékán. Ahogy majdnem az összes meccsén ezen a versenyen, ezúttal is 2-0-s hátrányba került. Aztán szépített, de Ding két százas breakkel 4-1-re ellépett. A hatodik frame megnyerésére kiváló sansza volt Allennek, de ezt sem tudta hozni, és a végén örülhetett, hogy 6-2-re kihozta az első etapot, és nem került 7-1-es hátrányba. A nyolcadik frame-ben már jól játszott, lökött egy 79-es breaket, de addig egyáltalán nem ment neki a játék. Ding ellenben három százast, és további két félszázast hozott össze - ég és föld volt a teljesítményük.
Este aztán minden megváltozott. Nem mintha Ding rosszul játszott volna. Egy kicsit valóban gyengült, kicsivel többet rontott, mint délután de valójában lehetősége is alig akadt. Allen biztonsági játéka rendkívül jól működött, és a breaképítése is csodás volt, aminek következtében sorozatban hét frame-et hozott, és 8-6-ra fordított. Ding ekkor még tudott varázsolni egy százast, de nem törte meg ellenfele lendületét, aki az utolsó két frame-et behúzta, és 10-7-re győzött.
Allen a szezon legjobb játékát mutatta, félelmetesen összeszedetten játszott a második etapban. Ő a szezon magasan legjobb játékosa három pontszerző döntővel, amiből kettőt megnyert. Az északír ezt mondta a döntő után:
"Tudom, hogy Alex Higgins 7-0-s hátrányból fordította meg annak idején a UK-döntőjét. Ez is mutatja, hogy mi, északírek sosem adjuk fel. 6-1-es hátrányban sem keseredtem el, és amikor feljöttem 6-3-ra, akkor éreztem, hogy összeállt a játékom. Mire 6-6-ig eljutottam, már úgy éreztem, hogy nem tudok hibázni, és ez nagyon jó tudatállapot egy ilyen fontos döntőben. A pozitív hozzáállásomnak köszönhetem, hogy győztem, és erre nagyon büszke vagyok.
Szeretnék komoly örökséget hagyni magam után. Megvan a Triple Crown kétharmada, és tudom, hogy a világbajnokságot őrült nehéz megnyerni, de ha hasonló szinten tudok játszani a folytatásban is, akkor nagyon magabiztosan fogok megérkezni Sheffieldbe."
picture

Mark Allen and Ding Junhui ahead of the final

Fotó: Eurosport

Dingnek esélye nyílt arra, hogy visszaküzdje magát a világranglista első 16 helyezettje közé, és kvalifikáljon a Mastersre, ehhez azonban meg kellett volna nyerni a tornát. A második hellyel is sokat lépett előre, a 38. pozícióból egészen a 19. helyig ugrott fel. Ő ezt nyilatkozta:
"Nagyon jól játszott Mark, amikor felzárkózott. Mindig is jó volt a hátrányok ledolgozásában, úgyhogy egy pillanatra sem engedtem ki. Nem is követtem el sok hibát, de nem volt mit tennem, mert ő belökte a hosszú pirosakat, és utána jött a nagy break. 6-6-nál kicsit kicsúszott a lábam alól a talaj, nem tudtam breakeket lökni, és Mark egyértelműen jobb volt.
Az utolsó frame-et megnyerhettem volna, és talán minden máshogy alakul, ha feljövök 9-8-ra. Csalódott vagyok, mert jó esélyem volt egy nagy torna megnyerésére, de végül mindig a legjobb játékos viszi el a trófeát. Az önbizalmam erős, folytatom a gyakorlást, semmin sem kell változtatnom. Jól mennek most a dolgaim. Nem lehet mindent visszaszerezni egy hét alatt, de mindent meg fogok tenni, hogy nyerjek még versenyeket."
Most egy hét szünet következik, nekünk nézőknek, a játékosok viszont lejátsszák a German Masters selejtezőit, amiket az Eurosport.hu-n lehet majd nézni. November 28-án pedig kezdődik a következő pontszerző torna, a Scottish Open.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés