Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ronnie O'Sullivan öt év után ismét elődöntős a Mastersen

Buzás Gábor

Publikálva 11/01/2024 - 19:17 GMT+1

Ronnie O'Sullivan és Barry Hawkins játszotta az első negyeddöntőt a 2024-es Mastersen. A két régi ellenlábas (és időnként edzőpartner) mérkőzése nem hozott sem igazán magas színvonalat, sem meglepetést. Hawkinsnak bőven volt esélye arra, hogy legyőzze a világelsőt, de ahogy lenni szokott kettejük párharcában, ezúttal is O'Sullivan kerekedett felül.

Ronnie O'Sullivan egy legenda - ahogy be is kiabálták a nyolcadik UK-címe megszerzésekor

O'Sullivan maga volt az első, aki elismerte, hogy gyenge volt ez a mérkőzés.
Ahogy fogalmazott, lehúzta a saját szintjére Hawkinst, és ezért elnézést kért a nézőktől. Az biztos, hogy a Rakéta nem kevés szurkolója tövig rághatta a körmét, mert finoman szólva megbízhatatlanul játszott a kedvencük.
És az a sajátos, hogy még így sem került nagy bajba. Nyilvánvalóan jól jött neki, hogy Hawkins volt az ellenfele, aki csak szökőévente, sőt, még ritkábban képes legyőzni őt (eddigi 19 meccsükből mindössze kétszer sikerült). 3-2-re Hawkins vezetett, de az utolsó négy frame a világelsőhöz került, aki a végjátékban lökött két félszázas breaket, egy kerek 60-ast és a végén egy 77-est. Ezeken kívül az első frame-ben hozott össze egy 88-ast, többször nem kápráztatta el a nagyérdeműt.
Összességében 86%-os sikerességgel lökte be a golyókat (emlékezhetünk, hogy Zhang Anda az első fordulóban 93%-os golyóbelökéssel kapott ki...), de szerencséjére Hawkins csak 82%-ot produkált. Ezzel együtt voltak azért csodás megoldások is, de egyértelműen az eddigi leggyengébb győztes teljesítményt láttuk az idei Mastersen.
O'Sullivan hétszeres bajnok a Mastersen, legutóbb 2017-ben győzött. Döntőt legutóbb 2019-ben játszott, akkor kapott ki Judd Trumptól. 2020-ban nem indult, az elmúlt három tornán pedig egyaránt a negyeddöntőben, magyarán a második mérkőzése után búcsúzott. Most viszont már az elődöntőben van, tehát öt éve nem szerepelt olyan jól a Mastersen, mint idén.
Továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy a nyolcadik Egyesült Királyság Bajnoksága-címe után rögtön megszerezze a nyolcadik Masters-trófeáját is. De az egyértelmű, hogy a csütörtökinél jobban kell majd ehhez játszania. Sokkal jobban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés