Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Trump remek játékkal győzött, Selby pocsék játékkal kikapott

Buzás Gábor

Frissítve 15/01/2022 - 09:43 GMT+1

Elmarad a világbajnokok csatája a Masters alsó ági elődöntőjében, ugyanis Barry Hawkins 6-1-re legyőzte Mark Selbyt.

Judd Trump

Fotó: WorldSnooker

Judd Trumpon nem múlt a dolog, ő megtette a magáét, kiváló játékkal legyőzte Kyren Wilsont, és bejutott az elődöntőbe. Trump játéka komoly javuláson ment keresztül a Mark Allen elleni első körös mérkőzés folyamán. Ott csodás formában zárt, és Wilson ellen eleve jól kezdett, két 60 feletti breakkel 2-0-ra vezetett.
Aztán Wilson is elkapta a fonalat, egy 70 felettivel szépített, és jó sansza volt az egyenlítésre is. Utólag látszik, hogy a negyedik frame különösen fontos volt, mert Trump 41 pontos hátrányból tudta ellopni. A szünet utáni első frame is hasonlóan alakult, ezt is ellopta a Masters 2019-es bajnoka, és 4-1-ről már nem volt visszaút, 6-1-re hozta a mérkőzést. Ez azt jelenti, hogy sorozatban ötödször győzte le Wilsont, a 2020-as világbajnoki vereség óta nem kapott ki tőle. Trump óriási, "Come on, baby" kiáltással ünnepelte a győzelmet. Ezt mondta utána:
"Idén mások itt az energiák. Mindenki jobban értékel mindent a mögöttünk álló időszak miatt. Karácsony körül még úgy nézett ki, hogy nem is lehetnek itt ennyien. Úgy érzem, mindenki el akarja engedni magát, az emberek élőben szeretnének snookert nézni, újra meg akarják tapasztalni ezt a csodás élményt. Mi, játékosok is érezzük ezt, és jobban játszunk miatta. Volt már itt néhány fantasztikus mérkőzés, látszik, hogy a játékosok remekül érzik magukat."
Barry Hawkins
Az esti mérkőzés messze nem alakult annyira könnyedén, eléggé szenvedős volt Barry Hawkins és Mark Selby csatája. Az az igazság, hogy a világelső pocsékul játszott, nemhogy 50-est nem lökött, de 40 fölé is csak kétszer jutott a mérkőzésen. Már az első fordulóban is csak egy 50 felettit produkált, nem csoda, hogy a negyeddöntőben már kiesett. Hawkins sem játszott igazán varázslatosan, de így is 6-1-re győzött, és ezzel pályafutása során harmadszor jutott be a Masters elődöntőjébe. 2016-ban meg is nyerte az elődöntőt, éppen Trump ellen, hogy aztán a fináléban könnyű préda legyen O'Sullivannek. Összességében 7-6-ra vezet a Trump elleni mérlegben.
Ők játszanak tehát szombat este. Délután pedig a felső ági elődöntő, Mark Williams és Neil Robertson mérkőzése kerül terítékre. Ez a párharc erősen az ausztrál felé billen, 10-3-ra vezet, és az utóbbi négy mérkőzésüket ő nyerte, többek között három éve a Mastersen is. Mindketten fantasztikus formában vannak, őrült jó meccs is lehet ebből.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés