Si Jiahui: „Még egy pennyt sem költöttem el”
Publikálva 28/07/2023 - 18:26 GMT+2
Si Jiahui az egész snookerkedvelő világot meglepte a legutóbbi világbajnokságon mutatott szereplésével, hiszen teljesen váratlanul egészen az elődöntőig menetelt a Crucible Színházban. Si szeretné, ha minden visszaállna a régi kerékvágásba, de tudja, hogy már semmi sem lesz úgy, mint a vb előtt volt.
Si Jiahui
Fotó: Getty Images
Si Jiahui a selejtezőből indult, ahol legyőzte Tom Fordot és Jordan Brownt, amivel kvalifikált a főtáblás szereplésre. Életében először. Az első fordulóban egy csodálatos mérkőzésen győzte le a favoritok közé tartozó Shaun Murphyt, 10-9-es eredménnyel. Aztán Robert Milkinsen és Anthony McGillen is túljutott, utóbbi ellenfelét szintén döntő frame-es csatában küldte haza.
Így jutott el az elődöntőig, a világranglista 80. helyezettjeként. Ott Luca Brecel várta, aki ellen 14-5-re is vezetett, ami azt jelentette, hogy mindössze három frame-re került attól, hogy ő legyen Ding Junhui után a második kínai játékos, aki világbajnoki döntőt játszik. És persze meglehetett volna a lehetősége arra, hogy ő legyen az első kínai világbajnok.
Mint tudjuk, ez nem sikerült, hiszen Brecel fantasztikus hajrával megfordította a mérkőzést, és ő jutott be a fináléba, ő lett végül a bajnok. Si így is kasszírozott 100.000 fontot és ugyanennyi ranglistapontot. Közel 50 helyet ugrott előre a világranglistán, jelenleg a 33. pozícióban találjuk.
A kínai játékos Sheffieldben él, de a világbajnokság után hazalátogatott Kínába. Mint elmondta, érdekesek voltak az emberek reakciói:
"Sokan felismertek, de a legtöbben csak annyit mondtak, hogy sajnálják. Nem igazán gratuláltak nekem, inkább csak annyit mondtak, hogy kár, hogy így alakult. De nincs ezzel semmi gond, mindenki azt akarja, hogy jól játsszak és nyerjek.
Többen ismernek fel, mint korábban, de ez semmin sem változtat, ugyanolyan vagyok, mint azelőtt. Sheffieldben a világbajnokság alatt sokan felismertek, de most már senki sem. Én örülök ennek, szeretem, ha nincs felhajtás körülöttem."
Si élete a fentiek ellenére jócskán megváltozott, hiszen nemrég Makaóba utazott egy bemutatóverseny promóciójára, többek között Ronnie O'Sullivan és Judd Trump társaságában. A hétszeres világbajnok ráadásul a jövő világbajnokát látja a kínai ifjoncban.
"Sosem gondoltam volna, hogy Ronnie-val és Juddal fogok népszerűsíteni egy versenyt. Tudom, mit mondott rólam Ronnie, de még rengeteget kell tanulnom és fejlődnöm. Amikor eljutottam a világbajnoki elődöntőig, végig nagyon higgadtan játszottam. Ezt a hozzáállást kell megőriznem a jövőben is."
Si édesapja snookerklubot vezet Zhuji városában, ahol a család és a barátok végigizgulták Si világbajnoki szereplését.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/07/28/3752896.jpg)
Si Jiahui
Fotó: Getty Images
"9-10 évesen kezdtem el snookerezni, és apám vitt el engem mindenhova. Annyira izgult értem a világbajnokságon, hogy szerintem nem is aludt a torna alatt."
A világbajnoki meneteléséből Si a Murphy elleni 10-9-es sikert emeli ki, hiszen ő akkor debütált a Crucible-ben, Murphy viszont két friss tornagyőzelemmel érkezett Sheffieldbe.
"Az első meccsem volt a legnagyobb élmény. Bárkivel játszottam volna ezt a meccset, az csodás lett volna, hát még így, hogy meg is tudtam nyerni. Nem éreztem igazi nyomást. A közönség egy kicsit tüzelt, de nem volt rajtam nagy teher, mert alacsonyan álltam a ranglistán. Shaun volt a kiemelt, neki volt jóval több veszítenivalója.
Az elődöntőben Luca remekül játszott, én pedig addigra nem tudtam már fenntartani a legjobb formámat. Annyira elhúztam, hogy már a döntőn kezdtem el gondolkodni. Azt hiszem, egy szoros meccsen jobban tudtam volna snookerezni. Nem volt tapasztalatom ezen a téren, de az biztos, hogy nem tett jót az a hatalmas előny.
A vereség ellenére nem voltam csalódott. Örültem, hogy eljutottam a világbajnokság elődöntőjéig. A pénznyereményből viszont még egy pennyt sem költöttem el, mert időközben lecseréltem a telefonomat és nem férek hozzá a bankom applikációjához. De ez nem baj. Akarok majd venni egy lakást, de ezt későbbre hagyom. Viszont sokan meghívtak mostanában ebédre."
Forrás: metro.co.uk
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés