Ali Carter Mark Williams és Xiao Guodong után legyőzte Mark Selbyt is a Shanghai Mastersen, ezzel döntős
Frissítve 01/08/2025 - 18:42 GMT+2
Ali Carter nem kvalifikált a Shanghai Mastersre, hiszen nem tartózkodik a világranglista top 16 helyezettje között. A Kapitány jelenleg a 17. pozícióban található, ezért ő ugrott be Mark Allen helyére, aki visszalépett a versenytől. És Carter remekül kihasználja ezt a sanszot, valahogy úgy, mint öt éve a Mastersen.
Carter a négyszeres világbajnok Selby legyőzésével jutott 15 év után ismét döntőbe Sanghajban
Videó forrása: Eurosport
2020-ban Ronnie O'Sullivan döntött úgy, hogy nem indul a Mastersen, és Ali Carter akkor is a ranglista 17. helyén állt, ezért akkor is őt hívták helyettesíteni. A Kapitány pedig köszönte szépen a lehetőséget, legyőzte Mark Selbyt, John Higginst és Shaun Murphyt, ezzel bemasírozott a fináléba. Ahol alulmaradt Stuart Bingham ellenében, de így is zsebre vághatott 100.000 fontot.
Ezen a héten pedig már 105.000 font biztosan üti a markát, hiszen ismét döntőbe menetelt. Ezúttal egy amatőr kínai után Mark Williams, Xiao Guodong és ismét Selby jártak pórul Carterrel szemben. Aki mindhárom világklasszist remek hajrával múlta felül: Williams és Xiao ellen 2-5-ről fordított 6-5-re, Selby ellen pedig 6-8-ról győzött 10-8-ra.
Selbynek jó esélye volt a 9-6-os vezetésre, de mellédurrantotta a kéket, és onnantól fogva nem lökött be golyót a mérkőzésen. Carter a hamvaiból tudott feltámadni, hiszen előzőleg komoly gondjai voltak, amikor 6-6-os állás után elbukott két frame-et. A döntőben Kyren Wilson vagy Zhao Xintong lesz Carter ellenfele, aki még a torna előtt adott interjút a metro.co.uk-nak. Ebből szemezgetünk alább.
"Óriási dolog, hogy ott lehetek Sanghajban Nagyon örültem a hívásnak, mert ez egy remek verseny."
Allen küldte neki az üzenetet, amelyet Carter így idézett fel:
"Egyszerűen csak azt írta: 'Boldog karácsonyt, haver'. Nem értettem először, mire gondol, de aztán leesett, hogy ő nem utazik Sanghajba. Erre én: 'Köszi, haver. Tartozom egy vodkával!'
A hír felvidította Cartert, akinek rossz kedve volt Zhao miatt, miután a kínai játékos vitatott körülmények között vette át a helyét a top 16-ban. Zhao amatőrként indult a világbajnokságon, és sok játékos azt hitte, nem kaphat ranglistapontokat. A World Snooker Tour később elismerte, hogy a játékosoknak szánt tájékoztató "lehetett volna egyértelműbb", Zhao viszont megtarthatta a pontokat.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/02/image-f49b97b6-fc3d-42d3-a0a9-f202f78406d4-85-2560-1440.jpeg)
Döbbenet: Zhao Xintong három szakaszban győzte le Ronnie O'Sullivant a vb-elődöntőben
Videó forrása: Eurosport
Mindenki úgy értelmezte, hogy az amatőrök nem kapnak ranglistapontot. Csakhogy a World Snooker másként látta. Ez van, ők a szabályalkotók. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
Carter új irányba indul az új szezonban, miután különvált edzőjétől, Chris Henrytől.
"Egyedül fogom végigcsinálni ezt a szezont. Más játékosokkal fogok gyakorolni, amit már évek óta nem tettem, és nagyon élvezem a kihívást. Harlowba is felmentem Zak Suretyhez, nagyra tartom őt. Olyan, mint egy éhes harcos. Oda akar eljutni, ahol én tartok. Elértem sok mindent a sportban, szép házam van, autók, motorok, bármit megtehetek. De egy ilyen harcos újraélesít téged."
Sok játékos megfeledkezhet arról, mit ért már el, miközben többre törekszik, de Carter tudja, hogy a legtöbben irigyelnék az ő karrierjét, még ha egészségi problémák hátráltatták is.
"A francba is, hát persze! Gyakorlatilag a teljes karrierem során a top 20-ban voltam. A top 16-ban is benne voltam vagy 15 évig. Valószínűleg ott vagyok minden idők snookerjátékosai legjobb 1%-a között, hat pontszerző versenyt nyertem. Lehet, hogy többet is nyertem volna, ha nincsenek egészségi gondjaim. De így sem olyan rossz, ugye?"
Carter első profi ellenfele a tornán Williams volt, aki ötvenévesen bejutott a világbajnoki döntőbe, ahol Zhaótól kapott ki. Carter sajnálta, hogy Williams ennyi kemény meccs után fáradtan lépett asztalhoz a fináléban.
"Hihetetlen, nem? Szerintem elfáradt a döntőre. A Wu Yize, John Higgins, majd Judd elleni meccsek után szerintem kifulladt. Zhao viszont friss volt, mint a harmat.
Ha Judd jut be a döntőbe, talán megverte volna Zhaót, de Williams szerintem már nem tudta volna. Találkoztam vele nyáron Finnországban, és azt mondta, hogy teljesen kivolt."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/05/image-cf7837c8-528e-4dd7-8b60-468cfca0b439-85-2560-1440.jpeg)
Zhao Xintong történelmet írt, ő az első kínai világbajnok snookerben
Videó forrása: Eurosport
Williams a szemproblémáiról is beszélt, de Carter ezt nem vette túl komolyan.
"Ugyan már, imádja húzni az embereket. Nincs semmi baj a szemével! Nem nyernéd meg a Bajnokok Bajnokát vagy nem jutnál be a szaúdi meg a világbajnoki döntőbe, ha nem látnál jól. Persze, mindenkinek romlik a szeme az évek alatt. De ez mindenkinél így van."
Carter nem örült Zhao világbajnoki győzelmének a ranglista szempontjából, de elismerte: méltó világbajnok.
"Szerintem Zhao jót fog tenni a játéknak. Van benne egyfajta lazaság, és szerintem nem fogja nyomni a teher, inkább élvezni fogja, mint Kyren Wilson. Nem lesz belőle újabb Luca Brecel, az biztos.
Megérdemelte. 12 éve játszottam vele a China Openen, akkor még szabadkártyás volt, de már akkor is zseniális volt. Minden hosszú golyót belökött, amit otthagytam neki."
Carter idei világbajnoki szereplése az első fordulóban ért véget, ahol régi riválisa, Ronnie O’Sullivan győzte le. Ez egy olyan meccs volt, amire Carter cseppet sem vágyott.
"Elég nagy meccs volt, de őszintén szólva sok minden történt a háttérben, családi dolgok, nem hiányzott ez a meccs éppen akkor. Amikor kiderült, hogy Ronnie lesz az ellenfelem, csak annyit mondtam: 'A francba!'
De rendes volt. Most már jó a viszony köztünk, de ez volt az a sorsolás, amit senki sem akart volna. És bármit is mondanak az emberek, a meccs második felében Ronnie egyszerűen hihetetlen volt. Az első felében nem voltam igazán ott fejben, és akkor még lehetett volna esélyem."
Kapcsolódó:
- Zhao Xintong profiként visszatér, de árnyék vetül rá
- Ronnie O'Sullivan világhódító terveket szövöget a snooker utáni életére
Carter nehezen hitte el, hogy O'Sullivan a Zhao elleni elődöntő 4-4-es állásánál lecserélte a dákóbőrt és a rézgyűrűt is.
"Simán ment az elődöntőig, aztán úgy döntött, lecseréli a rézgyűrűt - szerintem onnantól kezdve nem volt esélye. Nem értem, miért tette. Nem volt 8-0-s vagy 7-1-es hátrányban, 4-4 volt az állás!
Ronnie mindig komoly oldalforgatóval játszik, és ezt már új dákóbőrrel is nehéz megcsinálni, pláne ha a gyűrű is új, titánról rézre váltva. Ez egy rakás új tényező a világbajnokság elődöntőjében - még egy zseninek is esélytelen!
Lehet, hogy csak akart egy kibúvót, ha kikap, nem tudom. De nagyon furcsa döntés volt. És hol voltak azok, akik körülötte vannak? Aki kezelte a dákóját, annak azt kellett volna mondania: én ezt nem csinálom meg.
De ő a saját maga ura, ő dönt, és ha rosszul sül el, hát ez van."
Carter tehát bejutott a Shanghai Masters döntőjébe, 15 év után másodszor. Akkor, 2010-ben még pontszerző volt ez a verseny, és Carter 10-7-re legyőzte a döntőben a meglepetésre odáig jutó Jamie Burnettet, ezzel megszerezve második pontszerző trófeáját.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés