Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ronnie O'Sullivan most már igazán nyerne egy versenyt

Buzás Gábor

Publikálva 11/12/2021 - 09:15 GMT+1

A hatszoros világbajnok éppen a hatodik világbajnoki címe óta nem nyert versenyt. Pedig játszott azóta öt döntőt és további két elődöntőt, de a rekordot jelentő 37. pontszerző trófea után a 38. még mindig hibádzik.

Ronnie O'Sullivan most már igazán nyerne egy versenyt

Fotó: WorldSnooker

Jimmy White mondta az Eurosport stúdiójában, hogy O'Sullivan játékában minden megvan, csak épp a trófea hiányzik neki mostanság. Maga a főkedvenc korábban azt hangoztatta, nem is egyszer, hogy ő már nem igazán motivált, inkább csak szórakozás számára a snooker, nem érdeklik a rekordok és a győzelmek. Ez a hozzáállás egyébként sokszor a stílusáról is sütött.

Ehhez képest ezen a héten a Scottish Openen becsülettel küzd. Egymás után három döntő frame-es csatát nyert, a negyeddöntőben Li Hang ellen. És az a szép, hogy nem önmagával küzd, nem azért szorosak a meccsei ezen a héten, mert rosszul játszana. Nyilván nem játszik elsöprő formában, mert akkor simán hozta volna a meccseit, de az egyértelmű, hogy nincs különösebb gond a formájával. "Gondot" az ellenfelei okoznak, akik rendre remek napot fognak ki, és jócskán megnehezítik O'Sullivan dolgát. Aki viszont tőle szokatlan módon nagyon is odateszi magát, becsülettel, és (eddig legalábbis) sikerrel küzd meg soros ellenfelével.
Aki az elődöntőben már John Higgins lesz. Érdekesen alakult Higgins és David Gilbert mérkőzése. A skót szupersztár sokat rontott, Gilbert viszont két nagy breakkel 3-0-ra ellépett. Aztán jött a skót, egy csapásra elkezdett sokkal jobban játszani, és sorozatban hozta a frame-eket. Olyannyira felülkerekedett, hogy Gilbert már nem is nyert többet, és 5-3-mal Higgins ment tovább. Így elmondhatja, hogy az idei három Home Nations tornán legalább elődöntős volt. Az első két versenyen ugye elment a döntőig.
Anthony McGill 5-3-ra győzött egy nem igazán erős meccsen gyakorlótársa, Stephen Maguire ellen. Az elődöntőben Luca Brecel lesz az ellenfele, aki 5-4-re győzte le Matthew Seltet. Brecel negyeddöntőt játszott az English Openen, döntőt a UK-n, és ezúttal is remekül szerepel. Az utóbbi időszak egyik legerősebb játékosa a belga, akit már-már favoritnak lehet nevezni McGill ellen. Ezzel együtt összejöhet egy skót döntő, ami biztosan óriási öröm lenne a skótoknak, még úgy is, hogy Walesben rendezik a versenyt.
14 órakor kezdődik az O'Sullivan - Higgins rangadó, 20 órakor a "kisebb" meccs, ami könnyen hozhat hatalmas csatát.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés