Révész Bulcsú vezetett és küzdött, de nagyon erős volt az ellenfele, aki remekül fejezte be a mérkőzést.

Az egyetlen magyar profi snookeresnek szurkolhattunk a csütörtöki napon, aki a Welsh Open selejtezőjében lépett asztalhoz. Ellenfele a világranglista 41. helyén álló Xu Si volt, aki eddigi legjobb szezonját futja, a tét pedig a jövő heti Welsh Open főtáblájára kerülés volt. Bulcsú jól kezdett, de egy ponton fokozatot váltott kínai ellenfele, és 4-2-re győzött. 

Xu Si maximuma Révész Bulcsú ellen

Videó forrása: Eurosport

Révész Bulcsú szerdán nehéz mérkőzésen 4-2-re győzött az amatőr Anton Kazakov ellen. Csütörtökön egy jóval nehezebb ellenfelet kapott Xu Si személyében. A kínai az idei szezonban játszott már elődöntőt és negyeddöntőt, lökött maximumot, nyugodtan mondhatjuk, hogy élete formájában játszik.
Amiből eleinte nem sokat mutatott. A nyitóframe rögtön egy hosszadalmas csatát hozott, melyet közel 40 perc játék után a kínai nyert. A második "röpke" 35 percig tartott, Bulcsú már belökte a frame-ballt, de Xu küzdött a hibapontokért. A végső biztonsági csatát azonban a magyar profi nyerte, aki ezzel egyenlített.
Bulcsú végig dominálta a közel 50 (!) perces harmadik frame-et, és immár 2-1-re vezetett. Látszott, amire számíthattunk, azaz hogy a játék taktikai oldalában a mi fiunk egyértelműen jobb. Csakhogy Xu taktikát váltott: egy maximummal egyenlített. Ez volt pályafutása harmadik 147-es breakje. Xu legutóbb november 5-én lökött maximumot, tehát gyakorlatilag három hónappal ezelőtt. Összességében ez volt a 213. hivatalos maximum, egyetlen nappal azután, hogy Mark Selby meglökte önmaga hatodik maxiját, ráadásul megnyerte a meghívásos Championship League-et. Az idei szezonban már 11 maximum született.
Xu Si 2-2 után szoros csatában megnyerte az ötödik frame-et is, többek között egy 56-os break segítségével. Aztán egy 113-assal lezárta a találkozót. Sorozatban három frame-et nyert, 4-2-re győzött, és ennek jutalmául ott lesz a Welsh Open főtábláján. A "főverseny" hétfőn kezdődik, sajnos Bulcsú nélkül.
Bulcsú számára most hosszabb szünet következik, hiszen legközelebb a világbajnokság selejtezőjében lép asztalhoz tétmérkőzésen. A sheffieldi selejtezősorozat április 7-én rajtol, tehát Bulcsúnak kerek két hónapja lesz a felkészülésre.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés