Shaun Murphy szerint pénzzel nem lehet megvásárolni a történelmet, pedig a szaúdiak éppen ezzel próbálkoznak

Shaun Murphy úgy érzi, hogy a Saudi Arabia Snooker Masters még mindig messze elmarad a hagyományos Triple Crown-versenyek rangjától, mondván: "A történelmet nem lehet megvenni." A torna még csak a második évében jár, és ezen a héten Dzsiddában rendezik meg, miután az első kiadást az előző szezonban Rijádban tartották.

Ronnie O'Sullivan fantasztikus 100-as breakje O'Connor ellen

Videó forrása: Eurosport

Az esemény hatalmas pénzdíjjal büszkélkedhet, amely a főtáblát illetően megegyezik a világbajnokság díjazásával, ugyanúgy 500.000 fontot tesz majd zsebre a bajnok, mint a Crucible-ben.
Tízéves szerződés van érvényben, és a hatalmas pénzdíj miatt a World Snooker Tour a Saudi Arabia Snooker Masterst a "negyedik majornek" nevezte el a világbajnokság, az Egyesült Királyság Bajnoksága és a Masters mellé sorolva.
Sok rajongó azonban nem igazán lelkesedik azért, hogy a vadonatúj eseményt a három legtekintélyesebb torna szintjére helyezték, de a Szaúd-Arábiából érkező jelentős befektetés kvázi megvásárolta a "negyedik major" címkét.
Shaun Murphy azonban a hatalmas pénzdíjak ellenére még nem látja a szaúdi tornát egyenrangúnak a többi Triple Crown-versennyel, mert úgy véli, a történelem és az örökség nem pótolható pusztán pénzzel. Murphy az első fordulós győzelme után adott interjút:
"Alapvetően a történelem oldalán állok. Még mindig úgy gondolom, hogy a meglévő három major, a Triple Crown-versenyek történelme és öröksége egyedülálló és kiemelkedő.
Ez a torna nyilvánvalóan versenyre kel a világbajnoksággal a pénzdíj tekintetében, és tízéves szerződése van, tehát megvan a lehetősége, hogy nagy rangot szerezzen, de jelenleg számomra a másik három még mindig előrébb van ennél, az ott megszerezhető alacsonyabb pénzdíjak ellenére is."
Az örökséget nem lehet megvenni. A pénzdíj itt óriási, és mindannyian élvezzük a versenyzést, és valaki ezen a héten 500.000 fonttal fog távozni. ez egy csodálatos lehetőség, és mindannyian nagyon hálásak vagyunk érte. De az örökséget, valamint a Triple Crown-versenyek különlegességét nem lehet megvenni. Számomra ezek az események magasan minden más fölött állnak."
Murphy nagyon jól kezdte a versenyt, a keddi játéknapon 5-1-re legyőzve a remek formában lévő Thepchaiya Un-Nooh-t, aki korábban 147-es breaket lökött a tornán.
A keddi napon nyolc top 16-os játékos szerepelt egyidőben, és ezt a meccset a nyolcas asztalon játszották, amelyet sem Európában, sem az Egyesült Királyságban nem lehetett nézni, de Murphyt nem zavarta, hogy nem kerültek képernyőre.
"Egyáltalán nem érdekel, hogy melyik asztalon játszom, egyszerűen boldog vagyok, hogy snookerezhetek, legyen az az egyes vagy a tízes asztal. Ha megnézzük, kik játszottak délután – Judd Trump, Mark Selby, Neil Robertson, Stuart Bingham, John Higgins –, valahova mindenkinek mennie kell! Teljesen mindegy, melyik asztalon játszol, bárhol is van, a golyót a lyukba kell juttatni."
Murphy győzelme azt eredményezte, hogy szerdán Mark Williamsszel csaphatott össze, miután a walesi világbajnok 5-3-ra legyőzte Yuan Sijunt a nyitómeccsén.
A háromszoros világbajnok Williams néhány hónappal ezelőtt, immár ötvenévesen játszott vb-döntőt, ezzel tovább erősítve legendás karrierjét, Murphy pedig a sportág történetének legjobbjai közé sorolja őt.
"Ott van a legjobbak között, annak ellenére, hogy nagyon önkritikus a saját karrierjével kapcsolatban. Akár tetszik neki, akár nem, ő egy örök legenda, és ha jó napot fog ki, még mindig bárkit képes legyőzni."
Frissítés: a legendás walesi 6-1-re le is győzte Murphyt, aki így búcsúzott a versenytől.
Forrás: metro.co.uk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés