A címvédő és világelső Judd Trump az első mérkőzésén búcsúzott a szaúdi mini-világbajnokságtól

A keddi játéknapon elkezdődtek a főtáblás küzdelmek a Saudi Arabia Snooker Mastersen. A felső ágról máris búcsúzott a címvédő Judd Trump, akit Oliver Lines győzött le 5-3-as eredménnyel. Szintén kiesett John Higgins, összejött viszont két megapáros a nyolcaddöntőkre: Mark Selby és Neil Robertson, illetve Mark Williams és Shaun Murphy is összecsap.

Itt az első bombameglepetés a szaúdi mini-vb-n: búcsúzott a címvédő és világelső Judd Trump

Videó forrása: Eurosport

Oliver Lines 4-1-re elhúzott a gyenge napot kifogó Judd Trump ellen. Pedig az első frame a címvédő - világelsőhöz került, de aztán Lines, a világranglista 69. helyezettje bemutatott egy százas breaket, megnyert egy szoros frame-et, majd egy 63-as és egy 71-es segítségével elhúzott.
Csakhogy Trump szépen visszakapaszkodott. Nagyobb break nélkül szépített, majd egy százassal 4-3-ra zárkózott. A rajongói már kezdhettek reménykedni, hiszen tavaly ennél is nehezebb helyzetből, 0-4-ről fordított az első fordulóban Wu Yize ellen, és aztán megnyerte a tornát.
Idén azonban nem jött ez össze neki. Lines kissé elbizonytalanodott ugyan, de a nyolcadik frame-re nagyon összekapta magát és egy százas breakkel lezárta a találkozót. Liam Pullen, Matthew Selt és Noppon Saengkham legyőzése után begyűjtötte a világelső skalpját is, ami korábban egyszer már sikerült neki: közel kilenc éve, a 2016-os Egyesült Királyság Bajnokságán 6-2-re elintézte Trumpot. 
A tavalyi British Open elődöntőse nagyon ritkán nyer egymást követően négy mérkőzést, ez tehát önmagában óriási siker a számára. Ráadásul Lines máris keresett 30.000 fontot, ami több, mint amennyit (20.000-et) a tavalyi négy közé jutásért kapott.
"A végén kezdtem egy kicsit ideges lenni. Végigjátszod az egész meccset, 4-1-re vezetsz, de nem tudod lezárni a meccset nem tudsz ellazulni. Úgy éreztem, nagyon jól játszom, és teljesen nyugodt vagyok, de 4-1 után remegni kezdtek a lábaim.
Azt hiszem, Steven Hallworth és én ösztönözzük egymást. Minden nap együtt megyünk reggelizni, jól érezzük magunkat, boldogok vagyunk. Ez valahogy mindkettőnk játékában visszatükröződik.
Korábban mondtam Steve-nek, hogy ha meg tudom nyerni ezt a meccset, az nagyon sokat dobna az önbizalmamon, és remélem, hogy eljutok egészen a végéig.
Ha úgy játszom tovább, mint most, és kihasználom a lehetőségeimet, és talán egy kicsit jobban kezelem az idegességemet, akkor sikerülhet is. Most győztem le a világranglista első helyezettjét, és úgy érzem, megérdemeltem. Nem érzem, hogy ő olyan rosszul játszott volna" - mondta a győzelme után.
Lines következő ellenfele Ali Carter lesz, aki döntő frame-es ütközetben múlta felül Gary Wilsont.
A felső ágon két slágerpáros jött össze a nyolcaddöntőkre: Mark Selby a szintén Triple Crown-bajnok Neil Robertsonnal, Mark Williams pedig Shaun Murphyvel csap össze a szerdai napon. Elliot Slessor némi meglepetésre legyőzte John Higginst, aki pocsékul kezdi a szezont, hiszen Sanghajban is elbukta az első mérkőzését. Slessor következő ellenfele ismét egy világbajnok lesz Stuart Bingham személyében, aki szintén a selejtezőből érkezve simán búcsúztatta Zhang Andát.
Az első nyolc főtáblás mérkőzés közül hármat nyertek meg a selejtezőből érkezett játékosok.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés