David Gilbert lehetett volna a Championship első kétszeres bajnoka, de Jak Jones szoros csatában legyőzte a fináléban

Jak Jones megható szavakkal mondott köszönetet családjának, miután megnyerte pályafutása első pontszerző versenyét, a 2026-os Championship League-et. A walesi játékos korábban már világbajnoki döntőt is játszott, ám egészen szerda estig kellett várnia arra, hogy megszerezze első trófeáját profi karrierje során.

Videón az idei vb legnagyobb szenzációja: a negyeddöntőben búcsúztatták Judd Trumpot

Videó forrása: Eurosport

A 32 éves Jak Jones a döntőben 3-2-re győzte le David Gilbertet. Az ”Angry Farmer” becenéven ismert angol kétszer is vezetéshez jutott, Jones azonban mindkétszer egyenlített, és végül megnyerte a rövidségéhez képest igen fordulatos finálét.
Snookeres mércével Jones még mindig fiatalnak számít, ugyanakkor hosszú utat tett meg idáig, hiszen még tinédzserként, 2010-ben lett profi.
A Championship League a 33.000 fontos fődíjával ugyan a World Snooker Tour legkisebb pontszerző versenyei közé tartozik, ám a cwmbrani játékos számára így is fontos mérföldkő volt: kipipálhatott egy régóta kitűzött célt, és végre megszabadult egy komoly tehertől. A feszült döntő megnyerése után így nyilatkozott:
"Őszintén szólva hihetetlen érzés. Valószínűleg idegesebb voltam, mint a világbajnoki döntőben, ami egészen hihetetlen. Azt hiszem, ez a legkisebb pontszerző verseny, de én így is nagyon örülök neki.
Ezúttal valahogy sikerült végig kitartanom. Azt hiszem, ezen a tornán korábban még az első csoportból sem jutottam tovább. Csodás érzés, hogy idén meg tudtam nyerni.
Tudom, hogy valószínűleg ez a legkisebb pontszerző verseny, mégis lekerült a vállamról egy nagy teher. Többé nem kell azon gondolkodnom, hogy 'meg kell nyernem egy pontszerző versenyt', úgyhogy jó érzés ezt végre magam mögött tudni."
A győzelem után Jones megható szavakkal beszélt a családjáról, külön kiemelve a szüleit, akik pályafutása során végig mellette álltak.
"Nagyon jó hír ez a siker a feleségemnek és a kisfiamnak is, akiktől rengeteg támogatást kapok. Már alig várom, hogy hazamenjek hozzájuk. És természetesen a szüleimnek is hálás vagyok, akik 15 éven keresztül követték, ahogy újra és újra vereségeket szenvedek. Nagyszerű érzés, hogy végre nekik is nyerhettem egy tornát."
Jones éppen csak továbbjutott az első csoportkörből: három mérkőzésen négy pontot szerzett, és frame-különbségének köszönhetően végzett az élen.
A második csoportja már jóval nehezebb volt, ám Chang Bingyu és Marco Fu ellen aratott meggyőző győzelmeivel sikerült továbbjutnia.
A harmadik, egyben utolsó csoportban legyőzte Hossein Vafaeit és Dylan Emeryt, Zhang Andával pedig döntetlent játszott, így biztosította helyét a döntőben, ahol Gilbert volt az ellenfele.
Az angolok egykori világbajnoki és Masters-elődöntőse hajszálra került attól, hogy elsőként legyen a pontszerző Championship League kétszeres bajnoka, végül azonban be kellett érnie a második helyért járó 23.000 fontos pénzdíjjal és ugyanennyi ranglistaponttal.
Gilbert számára így is jól indult az idény. Kemény csoportokon kellett átküzdenie magát, a második szakaszban például Chris Wakelin, Ali Carter és He Guoqiang voltak az ellenfelei.
A 45 éves angol ezt követően veretlenül zárta a harmadik csoportját Noppon Saengkham, Elliot Slessor és Lei Peifan ellenében, a döntőben azonban végül alulmaradt Jonesszal szemben.
Forrás: metro.co.uk

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés