Három kínai és egy angol a négy között – már megint

Legutóbb két versennyel ezelőtt, a Wuhan Openen történt meg, hogy három kínai játékos jutott be az elődöntőbe. Akkor végül két kínai játszotta a finálét és Xiao Guodong győzött. Aki ezúttal is ott van a "főkolomposok" között. Xiao ellenfele Chris Wakelin lesz az elődöntőben, a másik ágon pedig Ding Junhui és Xu Si találkozik.

Ding Junhui nagy küzdelemben búcsúztatta Kyren Wilsont

Videó forrása: Eurosport

Nagy sztorik íródnak a Nanjingban rendezett International Championshipen. Xiao mindössze négy héttel pályafutása első pontszerző tornagyőzelme után ismét elődöntőbe jutott, és ennek a két kiemelkedő eredménynek köszönhetően a világranglista 15. helyére ugrott előre. Életében először tehát top 16-os lett belőle. És persze léphet még előrébb is. De már ezzel is biztos, hogy kiemelt lesz az Egyesült Királyság Bajnokságán, és nagyon valószínű, hogy a Mastersen is.
Xiao remeklése Neil Robertsont szorította ki a top 16 közül, akinek így selejtezőt kell játszania az Egyesült Királyság Bajnokságára. Xiao következő ellenfele, a pénteki elődöntőben, egy olyan játékos lesz, akit még sosem tudott legyőzni. Chris Wakelinről van szó, aki csodálatos hetet fut, hiszen egymás után három világbajnokot múlt felül: Shaun Murphy, Mark Williams és John Higgins sem bírt vele. 
A Shoot Out két évvel ezelőtti bajnoka idén már játszott egy elő- és egy negyeddöntőt, és most ismét a négy közé jutott. Pályafutása során mindössze negyedszer - beleértve a Shoot Outot is. Ő is csodás szezont produkál, és ha győz az elődöntőben, akkor ő is bekerül a top 16 közé. 
Az elődöntőkben már kilenc frame-et kell nyerni, ezek már kétszakaszos mérkőzések lesznek. Xiao és Wakelin pénteken, Ding Junhui és Xu Si pedig szombaton csap össze. Dingnek elég könnyű volt az útja a negyeddöntőig, ott viszont nagyot küzdöttek Kyren Wilsonnal. A hazai sztár 4-1-re elhúzott, de az uralkodó világbajnok 4-4-nél utolérte. Az utolsó két frame-et két százassal hozta Ding, aki kimondottan gyenge szezonkezdet után mutatja be ezt a remek szereplést.
picture

Ding Junhui

Fotó: WorldSnooker

Xu Si lesz Ding ellenfele, a torna hőse, aki előbb lökött egy maximumot, majd a következő napon legyőzte a világelsőt. És ezután sem állt meg, hiszen a negyeddöntőben Gary Wilsont is felülmúlta. A 26 éves Xu mindössze második elődöntőjére készül. Három vereség mellett egyszer legyőzte Dinget. Xu a világranglista 48. helyéről előrelép legalább hét pozíciót, de tornagyőzelem esetén is "csak" a 22. helyet szerezné meg.
Ez tehát a szezon második olyan versenye, melyet kínai játékosok dominálnak. És mindössze a harmadik alkalom, amikor három kínai snookeres jutott be a négy közé. Elérkezett a kínai dominancia? Talán még nem, de sok minden mutat ebbe az irányba.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés