Zhao Xintong előbb simán hazaküldte Mark Allent, aztán drámai csatában fordított Kyren Wilson ellen a Champion of Champions tornán
Frissítve 12/11/2025 - 11:13 GMT+1
Egy csoportba került a Champion of Champions tornán Kyren Wilson, Zhao Xintong, Mark Allen és Jack Lisowski - közülük hárman már nyertek versenyt az idei szezonban. Teljesen megtippelhetetlen volt, hogy mi fog itt történni, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az uralkodó világbajnok pénteken még elődöntőt játszott a kínai International Championshipen.
Wu Yize szárnyal: 140-es break a kínai szupertehetségtől az International Championship elődöntőjében
Videó forrása: Eurosport
A három mérkőzésből kettő döntő frame-es csatát hozott, ennyire szorosak voltak az erőviszonyok. Ez nem meglepő, az viszont igen, hogy Zhao Xintongon délután még semmiféle nyoma nem látszott az időeltolódás okozta fáradtságnak, és lesimázta Mark Allent. A verseny kétszeres bajnoka szeptemberben megnyerte az English Opent, de Zhao ellen csupán egyetlen golyót tudott belökni.
Az uralkodó világbajnok pedig éppen a múlt héten talált rá a jobb formájára. A szezon első harmada felejthető eredményeket hozott számára, de az International Championshipen már láttunk valamennyit abból az elsöprő játékból, amivel megszerezte a világbajnoki címet.
Allent annak ellenére győzte le egy végtelenül egyoldalú mérkőzésen, hogy néhány órával a mérkőzésük előtt, kedd reggel érkezett meg Angliába. Reggel 8-kor landolt Manchesterben, onnan spuri át Leicesterbe, és délután már meg is kezdte szereplését. Zárójeles kérdés, hogy vajon mi tartott ennyi ideig, mert a péntek esti kínai befejezés után éppen vasárnap, de legkésőbb hétfőn is nyugodtan megérkezhetett volna.
Kyren Wilson hatalmas csatába bonyolódott Jack Lisowskival, aki a pillanatnyi formákat tekintve esélyesebbnek tűnt a továbbjutásra, mint a 2024-es világbajnok, már csak azért is, mert Belfastban 5-3-ra legyőzte őt. A Northern Ireland Open friss győztese azonban majdhogynem 4-0-ra elbukott. Wilson három nagy break után megnyerhette volna a negyedik frame-et is, de 52-es breakje ehhez kevés volt, Lisowski szépített.
Aztán lökött egy 61-es, majd egy százas breaket, és ezzel ki is harcolta a döntő frame-et. Csakhogy a világranglista második helyezettje lerendezte a hetedik frame-et, miután meglökte a második százas breakjét a mérkőzésen.
Este tehát a két győztes, Wilson és Zhao csapott össze a továbbjutásért. A friss világbajnok kezdett jobban, 3-1-re ellépett. A szünet után azonban lendületét vesztette, látszott rajta, hogy elővette a fáradtság. Négy frame-en keresztül alig lökött be golyót, Wilson viszont odatett két százas breaket, valamint egy 80 és egy 60 felettit. Ezzel 5-3-ra vezetett, a győzelem kapujába került.
Csakhogy jött egy újabb fordulat: Zhao felébredt, egy 135-ös breakkel, majd egy 64-essel kiharcolta a döntő frame-et. Ahol a kínai sztár indult meg előbb, de 58-as breakjére Wilson egy 54-essel válaszolt. A black-ball game végjátékban az angol kihagyta a távoli, de egyébként elég könnyű feketét, és ott hagyta a lyuk szájában. Zhao természetesen belökte, és a 6-5-ös sikerrel a pénteki elődöntőbe jutott, ahol majd a hétfői csoportot megnyerő Judd Trump lesz az ellenfele.
A szerdai játéknapon a címvédő Mark Williams, valamint a szenior világbajnok Alfie Burden, illetve Mark Selby és Stephen Maguire harcol meg az egyik elődöntős helyért. Maguire ugyancsak Kínából érkezik, ahol szombaton elődöntőt játszott.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés