Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Judd Trump ötödik döntőjét játssza a szezonban

Buzás Gábor

Frissítve 18/11/2023 - 12:34 GMT+1

Judd Trump két sima és egy szoros mérkőzés megnyerése után bejutott a Bajnokok Bajnoka fináléjába, ahol John Higgins vagy Mark Allen lesz az ellenfele. Trump ezzel szezonbeli ötödik döntőjére készülhet, pedig a Bajnokok Bajnoka csak a kilencedik verseny idén. Ráadásul ezen a tornán is az ötödik döntője lesz.

Judd Trump szenzációs befejezése Belfastban

Trump idei szezonjára eddig csak azt mondhatjuk, hogy brutális dominancia.
Más kérdés, hogy gyakorlatilag papírforma volt a szereplése ezen a héten. Az első mérkőzését a világbajnoknő Baipat Siripaporn ellen játszotta, aki nem okozhatott neki gondot. Annál több nehézsége volt a Shaun Murphy elleni negyeddöntőben. 2005 világbajnoka 3-1-re vezetett Trump ellen, de a szünet után a volt világelső gyakorlatilag minden hibát kihasznált, és 6-4-re fordított.
Aztán az elődöntőben következett Barry Hawkins, akivel a szezonban már negyedszer akadtak egymásra. Nyáron, a European Masters döntőjében az idősebb angol kerekedett felül, de Trump azóta kétszer is visszavágott. És pénteken harmadszor is legyőzte Hawkinst, aki egy hosszú sziesztával kezdte a mérkőzést. Trump 5-0-ra elhúzott, és innen már nem volt visszaút, bár Hawkins becsülettel küzdött, és 6-3-ra kihozta a végét.
Trump nemcsak a szezonban, hanem a Bajnokok Bajnokán is az ötödik döntőjét játssza vasárnap. Sorozatban a harmadikat. Két éve győzött John Higgins ellen, tavaly kikapott Ronnie O'Sullivantől, aki 2014-ben is felülmúlta őt. 2019-ben pedig Neil Robertson állította meg Trumpot egy csodás döntőben. Ezúttal vagy megint Higgins lesz az ellenfele, vagy Allen. A skóttal talán jobban járna Trump, mert nagyon szeret ellene játszani, és az utóbbi bő négy évben tíz alkalomból kilencszer le is győzte. A négyszeres világbajnok egyébként eszméletlen játékot tett az asztalra a Ding Junhui elleni negyeddöntőjében. 6-1-re győzött, és mind a hat megnyert frame-jében lökött legalább 80-as breaket. Azt mondta utána, hogy ennél jobban nem tud játszani, és ez nyilvánvalóan így is van, mert nem is lehet ennél jobban snookerezni.
Allen is meggyőző volt Ali Carter ellen. 6-2-re győzött, két százas, egy 90-es és egy 70-es break segítségével. Az északír kezd visszatérni a tavalyi remek formájához, és nagyon veszélyes lehet akár Higginsre, akár Trumpra.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés