A világbajnoki döntős szerint mindegy, mi történik, nem tud igazán boldog lenni

A 2024-es snooker világbajnokság legnagyobb meglepetését Jak Jones döntőbe jutása jelentette. A walesi játékos a selejtezőből indult, majd legyőzte többek között Judd Trumpot és Stuart Binghamet is élete első pontszerző döntőjéig vezető úton. A 30 éves játékos bekerült a legjobb 16 közé a világranglistán, ám ezzel korántsem elégszik meg.

Jak Jones

Fotó: Getty Images

Jones élete első profi döntőjét játszotta a Crucible Színházban, amivel 200.000 fontot és ugyanennyi ranglistapontot kasszírozott, és bekerült a profi mezőny elitjébe.
Mégsem érzi magát igazán boldognak, és nem az ünneplés a legfontosabb elfoglaltsága.
"Döntőt játszottam, de máris a következő feladatok izgatnak. Mindegy, mi történik, nem tudok igazán boldog lenni. A klubban, ahol gyakorlok, csináltak nekem valami kis ünnepséget, de nagyon furcsa egy vereség miatt örömködni. Tudom, hogy nagy eredményt értem el, de amikor benne voltam, akkor nem tűnt nagy dolognak.
10-11 éves korom óta folyamatosan snookerezek. Amikor hullámvölgybe kerülök, az zavar, de amikor sikert érek el, akkor azt nem tartom olyan nagy dolognak. Úgyis minden nap gyakorlok, és ezt kell folytatnom. Talán ha végig szárnyaltam volna a versenyen, most éreznék valamit. A seljetező utolsó körében, Zhou Yuelong ellen jól ment a játék, de attól eltekintve nem snookereztem jól. Persze ad nekem némi önbizalmat, hogy így is bejutottam a világbajnokság döntőjébe, és úgy érzem, hogy ha igazán jól fogok játszani, akkor meg is tudom nyerni a vb-t.
A 14. helyre kerültem a világranglistán, ami jó dolog, még sosem álltam ilyen magas pozícióban. Korábban, amikor elképzeltem ezt a szituációt, azt hittem, őrült jó érzés lesz. Most meg ott vagyok, és máris a következő feladatra koncentrálok. Magasabbra akarok jutni, nem vagyok elégedett.
Azt hiszem, a top játékosok így működnek. Nyerik a versenyeket, de sosem elégszenek meg, mindig újabb trófeákat akarnak begyűjteni. Motivációt ad, hogy most megéreztem a siker ízét, és még keményebben akarok készülni, hogy több hasonló pillanatot élhessek át."
Jones bebizonyította, hogy a fontos helyzetekben tud a legjobban teljesíteni, és máris várja a Shanghai Masterst, a Bajnokok Bajnokát és a Masterst, ahol reméli, hogy a legjobb játékát tudja majd bemutatni.
picture

Jak Jones

Fotó: WorldSnooker

"Az ember nagyrészt selejtezőket játszik, nézők nélküli helyszíneken. A világbajnokság inspiráló volt, de a selejtezőkre nehéz igazán motiváltan kiállni. Aztán jönnek a szoros küzdelemben elvesztett csaták, és minden egyre rosszabb lesz, elfogy az önbizalmad, és elkezded utálni a játékot.
Nagyon várom, hogy a legnagyobb versenyeken indulhassak. Korábban sosem lehettem ott ezeken, de most már top 16-os játékos vagyok, és az ilyen kiemelt tornákon tudom igazán jól érezni magam. Úgy érzem, ott a helyem a legfontosabb versenyeken. Ezt persze nem elég mondani, ki is kell vívni a részvétel jogát.
Fogalmam sem volt, milyen lesz a Crucible-ben játszani első alkalommal. Sokan mondják, hogy vagy összeroppansz, vagy brillírozol, ezért is örülök, hogy jól tudtam szerepelni."
Jones és felesége, Inna még mindig az újdonsült sztár szüleinél laknak, és nem is óhajtanak ezen változtani, hiába a hatalmas pénznyeremény.
"Sokkal több ez a pénzdíj, mint amennyit valaha kerestem egy versennyel, és sokan kérdezték is, hogy mihez kezdek vele. Rá kellett jönnöm, hogy nem igazán izgat a pénz. Nem akarok drága kocsikat venni, vagy őrült dolgokat csinálni. Pontosan olyan lesz az életem, mint eddig, ez az összeg csupán ad egy extra biztonságot. Nyilván sokkal jobb, mint ha nem lenne pénzem, de nem azon gondolkodom, hogyan költsem el.
Szeretek a szüleimmel élni. Lehet, hogy harminc évesen nem kellene ezt mondanom, de per pillanat tényleg minden remek."
Forrás: metro.co.uk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés