Mark Allen a csúcsfavorit

Mark Allen szenzációs játékkal, tükörsima győzelemmel jutott be a British Open fináléjába, ahol mindenképp ő lesz a favorit. Onnantól fogva ő a verseny legnagyobb esélyese, hogy péntek délután legyőzte Mark Selbyt a negyeddöntőben. Az elődöntőben Noppon Saengkham ellen közel hibátlanul játszott, a fináléban pedig egy újabb top 16-on kívüli játékos lesz az ellenfele, Ryan Day, vagy Robbie Williams.

Mark Allen a csúcsfavorit

Fotó: WorldSnooker

Sok meglepetés született a 2022-es British Openen, Ronnie O'Sullivan, John Higgins és Mark Williams egyaránt roppant korán kiestek, és mivel Neil Robertson nem is nevezett, ezért az abszolút topsztárok közül "csak" Mark Selby és Judd Trump maradt versenyben. Kívülről nézve így már egész könnyűnek tűnt a döntőbe jutás, de Mark Allennek cseppet sem volt egyszerű dolga, hiszen mindkét topjátékossal meg kellett mérkőznie. Legyőzte őket, Trumpot a nyolcaddöntőben, Selbyt a nyolc között, és ezek után már egyértelműen az északír vált a torna favoritjává, hiszen csupa top 20-on kívüli ellenfél maradt a mezőnyben rajta kívül.
No, de egy dolog favoritnak lenni, és egy másik dolog ezt érvényesíteni. Allent azonban cseppet sem nyomta az esélyesség terhe, eszméletlenül jól játszott az elődöntőben Noppon Saengkham ellen. Villámgyorsan 4-0-s előnybe került, az ellenfele mindössze egy golyót lökött be a szünetig, Allen viszont két 69-es, egy 76-os és egy 133-as breakkel szórakoztatta a nagyérdeműt. A szünet utáni első frame-ben már volt esélye a pályafutása első pontszerző döntőjéért hajtó thai játékosnak is, de elpackázta, és Allen egy 56-os, valamint egy kisebb breaknek köszönhetően már 5-0-ra vezetett.
Ezután már csodával határos lett volna, ha nem ő győz, de Saengkhamnak legalább szépítenie sikerült, ami, ha úgy tetszik, kijárt neki, mert kifejezetten jól játszott a héten, és sokkal jobb játékos annál, mintsem hogy 6-0-ra kikapjon. Több lehetőséget kihasználva megnyerte a hatodik frame-et, és a hetedikre is volt esélye. Allen egy 64-es break után, a frame-ball előtt pozíción kívül maradt, kénytelen volt biztonságit lökni. Csakhogy az ellenfele úgy menekült a snookerből, hogy véletlenül beesett egy piros, a többiek pedig szétszaladtak, és le is takarította őket az asztalról. Egyetlen nehézség maradt előtte, a fal közelében álló barna, amit Allen helyezett oda. A thai annyira igyekezett, hogy jobb pozícióba hozza a barnát, hogy közben kihagyta a zöldet, ami ott maradt a jobb felső zseb szájában, és ezzel véget ért a mérkőzés. Allen 6-1-re győzött, és bejutott a döntőbe.
picture

Noppon Saengkham

Fotó: WorldSnooker

Ami a 14. pontszerző fináléja lesz, és ha győz, akkor a hetedik pontszerző trófeáját emelheti a magasba. És az a helyzet, hogy akárki lesz az ellenfele, Allen lesz a favorit vasárnap is. Nyilván Day okozhat neki több gondot, hiszen a walesi mégiscsak volt top 16-os játékos, és nyert már három pontszerző döntőt - igaz jóval kisebb versenyeken, mint a British Open. Egyértelmű, hogy Day számára élete sikere lenne a British Open megnyerése. Ha esetleg Robbie Williams jutna be a fináléba, az neki az első lenne az életében, és nehéz elképzelni, hogy Allen játéka annyit romoljon, hogy kikapjon Williamstől.
No de mennyi mindent nehéz elképzelni a snookerben, ami végülis megtörténik...
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés