Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hazai sáncon javíthatnak az eddig betliző lengyelek

Minich Réka

Publikálva 03/12/2021 - 16:42 GMT+1

Négy verseny után mindössze a hetedik helyen állnak a lengyelek a nemzetek közti rangsorban. Egy olyan országban pedig, ahol a síugrást nemzeti sportként tisztelik már sokan kongatják a vészharangokat. Most hazai terepen, Wisłában javíthatnak, de sokak szerint hirtelen, óriási javulásra nem érdemes számítani.

Piotr Żyła, Andrzej Stękała, Dawid Kubacki i Kamil Stoch

Fotó: Newspix

Két hétvége után elég kellemetlen helyzetben vannak a lengyel ugrók.

Eddig egyedül Kamil Stoch tudta megmutatni, hogy miért tartozik a legjobbak közé, de tartósan ő sem tudott jól teljesíteni. Dawid Kubacki eddig mindössze egyszer jutott el a pontszerzésig, az idénynyitón 13. lett. A rukai második napon 23. lett a legjobbjuk, Jakub Wolny. Ilyen gyenge szereplésre utoljára 2016-ban volt példa.
A következő hétvégén az Adam Małysz-ról elnevezett wisłai sáncon javíthatnak. Az elvárások nagyok lesznek a hazai drukkerektől, a csapatversenyben 2017 óta mindig a dobogón zártak.
Az edzők már tudják mit rontanak el, de a hibák kijavítása több időt vehet igénybe. A híres lengyel edző, Kazimierz Długopolski értékelte honfitársai eddig teljesítményét:
„Mostanában senki sem optimista nálunk, elég sötét helyzetben vagyunk. Az edzők már látják mi a gond, kérdés, hogy milyen gyorsan tudunk javulni. Az ugrókon semmi frissesség nem látszik, szerintem túledzették őket a szezon előtt. A szurkolók viszont nem látják, csak a versenyen hozott gyenge ugrásaikat és teljesen sokkban vannak.
Az igazán nagyok maguk is rájönnek, hogy min kell javítani. Kamil Stoch lekési az elugrásokat, Dawid Kubacki pedig a repülés első szakaszában túl magasra megy. Neki néhány éve már volt hasonló problémája. Piotr Żyła nem elég kiegyensúlyozott, de ha elkap egy-egy jó ugrást, azok kiemelkedőek lehetnek.
picture

Kamil Stoch

Fotó: Getty Images

Jelenleg nem is látok olyan fiatalt, akit hirtelen lehetne egy világkupa-futamra nevezni. Sokan figyelik Jan Habdast, aki 18 éves. Most hazai pályán ugorhat is, de ha megnézzük például az oroszokat, náluk már ennyi idősen stabilan ugorhat egy jó versenyző a legjobbjaikkal. Nálunk most nem ez a helyzet, a válogatottban a legfiatalabb ugrónk 26 éves.
Az utóbbi években mindenki minket csodált, de semmi sem tart örökké. Idén kiegyensúlyozott a mezőny, sok nemzet odaér az elejére. Nem segített, hogy az első két hétvégét túlzottan befolyásolta a szél. Egyelőre nyugodtnak kell maradni, nézzük meg mennyire tudunk feljavulni karácsonyig.”
A lengyeleknél annyira nemzeti ügy a síugrás, hogy az egyik reggeli televíziós műsorban még Iga Świątek sportpszichológusát is megszólaltatták a mentális aspektusokkal kapcsolatban.
„Szerintem, ha a mentális oldalát nézzük a dolgoknak, akkor két dolgot érdemes kiemelni. Először is idén olimpiát is rendeznek, ez pedig mindenkinek a csúcspont a szezonban. A legjobb formát mindenki Pekingben akarja elérni. Másodsorban pedig az ugrók megbecsülését sem szabad elfelejteni. Nálunk, ha egy síugró jól teljesít, akkor hirtelen ő lesz a nemzet kedvence, ha pedig ront, akkor a pokolra kívánják sokan.
picture

Kamil Stoch

Fotó: AFP

Manapság a negatív kritikák sokkal inkább fel vannak erősítve, ezt pedig még a legjobb sportolóknak sem könnyű feldolgozni. A síugrók mellett viszont nagyon tapasztalt és profi stáb dolgozik, ezért biztos vagyok benne, hogy vissza fognak térni a legjobbak közé.”
A tavalyi wisłai verseny után kisebb módosításokat kellett végrehajtani a sáncon. Többen is a zsűripont körül ugrottak még az 1. beülőből is, ezért idén a sánc végéhez közel még 2 beülőt raktak be. Furcsán nézhet ki, de senki ne lepődjön meg, ha esetleg valakit mínuszos sorszámú beülőből lát elindulni. A szervezőknek ezzel az újítással több lehetőségük lesz alkalmazkodni a változó szélviszonyokhoz. Az előrejelzések szerint lehet, hogy erre szükség is lesz, főleg szombaton, a csapatversenyre jósolnak erős lökéseket.

A világkupa következő hétvégéjét is élőben követhetitek az Eurosporton 1-en és az Eurosport Playeren.
A részletes program:
  • Péntek: 17.55, kvalifikáció a vasárnapi egyéni versenyre
  • Szombat: 16.30 csapatverseny
  • Vasárnap: 16.00, egyéni verseny
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés