Nem úszta meg a horrorbukást a norvégok reménysége, a világbajnokság mellett az olimpiát is ki kell hagynia

A múlt héten Thea Minyan Bjørseth csúnya bukásával ért véget a ljubnói verseny a női síugró-világkupában. A norvégok 21 éves síugróját hosszú percekig ápolták, majd hordágyon vitték le a pályáról, a vizsgálatok pedig megerősítették: a sérülései súlyosak, több mint egy év kihagyás vár rá.

Hiába ugrottak sáncrekordot előtte, Nika Prevc megállíthatatlan volt Ljubnóban

Videó forrása: Eurosport

Bjørseth az első sorozatban 97 métert ugrott, amivel megdöntötte Daniela Iraschko-Stolz 2017 óta fennálló sáncrekordját. Az összetettet vezető és címvédő Nika Prevcnak 2,5 pontos hátrányt kellett ledolgoznia a folytatásban, és miután bemutatta a verseny addigi legponterősebb ugrását, komoly nyomást helyezett az élete első világkupa-győzelméért küzdő Bjørsethre.
A norvég az utolsó centimétereket is megpróbálta kihozni az ugrásból, és 94,5 méternél landolt, ami az előzetes számítások alapján kevés lett volna az első helyhez (a számítógép a szélviszonyok alapján 96,5 méterrel kalkulált), de Bjørsethnek nem is sikerült megfognia a végét, és nagyot bukott.
Bjørseth még így is harmadik helyen zárta az első ljubnói versenyt, de azt már a legelső diagnózisok megerősítették, hogy véget ért számára a szezon. A részletesebb vizsgálatok pedig még rosszabb hírt hoztak: súlyos térdsérülést szenvedett, ráadásul a könyökében is sérültek szalagok, így műtét és hosszú rehabilitációs folyamat vár rá.
Ez azt jelenti, hogy nem csak a trondheimi világbajnokságról marad le, de még a jövő évi olimpián sem vehet részt.
"A vizsgálatok megerősítették, hogy Thea súlyos térdsérülést szenvedett, a bal térdében mindkét keresztszalag és az egyik oldalszalag is megsérült, ezen kívül a könyökében is sérültek szalagok. Ilyen sérüléseknél műtétre van szükség, amit a jövő hétre tervezünk. A műtétet követően hosszú, több mint egy éven át tartó rehabilitáció vár rá, amely során a mobilitásra, az erősítő edzésekre és a stabilizáló edzésekre helyezzük a hangsúlyt" – mondta a válogatott orvosa, Guri Ekås.
"Még nem találom a szavakat, rengeteg kérdés és gondolat van bennem" – nyilatkozta Bjørseth. "Ez egy nagyon nehéz helyzet, sok mindent fel kell még dolgoznom. Egy nagyon kemény kihívás áll előttem, de szerencsére remek és tehetséges emberek vannak körülöttem, mindent megteszek azért, hogy erősen térjek vissza."
A norvégoknak nincs szerencséjük a mostani szezonban. Korábban már elveszítették az egész évben formán kívül ugró, de a nagyobb sáncokon többnyire veszélyes Silje Opsethet térdsérülés miatt, a junior világbajnokságon pedig Kjersti Græsli szenvedett térdszalag-szakadást, így az ő számára is véget ért a szezon.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés