„Senkit sem nézek ennyire ostobának” – Kamunak tartja a péniszügyet a korábbi szlovén síugró

Jernej Damjan szerint légből kapott a síugrást érintő „péniszbotrány”: a karrierje során két világkupaversenyt nyerő, visszavonult ugró szerint még hátrányokkal is járna, ha valaki tényleg hialuronsavat injekciózva próbálná megnövelni a nemiszerve méretét.

Domen Prevc megint agyonverte a mezőnyt Willingenben

Videó forrása: Eurosport

Szürreális botrány keltett hullámokat az elmúlt hetekben a síugrósportban, miután a német Bild arról számolt be, hogy értesüléseik szerint egyes síugrók úgy próbálhatnak előnyhöz jutni, hogy hialuronsavat injekcióznak a péniszükbe.
Az emberi szervezetben egyébként természetes módon is jelenlévő – és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltólistáján sem szereplő – hialuronsav akár két centiméterrel is megnövelheti az ugrók nemiszervének a kerületét.
Ez úgy juttathatja előnyhöz az adott síugrót, hogy ha nagyobbnak mérik az ágyékméretüket, akkor nagyobb síugróruha is engedélyezett számukra, márpedig ha annak nagyobb a felülete, az segíti abban őket, hogy messzebbre repüljenek.
A "péniszügy" a pénteken hivatalosan is elrajtoló milánói-cortinai téli olimpiára is begyűrűzött, már a WADA főigazgatója is megszólalt ennek kapcsán. A volt szlovén síugró, Jernej Damjan ugyanakkor légből kapottnak gondolja az egészet:
"Hogy honnan jön ez a történet… az embereknek eléggé nagy a képzelőereje" – fogalmazott a TNT Sport reggeli olimpiai műsorában a karrierje során két világkupaversenyt nyert Damjan. "Mindenki mondhat, amit akar, és ha azt felkapja egy nagy médium vagy valami, akkor az még igazzá is válhat. De alapvetően ez az egész történet egy teljes… befejezhetitek ti a mondatot, de nem hiszem, hogy ez segítene, főleg nem a versenyeken."
Damjan szerint a történet valószínűtlenségét mutatja az is, hogy a síugrók méreteit valójában már a nyár folyamán lemérik a ruhákhoz, így ha valaki a fent említett módon szeretne előnyhöz jutni, annak már fél évvel az olimpia előtt meg kellett ezt tennie. Ráadásul igazából még hátránnyal is járna, hiszen a hialuronsav – és a nagyobb pénisz – plusz tömeget jelent a síugró számára, amit viszont rendre igyekeznek elkerülni:
"Már nyáron elvégeztek minden mérést. Szóval megkapod az ágyékbőséged méretét, és minél kisebb, annál jobb. Úgyhogy igen, technikailag ha valaki annyira ostoba, hogy ezt megcsinálja, akkor azt nyáron kellene megtennie. Utána ezt a mérést már nem lehet megváltoztatni – vagyis igen, de csak nagyobbra, ami nem segít.
A hialuronsav nyom is valamennyit, és ez nagyon fontos a síugrók számára. Úgyhogy ismerve az összes sportolót, vagy azt mondanám, a 99 százalékukat, senkit sem nézek ennyire hülyének."
A férfi síugrók számára február 9-én, hétfőn este indulnak a versenyek a milánói-cortinai játékokon a normálsáncos küzdelmekkel – a téli olimpia minden pillanatát élőben közvetítjük az Eurosport csatornáin és online az HBO Maxon!

Kapcsolódó:


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés