"Őrültként edzettem, burokban éltem" – a 11-szeres olimpiai bajnok Klæbo mindent feláldozott

Minden verseny után tovább kell lépnem a következőre, így álltam hozzá az egész olimpiához is. Sosem voltam az a típus, aki túlzásba vinné a dolgokat, de szombaton a szokottnál is fáradtabb voltam, teljesen lemerült az energiaszintem. Ezzel együtt nagyon mélyen megéltem az érzelmeket. Tény, hogy nem én beszélek erről a sikerről a legtöbbet, de tisztában vagyok azzal, hogy az elmúlt napok hihetetlenek voltak.

Gyerekkoromban úgy éreztem, senki sem mutatja meg magát valójában, senki sem mutatja meg az emberi oldalát. Az elsők között voltunk, akik néhány éve YouTube-csatornát indítottunk, és négy éven keresztül minden héten készítettünk egy videót. Fontos volt, hogy visszaadjak valamit a gyerekkori énemnek, azoknak a gondolatoknak. Nagyon jó látni, hogy az emberek végre kinyitották a szemüket a sífutás iránt. Az, hogy a tévében olyan dolgok is láthatók, mint a sebességünk vagy az emelkedők meredeksége, segít az embereknek jobban megérteni, hogy mit csinálunk. Szuper érzés látni az összes kedves üzenetet, amit kaptunk.

Szükségem lesz egy kis időre, hogy megválaszoljam ezt a kérdést. Mindig van egy újabb verseny, egy újabb cél, amit el kell érnem, most is meg kell találnom a megfelelőt. A jó hír az, hogy szeretem a versenyzést, így továbbra is keményen fogok dolgozni, de azt is várom, hogy leüljek és átgondoljam, mi történt az elmúlt két hétben.

Szerintem nem. Ettől még azt a tiszta örömöt szeretem a legjobban, amit az utolsó 200 méteren érzek, hiszen ezt az érzést keresi mindenki: amikor tudja, hogy nyerni fog.

Imádom az összes apróságot, ami a nagy célokhoz vezet. Az összes döntést, amit a felkészülés során meghozunk. Az utazásokat az amerikai, a livignói edzőtáborba vagy máshova. Az utat, ami a nagy versenyekhez vezet. Amikor időt szánok arra, hogy visszatekintsek az elmúlt évre, az a klassz, hogy látom az összes versenyt és a kemény munkát, amit belefektettem.

Ez volt a legnehezebb. Az előző szezonban az édesapámmal körülbelül 150 napot voltunk távol otthontól, csak mi ketten. Kicsit unalmas volt. Őrültként edzettem, egy burokban éltem, csak arra koncentráltunk, hogy elérjük azt, amit már a trondheimi világbajnokságon is sikerült. Idén változtattunk néhány dolgon, jött pár új ember, egy kis új energia a képletbe, ami segített, hogy jobban érezzük magunkat és elérjem a céljaimat az olimpián. Ideges voltam a versenyek miatt, de ez segít, hogy a legjobb formámat hozhassam, amikor a legjobban számít.

Csak próbálok önmagam lenni. Ez mindig is nagyon fontos volt számomra. Soha nem próbáltam valaki más lenni. Vannak, akiknek másképp kell viselkedniük, vagy más prioritásaik vannak, amikor a médiával foglalkoznak, de én továbbra is ilyen maradok. Mindannyiunknak másképp kell csinálnia a dolgokat, hozzám ez illik hozzám a legjobban, és eddig elég jól bevált.

Az érzelmeid kimutatása, legyen az félelem vagy bármi más, jó dolog, de az is fontos, hogy megtaláld a megfelelő helyeket és pillanatokban. Egy verseny alatt a saját buborékban próbálsz teljesíteni, így könnyebb kimutatni az érzelmeidet azoknak, akikben megbízol. Ha egy egész nap követnétek engem, az jóval másabb lenne, mint mondjuk egy interjú alatt. Mindenki a maga módján fejezi ki, hogy ki is ő valójában. Számomra mindig is fontos volt, hogy azokat az embereket engedjem igazán közel magamhoz, akik a legfontosabbak számomra, akik tényleg nagyon jól ismernek.

Mindannyian félünk a fontos versenyek előtt. Én is gyakran tartok attól, hogy beteg leszek és nem tudok versenyezni, pedig ez is a sport része. Annyi kemény munka és felkészülés van egy nagy verseny előtt, a betegség pedig mindent tönkretehet. Teljesen normális, ha valaki nem nyer, de az a legrosszabb, ha nem is küzdhet a győzelemért. Úgy érzem, az évek során megtaláltam a módját, hogy kezelni tudjam ezeket a dolgokat.

Természetesen. Sok tudással és tapasztalattal rendelkezünk, és nagyon fontos, hogy amit én megkaptam fiatalon, azt tovább is tudjam adni. A válogatottban mindig vannak új srácok, akik jönnek és jó szezont produkálnak, de még sokat kell tanulniuk. Igyekszünk segíteni nekik.

Addig fogok versenyezni, amíg örömet okoz. Jelenleg örömet okoz, szóval még egy ideig biztosan folytatom. Ami velem történik, az hihetetlen, tényleg idő kell, hogy feldolgozzam. Látunk más sportolókat, akik a harmincas éveikben is jól teljesítenek, úgyhogy igen, rám is igaz lehet.

Én is remélem, hogy láthatom Mathist, mert szerintem ő lesz az, akit le kell győzni négy év múlva. Alaposan fel kell készülnünk, az biztos. Az a tervem az, hogy a következő négy évben még biztosan folytatom és megcélzom a 2030-as olimpiát is, addig pedig évről évre haladok. Kiváltságosnak érzem magam, hogy azt csinálhatok, amit szeretek, és annak is örülök, hogy látom, mennyit fejlődnek az olyan fiatalok, mint Mathis. A jövőben ők lesznek a a csúcson, és a mostaninál is több éremért fognak harcolni 2030-ban. Érdekes évek elé nézünk, nagyon kíváncsian várom, mit hoz a jövő.