„Szeretek nagyon lassan haladni, úgy 10 perces mérföldet futni” – mondta Jessie Diggins az ősszel, miközben a Central Parkban egy reggeli futás előtt felkapta a vizespalackokkal és rágcsálni valókkal teli mellényét.
A „lassúság” nem az, amit az ember egy olimpiai és világbajnok sífutó szájából hallani szokott – főleg, ha éppen futni indul.
Diggins leginkább abból él, hogy a sebességet hajszolja havon, de ez még egy hónappal a sífutók világkupa-szezonjának pénteki rajta előtt volt. Ami azonban most pénteken, november végén Rukában útnak indul.
Ruka
Érinthetetlen volt a norvég sprintpápa a rukai szezonnyitón
25/11/2022 - 14:38
Diggins egyike azoknak az amerikai sísporton belül, akiket a tenyerükön hordoznak. Ez a kiváltsága annak, aki 42 év után visszahelyezi az országot a sportág térképére. 2018-ban ugyanis – 1976 után – Kikkan Randallel együtt megnyerték a csapatsprint aranyérmét PyeongChangban, majd négy évvel később Pekingben további két egyéni éremmel bizonyította, hogy az első érem nem volt véletlen.
Noha Digginst inkább sprinterként ismerjük, februárban a 30 km ezüstérmét nyerte el. Pedig nem volt egyszerű dolga: egy ételmérgezés miatt az sem volt biztos, hogy egyáltalán rajthoz állhat. Kizárta a fájdalmat, ami ebben a sportágban amúgy sem ritka, és arra koncentrált, hogy érmet szerezzen. Azt mondta, hogy a regeneráció hetekig, talán hónapokig tartott, de megérte.
Most, kilenc hónappal később Diggins már a következő szezonra készül, kondíciójának felépítését végzi. Ennek része egy 3 órás laza futás a Central Parkban.
„Soha nem olyan gyorsan, hogy ne tudj közben beszélgetni” – mondta. Vagy éppen jelen esetben interjút adni.
Elmondta azt is, hogy csapattársaival annyi időt töltenek intenzív edzésekkel görkorcsolyán vagy sílécen, hogy amikor futnak, vagy kerékpároznak kondiciójuk fenntartása érdekében, akkor egy kicsit mentálisan is szünetet tudnak tartani. Csak élvezik. Kivéve, ha Digginsszel vannak, ilyenkor a többiek a technikájáról faggatják őt.
Ez egyben az ő fejlődési útja is: csodagyerekből tapasztalt veterán lett a tavaly 30. életévét betöltő versenyző egy olyan csapatban, amely évről évre jobban megállja helyét a sportág európai nagyhatalmaival szemben.
Számára ezek a kiemelkedési lehetőségek, sportsikerek, címlapok lehetőséget adnak arra, hogy szívéhez közeli témákról beszéljen.

Ilyen az éghajlatváltozás kérdése, amely a sportágat is egzisztenciálisan fenyegeti. De küzdött korábban táplálkozási zavarokkal is, így megragad minden alkalmat arra is, hogy erről beszéljen.

Az idei szezon újabb lehetőséget, újabb témát kínál arra, hogy terjessze az üzenetet. Ez pedig a nők egyenjogúsága. Mint korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a Nemzetközi Síszövetség (FIS) számos újítást vezetett be az idei évre. Ezek része az is, hogy a férfiak és a nők azonos távokon versenyezzenek a világkupában.
Elég rendesen felforgathatják a sífutást az új szabályok
A sportágban a nők hagyományosan rövidebb távokon versenyeznek, mint a férfiak. Az egyéni indításos versenyeken a nők 10, a férfiak 15 km-t mennek. A síatlonban a nők 15 a férfiak pedig 30 km-t. A leghosszabb versenyek a nőknél 30, a férfiaknál 50 km-esek. Az új világkupa-formátumban 10, 20 és 50 km-es egyéni versenyek lesznek. (Utóbbi csak egy alkalommal, Oslóban, márciusban.)

Februárban, a pekingi olimpián a férfiak 50 km-es versenyét is 30-ra kellett csökkenteni a hideg és az erős szél miatt. A befutóban a győztes Alexander Bolshunov borul térdre.

Fotó: AFP

„A fő szempont az egyenlő távok megszavazása mellett az volt, hogy ne legyen kérdés, a nők képesek-e ugyanolyan távokon versenyezni, mint a férfiak. Hiszen bizonyítják, hogy fizikailag már képesek erre” – közölte a szövetség, miután a szervezet 57 %-ban elfogadta az változtatásokat.
„Ebből most kiderült, hogy mi is normálisak vagyunk” – mondta viccesen Diggins.
Ő és sportolónő társai is már régóta edzenek 50 km-en és annál hosszabb távon is. Azonban azt mondja, ez nem csak egyszerűen fizikai kérdés:
Ez az egész egy fontos üzenet a lányoknak. Azt üzeni, képes vagy bármire. Ha keményen edzel és keményen dolgozol, meg tudod csinálni.
Diggins tehát, az amerikai sísport állócsillaga az első női 50 km-es verseny megnyerését tűzte ki célul. Ez egyelőre csak a világkupa-sorozatot érinti. Hogy a világbajnokság műsorában is megjelenik-e az 50 km női tömegrajtos verseny, jövő májusban dől el.
Forrás: New York Times
Ruka
Drámai befutó a szezonnyitón, a célegyenesre fordulva az első helyről bukott Maja Dahlqvist
25/11/2022 - 14:36
Sífutás
Koronakáosz a sífutóknál a szezonkezdet előtt
24/11/2022 - 19:46