Hatalmas francia jellemfejlődés, a végén olimpiai arannyal

Érdekes volt mindkét csapat útja. Sőt, az egész torna. A franciák lélektelen, rossz játékkal kezdtek az amerikaiak ellen, és sima 3-0-s vereséget szenvedtek. Nem volt semmi szerethető abban a csapatban, alig több mint két héttel ezelőtt. A francia szövetség még tavasszal megállapodott Bernando Rezendével, szeptembertől ő fogja irányítani a franciákat, a cél a párizsi olimpiai cím megszerzése. És az USA elleni meccs után azt lehetett érezni, hogy bizony még az is igen távoli cél.

Ezzel a vereséggel egyébként máris jó sansz mutatkozott arra, hogy a franciák kiesnek a csoportból. Az egyébként bombaerős csoportból, ahol még a brazil és az orosz csapat is várt rájuk. Tunéziát persze legyőzték, de a harmadik meccsüket is bukták. És nem a fent említett sztárcsapatok, hanem Argentína ellen. Nem hiszem, hogy bárki adott volna egy fabatkát is akkor a franciák végső győzelméért, vagy akár a továbbjutásukért.

Két nappal később viszont minden megváltozott. Ngapethék legyőzték az addig veretlen oroszokat, majd az utolsó mérkőzésükön is pontot szereztek 3-2-es vereséggel Brazília ellen. Így is csak szerénynek mondható, 2-3-as mutatóval sunnyogtak tovább a csoport negyedik helyén, és ott találták magukat a negyeddöntőben, a másik csoport toronymagas legjobbja, a kétszeres világbajnok lengyel gárda ellen.

Megint jött egy 3-2-es mérkőzés, ez már a harmadik volt francia részről. Kétszer is szetthátrányba kerültek, a döntőt játszmát viszont meglepően simán, 15-9-re hozták. Az elődöntőben a szintén meglepetéscsapat Argentína ellen már a franciák voltak a favoritok, és 3-0-val be is jutottak a döntőbe. Amivel máris történetük legjobb szereplését produkálták, hiszen korábban nemhogy érmet, de még elődöntőt sem tudtak felmutatni az olimpiákon.

A döntőben remekül kezdtek az esélyesebb oroszok ellen. Annyi reménye mindenképp volt a francia válogatottnak, hogy az utóbbi három fontos egymás elleni meccsüket megnyerték Mihajlovék ellen, még akkor is, ha többnyire hátrébb szoktak végezni a világversenyeken. Gondoljunk bele, a túloldalon ott volt egy londoni olimpiai bajnok (Mihajlov), és egy olyan nemzet válogatottja, amelyik eleinte Szovjetunióként, 1992 óta már valamivel szűkebb merítésből, de fantasztikus eredménysort produkál az ötkarikás játékokon. A Tokió előtti 14 olimpiai röplabdatornán tíz érmet szereztek, úgy, hogy Los Angelesben ott sem voltak...

De a történelem nem sokat segített az oroszokon. Jobban kezdtek, csakhogy az első szett végén Brizard révén egy fantasztikus nyitósorozattal fordítottak a franciák, és elvitték a játszmát. A másodikban már ők domináltak, és nagyon simán 2-0-ra elhúztak. Sőt, közel álltak a 3-0-s sikerhez, de az oroszok a harmadik játszma vége felé összekapták magukat, és elkezdtek sokkal jobban röplabdázni. Elsősorban a blokkok tekintetében javultak fel.

És ezzel a fegyverrel jócskán operáltak a negyedik játszmában is, amivel ki tudtak egyenlíteni. A döntő szett előtt bizony úgy tűnt, hogy kicsivel inkább ők a favoritok. És jobban is kezdtek. 6-3-ra elléptek, azonban a franciák itt zsinórban négy pontot szerezve fordítottak. A végén rendkívül fontos helyzetben Patry nyitott egy ászt. Ez a játékelem egyébként fontos pont volt a franciáknál, ugyanis ők tízet ütöttek belőle, az oroszok pedig csak egyet. És összességében azt lehet mondani, hogy leginkább abban voltak jobbak a franciák, hogy magasabb színvonalon fogadták az ellenfél nyitásait. Az oroszoknál szokatlanul sok volt a rossz vagy legalábbis közepes nyitásfogadás, aminek következtében kevesebb pontos feladást sikerült kivitelezni, illetve a franciák jobb esélyt kaptak a blokkolásra, a támadások kivédekezésére.

A francia arany hatalmas meglepetés, amihez csak az fogható, hogy az argentinok megszerezték a bronzérmet. Az örök rivális, és rendre mindig jobb brazilok ellen hatalmas csatát vívtak, és visszavágtak a sok-sok vereségért. Kikaptak tőlük a csoportkörben, és az utóbbi időkben mindig, legfőképp az utóbbi két olimpia negyeddöntőjében. Minden tudásukat és minden lelkesedésüket, szenvedélyüket beletették a bronzmeccsbe, és talán azt lehet mondani, hogy ők akarták jobban ezt az érmet. Nyilván a brazilok is meg szerették volna szerezni, de az utóbbi négy olimpia két aranya és két ezüstje után nekik nem volt nagy motiváció a bronzérem, bár így is persze küzdöttek, de az argentinok éhesebbek voltak a sikerre, és ezúttal nem volt elég ellenük a brazilok rutinja. 1988 után másodszor szerezték meg az olimpiai bronzérmet. Akkor Hugo Conte volt a csapat legjobbja, most Facundo Conte, a fia. Akkor is 3-2-re győztek Brazília ellen, és most is.