Újabb magyar aranyérem a Egyetemi Világjátékokon: Pigniczki duplázott
Pigniczki Fanni duplázott Chengduban: az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója volt a legjobb a labda-döntőben is, így megszerezte a második aranyérmét a 31. Egyetemi Világjátékokon.
Pigniczki Fanni
Fotó: AFP
Az olimpikon, és Világjátékok-érmes klasszis az egyéni összetett aranyérem után a szerfinálék során, a labdagyakorlatára 32.650 pontot kapott, ezzel újabb győzelmet aratott az Egyetemi Világjátékokon. Karikával Pigniczki a hetedik helyet szerezte meg, míg buzogánnyal és szalaggal a 4. helyen zárt.
A labda-döntőben a kazah Elzhana Taniyeva lett a második, megelőzve a bolgár Tatyana Nikolaevna Volozhaninát.
„A labdagyakorlatom sikerült a legjobban ma” – kezdte értékelését az immár kétszeres Egyetemi Világjátékok-győztes Pigniczki. „Nagyon örülök annak, hogy ismét a dobogó tetejére tudtam állni Kínában, de őszintén megmondom: a többi gyakorlat miatt most egy kicsit szomorú vagyok. Szerettem volna ugyanis a kvalifikációhoz képest javítani szalaggal, buzogánnyal és karikával” – tette hozzá a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója, aki így is sporttörténelmet írt, hiszen ritmikus gimnasztikában a játékok történetében soha nem volt ilyen jó magyar szereplés korábban.
Pigniczki Fanni a magyar csapat emblematikus alakja lett, és nem „csupán” azért, mert ő szerezte meg a magyar küldöttség első aranyérmét a multisport eseményen, hanem mert itthon ő mondta az eskü szövegét a fogadalomtételen, a chengdui megnyitón pedig Ágh György vízilabdázóval együtt ő vitte a magyar zászlót.
Forrás: TornaSajtó
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)