A Covid átírta a forgatókönyvet, változott a pálya-BL finálé helyszíne
Tel Avív helyett London ad otthont az UCI Pályakerékpáros BL döntőjének
Pályakerékpár BL
Fotó: AFP
A Discovery Sports Events és az UCI közös közleményben jelentette be, hogy Tel Aviv nem tudja megrendezni az pályakerékpáros Bajnokok Ligája-döntőt. A döntésre azért került sor, mert Izrael úgy döntött, lezárja határait az omikron Covid-variáns miatt.
Miután az izraeli kormány úgy döntött, hogy az ország határait lezárják minden nem állampolgár előtt, és mivel más országok is utazási korlátozásokat vezettek be az új omikron Covid-változat és az általa jelentett veszély miatt, Tel Aviv most már nem tudja betölteni a 2021-es házigazda szerepét.
Az eseményt eredetileg a Sylvan Adams Nemzeti Velodromban rendezték volna meg, ám az izraeli kormány döntése miatt a BL utolsó versenyhétvégéjének – a harmadik körnek és a nagydöntőnek - ezen a hétvégén London ad majd otthont. A helyszínváltás valószínűleg nem befolyásolja majd az izgalmakat, az eddigi teltházas fordulók után gyaníthatóan a döntő is látványos és izgalmas összecsapásokat fog hozni.
"Sajnáljuk, de nem maradt más választásunk, mint a helyszínváltás. Készen álltunk arra, hogy a Sylvan Adams Nemzeti Velodromban ünnepeljük a négy sorozatgyőztesünket, de a világjárvány eseményei megtanítottak minket arra, hogy szükség esetén alkalmazkodnunk kell. A fogadó országok hivatalos kormányzati útmutatásai szerint kell eljárnunk, és gondoskodnunk kell a versenyzőink, a személyzet és a szurkolók biztonságáról.” – beszélt a döntésről François Ribeiro, a Discovery Sports Events vezetője.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)