Elégedett Drijver Bertold világbajnokságon elért eredményeivel a magyar pályakerékpár szakág vezetője
Telegdi Attila szakágvezető elégedett Drijver Bertold eredményeivel, amelyeket a pályakerékpárosok vasárnap zárult santiagói világbajnokságán ért el. A pálya szakág vezetője elmondta: már a világbajnokságot megelőzően is dominánsan azt mutatták a 22 éves bringás felkészülési számai és eredményei, hogy fejlődik.
Búcsúzóul világbajnoki arany – Viviani gyönyörűen zárta le a pályafutását Santiagóban
Videó forrása: Eurosport
"A következő nagy cél az olimpiai kvalifikáció, ennek rendelték alá a felkészülést és az összes nemzetközi versenyt is. A világbajnokságot is ennek fényében értékeljük, ő pedig bizonyította, hogy folyamatosan lép előre és fejlődőképes" - értékelt Telegdi Attila.
A pontversenyben két éve a vb-n nyolcadik, míg scratchben idén az Eb-n hetedik volt Drijver, aki a chilei fővárosban nagyszerű teljesítménnyel csütörtökön negyedik lett scratchben, majd a 13. helyen végzett a pontversenyben és a 17. pozícióban zárt a négy számot magában foglaló, az olimpiai programban szereplő omniumban.
"Noha nem olimpiai szám, a scratchben elért negyedik hely jó előjel az ötkarikás játékok szempontjából, hogy nemzetközi szinten, ilyen magasan jegyzett versenyzők mellett ilyen eredményt tudott elérni. Meglepetés volt a negyedik hely, a dobogóhoz ennyire közelinek nem gondoltuk volna az előzetes esélylatolgatásnál" - mondta Telegdi.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/27/image-ec8495ca-83cf-4cf7-ab28-09ce8b133316.jpeg)
Drijver Bertold a vb-n.
Fotó: Getty Images
"Bizakodók vagyunk a jövőt illetően és elégedettek az eredményekkel" - szögezte le.
Meglátása szerint Drijver meg tudja tartani a pozícióját a versenyek során és jól lát a pályán, ám az olimpiát szem előtt tartva még tapasztalatot kell gyűjtenie, "hogy stabilan a mezőny első felében tudja hozni azt a fajta eredményességet, amit szeretnénk tőle". Rámutatott: ehhez az kell, hogy Drijver ilyen mezőnyben, folyamatosan magas szintű versenyeken szerepelhessen.
"Ez az egyik legnehezebb feladatunk, mivel a világkupa összes állomását a tengerentúlra írták ki, ehhez nagyon komoly financiális hátteret kell biztosítani."
Teledi Attila előre tekintett a februári Európa-bajnokságra is, amelynek a törökországi Konya ad otthont. Amint azt kiemelte, noha a világbajnokság magasabban minősített verseny, az Eb-t sem lehet félvállról venni.
Ez is érdekelhet:
- Tökéletes esküvő, változatlan név, és sok cross a télen - Interjú Vas Blankával
- Matxin: "Pogačar egy élő legenda, de ne hasonlítsuk állandóan Merckxhez"
"Ezzel együtt a kiváló világbajnoki eredmény alapján reménykedünk benne, hogy eredményes lesz az Európa-bajnokságon is. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy minden verseny más és más, egy adott szituációban hozott döntés akár arról is határozhat, hogy dobogóra áll vagy épp utolsó lesz az adott futamban a versenyző. Magasra tettük a lécet ilyen szempontból."
Beszélt arról is, hogy szeretnének Drijver edzőjével, Steve McEwennel hosszú távú együttműködésről egyeztetni szövetségi szinten, hogy ezáltal az egész szakág számára szakmai segítséget nyújthasson az ír származású edző.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)