„Olimpiai bajnok lettem. Erre készültem” – Tíz felejthetetlen idézet a párizsi olimpiáról
Frissítve 25/12/2024 - 12:22 GMT+1
A párizsi olimpia alatt csak kapkodtuk a fejünket, hisz annyi esemény volt, annyi nagy verseny, vicces helyzet, felháborító vagy épp megható pillanat. És volt jó sok interjú, nagy vihart kavart beszólás és poszt is a közösségi médiában. Ezek közül idézünk most fel néhányat a teljesség igénye nélkül. Jöjjön tíz idézet az olimpiáról, amelyekre biztos, hogy sokáig emlékezni fogunk.
A tokiói olimpia összes magyar érme egy videóban
Videó forrása: Eurosport
Nem gondoltam arra, hogy ez most az utolsó esély, mert abba bele lehet halni.
Talán elnézitek nekünk, hogy egy magyar olimpiai bajnokkal, Kós Huberttel kezdünk, aki a fenti mondatot nem sokkal a 200 háton szerzett aranyérme után mondta. Túl volt már a 4x100-as gyorsváltóval elért nyolcadik helyen, lement már a 100 hát és a 100 pillangó is, de a legerősebb száma még hátra volt.
Tudta, hogy esélyes, hisz a legjobb idővel került a döntőbe, de azt is tudta, hogy az ellenfelek is rettenetesen erősek. Óvatosan, visszafogottan kezdett, és nagyon bízott a hajrájában, mint kiderült joggal. Az utolsó ötven előtt a görög Apostolos Christou még bő egy másodperccel volt előtte, de Hubi szívszaggató hajrával megverte őt, és megverte az egész világot, megszerezve ezzel a magyar olimpiai küldöttség első aranyérmét Párizsban.
Láttam az egész sztorit, ott voltam mögötte. Mondtam neki, hogy ’nyugi, beszélek a feleségeddel. Lehet, hogy most elvesztettél egy aranyat, de talán néhány nap múlva szerzel egy sokkal fontosabbat’.
Az történt, hogy a magasugrás tokiói olimpiai bajnoka, Gianmarco Tamberi a megnyitó ünnepségen elvesztette a jegygyűrűjét. Az esős körülmények között, miközben fogta az olasz nemzeti zászlót az imbolygó hajón, valahogy lecsúszott az ujjáról a gyűrű, és a Szajnába esett. Csapattársa Francesco Di Fulvio próbálta őt vigasztalni a fenti szavakkal.
Sajnos a sors úgy hozta, hogy Tamberi esélyt sem kapott arra, hogy megvédhesse címét. Néhány nappal a verseny előtt veseköves görcsökkel kórházba került, hányt is, és nem tudott enni sem. Odaállt ugyan a magasugrás döntőjére, de érdemben nem tudott beleszólni a verseny alakulásába.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/27/4009987-81337388-2560-1440.jpg)
Watch as Tamberi loses wedding ring in Seine during the Opening Ceremony
Videó forrása: Eurosport
Nem volt szükségem semmiféle spéci felszerelésre. Én egy született sportlövő vagyok.
Az olimpia egyik legnagyobb sztárja a török sportlövő, Yusuf Dikec volt. A lazaságával, a fesztelenségével, a jó értelemben vett pofátlanságával megvett mindenkit kilóra. De nem csak a nézőket, a sportolókat is. Olyan sztárok, mint Armand Duplantis is őt utánozták.
Neki nem kellett speckó szemüveg, fülvédő és a célzást segítő felszerelés, ő csak kiment és tüzelt. Úgy, hogy a másik keze meg lazán zsebben volt. Amikor az ember őt nézte, nem is értette, hogy a többiek miért spilázzák annyira túl ezt az egészet.
Vasárnap éjjel végül hajnal 4-ig ment a buli. Utána egész nap ágyban voltam, majd elmentem egy étterembe. Kedden kerékpáron is voltam, majd megint étteremben kajáltam. Aztán meg jöttünk ide pályabejárásra. Mindezek után pedig jött egy hosszú éjszaka, amit végigaludtam.
Ezt Remco Evenepoel mesélte, aki az olimpia előtt még a harmadik helyen végzett a Tour de France-on. A sztori innen, a dobogó ünneplésétől indul. Aztán a belga klasszis az olimpia első vasárnapján aranyérmet nyert az egyéni időfutamban. Mit lehet erre mondani!? Azt, hogy tökéletes volt a felkészülése. Beleértve természetesen ezeket a kissé zaklatott Tour utáni napokat is.
A dologban az a szép, hogy itt még nem volt vége, ugyanis egy héttel később megnyerte a mezőnyversenyt is. Közben kihordott ugyan egy kisebb infarktust, amikor defektet kapott nem sokkal a vége előtt, de ez az incidens végül szerencsére nem befolyásolta a versenyt.
Ez van, nagyobb a felhajtás a csomagom, mint a teljesítményem miatt.
Anthony Ammirati is azok közé tartozik, aki nagyot ment az olimpián, és valóban, elsősorban nem a teljesítménye miatt, hisz végül nem került döntőbe rúdugrásban. Igaz, még csak 21 éves, ideje tehát még bőven, és mivel két évvel ezelőtt U20-as világbajnok volt, a tehetségéhez sem férhet kétség.
De hogy akkor mégis mivel ment nagyot a francia srác? Nos, a férfiasságával. Sikerült ugyanis azzal levernie a lécet. Ezen múlt az olimpiai döntője. A játékok után lehetett olvasni, hogy kapott ajánlatokat innen-onnan, nyilván arra az esetre, ha a sportolói karrier valamiért nem jönne annyira össze. Mindig jó, ha az embernek van B terve.
Hallottam, hogy Andy Murray nem kapott jegyet az atlétikaversenyekre. Beszéltem egy ismerősömmel, aki azért valaki az atlétavilágban, és ő mondta, hogy Murray megkereste őt jegyekért, de nem tudott neki segíteni. Hát, ha Andy Murray nem tud jegyhez jutni, akkor nekem esélyem sincs.
A gördeszkás Andy Macdonald ekkor értette meg, hogy ha igazán fontos sporteseményekről van szó, akkor egy kétszeres olimpiai bajnok is ugyanolyan közönséges halandó, mint bárki más. Nagyon bírjuk Murrayt, tényleg, ITT a bizonyíték, de azért jó tudni, hogy még ekkora sztárok sem kaphatnak meg mindent. Igaz, őt többek között azért is bírjuk ennyire, mert az évek során sokszor magunkra ismertünk benne.
Ha fiú, ha lány, én le akarom győzni!
Ezt írta közösségi oldalán Hámori Luca az Imane Khelif elleni mérkőzése előtt. Nemi hovatartozása miatt az algériai bokszoló volt az olimpia egyik legellentmondásosabb figurája. Luca azonban végtelenül elszánt volt, így fel sem merült benne, hogy esetleg visszalép a meccstől.
Leírta, hogy ő sem ért egyet Khelif indulásával, de ha egyszer így hozta az élet, akkor vállalja a kihívást. Megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és küzd, amíg csak lehet. Így is történt, végül azonban az algériai nyerte a meccsüket, és később a súlycsoport aranyérme is az övé lett.
Valószínűleg ez a legnagyobb siker, amit elértem sportolói pályafutásom során, és ez a legkülönlegesebb érzés, ami most bennem van.
Ezt a mondatot Novak Djokovic mondta kellő nyomatékkal, úgyhogy elhihetjük, hogy tényleg így van. Pedig hát ő a tenisz történetének legeredményesebb játékosa. Van 24 Grand Slam-címe, senki nem volt olyan hosszú ideig világelső, ameddig ő, és pozitív a mérlege mindhárom nagy riválisa, Rafael Nadal, Roger Federer és Andy Murray ellen is.
Aki látta őt zokogni a Carlos Alcaraz elleni döntő után, az aligha vonja kétségbe, hogy neki ez tényleg többet jelentett, mint az összes többi címe. Lehet, hogy csak azért, mert ezt kellett a legtovább üldöznie, de ez most mindegy, ezzel lett teljes a pályafutása, ami vitathatatlanul a legkomplettebb karrier a tenisz történetében.
Tudtam, hogy soha nem verem meg ezeket a lányokat sem dinamikában, sem erőelemekben, úgyhogy én másképp akartam mozogni. Művészi akartam lenni és kreatív.
A breaktánc nem élt meg hosszú életet az olimpiák történetében, legalábbis egyelőre úgy tűnik. Pedig kár érte. Többek között az ausztrál Rachel Gunn miatt kár, aki a török sportlövő mellett szintén hatalmas karriert futott be Párizsban.
Gunn újraértelmezte a sportágát, és bár minden tőle telhetőt megtett, a szigorú, de "igazságtalan" zsűri nem vette a lapot, és nem értékelte a produkcióját. Az ausztrál kemény nulla ponttal zárt, ám szerintünk kellett ő ide, az olimpia szegényebb lett volna nélküle.
Nem vagyok sokkban, amiért olimpiai bajnok lettem. Erre készültem.
Úgy szép, ha magyar idézettel zárjuk ezt a gyűjtést. Mindegyik aranynak örültünk nyilván, és még csak azt sem biztos, hogy ennek örültünk a legjobban. Mégis, talán az egész döntő kiélezettsége, végtelen feszültsége és Horváth Mariann hátborzongatóan szép kommentálása miatt valamiért ez az arany a leginkább libabőrözős, amikor visszanézzük.
És hozzá ez a két rövid mondat Siklósi Gergőtől. Ez a hidegvér, ez pontosan azt a félelmetes higgadtságot idézi meg, ami kellett ahhoz, hogy bevigye a japánok ellen az utolsó, az aranyat érő tust.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés