Az olimpia leglazább arca elmondta, hogyan élte meg a zsebre dugott kézzel nyert ezüstérmet

Ha a párizsi olimpián külön versenyszámként rangsorolták volna a későbbi „mém-alapanyagnak” való jeleneteket, akkor ezt a versenyszámot Yusuf Dikec toronymagasan, minden létező korábbi csúcsot magabiztosan átírva nyerte volna. A török sportlövő fotói bejárták a világsajtót, most pedig ő maga is megszólalt, és arról mesélt, ő hogyan élte meg a világhírnév létrejöttének pillanatait.

Itt az olimpia egyik legnagyobb kedvence, a minden ketyere nélkül, halál lazán lövő török sportlövő

Videó forrása: Eurosport

Négy év múlva Los Angelesben az aranyérem lesz Yusuf Dikec kimondott célja.
A sportlövészet tipikusan az az olimpiai versenyszám, amelynek alapvetően, mondjuk az úszással vagy a tenisszel összehasonlítva, viszonylag szerényebb nézőközönsége és szurkolótábora van, egy-egy olimpiai versenyt azonban ennél sokkal többen is követnek. A sportág párizsi népszerűségéhez jelentősen hozzájárult Yusuf Dikec, akinek mémmé váló versenyzése a 10 méteres légpisztolyosok vegyes csapatversenyében, nyugodtan kijelenthető, önálló életre kelt.
A sportlövőknél kiemelt jelentősége van annak, hogy a versenyző figyelmének egészét a célra tudja fordítani, épp ezért a külső körülmények minél hatékonyabb kizárása sok esetben egy nagy eredmény elérésének kulcsa lehet. Épp ezért a legtöbb sportlövőt a versenyek közben szemellenzők tömkelegében, speciális szemüvegekben és még különlegesebb fülvédőkben látjuk versenyezni.
Ezzel a gyakorlattal szakított az 51 éves Yusuf Dikec, aki a 10 méteres légpisztolyosok vegyes csapatversenyében mindössze egy hagyományos füldugóval, hétköznapi, normál szemüvegében versenyzett. Ráadásul a képek tanúsága szerint annyira unatkozott, hogy éppen szabad kezét zsebre is vágta.
picture

Yusuf Dikec - Fotó: Alain JOCARD / AFP

Fotó: AFP

Az ötödik olimpiáján szereplő török sportember jelentős sikerekkel a háta mögött érkezett Párizsba, tíz éve például a 25 méteres pisztoly versenyszámában világbajnoki címet ünnepelhetett. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos honlapján található sportolói profilban Dikec arc poeticájaként egyébként a következő mondat szerepel:
A sors játéka, hogy sportszakmai-, valamint leginkább internetes hírességét Párizsban, ha csak közvetve, de mégiscsak a zsebre vágott keze hozta meg neki.
Dikec és párja, Tarhan Sevval Ilayda, a legjobb eredménnyel kvalifikált a döntőbe, ahol aztán minimális különbséggel maradt csupán alul a szerb Zorana Arunovic-Damir Mikec kettőssel szemben.
A török sportlövő egyébként semmi különöset nem vélt felfedezni abban, ahogyan lőtt, minderről az őt faggató BBC-nek nyilatkozott:
„A testhelyzetem szerintem nagyon jól jelenítette meg az olimpia szellemét, központban a fair play-jel, az egyszerűséggel, a tiszta módszerekkel, valamint a természetességgel. Szerintem ezért lett ennyire népszerű az a néhány mozdulat.”
Túlzás nélkül állítható, hogy Dikec lezsersége valóságos mozgalmat indított az olimpián, a török sportlövő testtartását ugyanis a későbbiekben többen is utánozni kezdték. A teljesség igénye nélkül így ünnepelte olimpiai bajnoki címét (és világcsúcsát) a rúdugró király Armand Duplantis, a szám női versenyének győztese, Nina Kennedy, a férfi diszkoszvetés meglepetésgyőztese, a jamaicai Roje Stona, a dél-afrikai 4 x 100 méteres váltó tagjai, és az érmes magyar nyíltvízi úszók, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is.
Ugyancsak a BBC-nek nyilatkozva Dikec elmondta, a külvilág azért (is) ajnározza, mert egy ilyen fokozott stresszhelyzetben, a külső szemlélő számára, hihetetlenül nyugodt és higgadt tudott maradni. Ezzel szemben azonban ő sokkal intenzívebben élte meg azokat a pillanatokat:
A maga 51 évével Dikec egyáltalán nem öregedett ki az élsportból, sőt, egészen konkrét elképzelései vannak a következő olimpiai ciklusra, valamint az azt lezáró eseményre vonatkozóan:
„2028-ban Los Angelesben megnyerjük az aranyérmet a csapattársammal!”
Forrás: BBC
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés