Párizs 2024, 11. nap: Kiknek szurkolhatunk kedden az olimpián? - A magyarok programja
Eurosport | GooglePárizs 2024 - A magyar női kézilabdázók és vízilabdázók az elődöntőért játszanak a párizsi olimpia keddi versenynapján, a rendszerint több érmet, közte aranyakat szerző kajak-kenusok pedig az előfutamokkal megkezdik szereplésüket a Vaires-sur-Marne-i pályán.
Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra - kajak-kenu (Fotó: MKKSZ)
Fotó: Other Agency
Két magyar csapat is elődöntőért játszik, rajt a kajak-kenu pályán
A női kézisek Lille-ben lépnek pályára a negyeddöntőben, ellenfelük a svéd válogatott lesz. Golovin Vlagyimir együttese két-két győzelemmel és vereséggel, valamint egy döntetlennel csoportja harmadik helyezettjeként lépett tovább a legjobb nyolc közé, míg a skandinávok másodikként zártak a hatosukban. A magyar-svéd párharc győztese a francia-német mérkőzés továbbjutójával találkozik majd az elődöntőben.
Az előző olimpián bronzérmes női vízilabdázók a címvédő és világbajnok Egyesült Államokkal csatáznak az elődöntőért. A két csapat nagyon jól ismeri egymást, júniusban a felkészülés során is összecsaptak egymással Kaliforniában, akkor egy-egy mérkőzést nyert mindkét együttes. A két válogatott útja sorozatban a negyedik világversenyen keresztezi egymást, a 2022-es budapesti és az idei dohai vb döntőjében, valamint a 2023-as fukuokai vb ötödik helyéért rendezett összecsapáson is az amerikaiak nyertek, a magyarok célja, hogy megszakítsák ezt a szériát.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/04/4018483-81507313-2560-1440.jpg)
Női vízilabda-válogatottunk büntetőpárbajban maradt alul az ausztrálokkal szemben
Videó forrása: Eurosport
A vitorlázók küzdelmeinek otthont adó marseille-i yachtkikötőben kedden rendezik a magyar érdekeltségű hajóosztályok éremfutamait, ahová - mivel a férfiak számára hétfőn nem tudtak futamokat rendezni - hatodikként került be az Eb-ezüstérmes Vadnai Jonatán (ILCA 7). A deréksérüléssel versenyző, világ- és Európa-bajnok Érdi Mária (ILCA 6) ugyan a hétfői egyetlen futamot megnyerte, végül összesítésben a 14. helyen zárt, így nem folytathatja.
A kajak-kenusoknál hat számban kezdődnek el a küzdelmek az előfutamokkal. A férfi (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor) és a női (Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra) kajaknégyes, a férfi (Adolf Balázs, Hajdu Jonatán) és a női (Kiss Ágnes, Nagy Bianka) kenupáros, valamint a négy kajak kettes (Nádas és Tótka, Kopasz Bálint és Varga Ádám, Csipes és Gazsó, valamint Pupp és Fojt) egyformán 500 méteren száll vízre.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/08/07/3196765-65490568-2560-1440.jpg)
Megvan a 6. magyar arany: címet védett női kajaknégyesünk
Videó forrása: Eurosport
A Mars-mező Arénát kedden a birkózók veszik birtokukba, ezen a napon a nyolcad-, negyed- és elődöntőket bonyolítják le. Magyar részről a kötöttfogásúak 77 kilós súlycsoportjában érdekelt Lévai Zoltán lép először szőnyegre a világ- és Európa-bajnok török Burhan Akbudak ellen. Ebben a kategóriában Lőrincz Tamás a címvédő, a BHSE tavalyelőtt vb-ezüstérmes versenyzőjének ugyan van esélye, hogy magyar kézben tartsa az olimpiai aranyat, ám ehhez egyértelműen bravúrokra lesz szüksége a nagyon sűrű és erős mezőnyben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/08/03/3192586-65406988-2560-1440.jpg)
Olimpiai bajnok Lőrincz Tamás!
Videó forrása: Eurosport
A Stade de France-ban folytatódnak az atlétikai versenyek: Bánhidi-Farkas Petra a távolugrás selejtezőjében áll rajthoz.
A magyarok keddi programja a párizsi olimpián:
augusztus 6., kedd:
ATLÉTIKA (Stade de France)
BIRKÓZÁS (Mars-mező Aréna)
KAJAK-KENU (Vaires-sur-Marne-i pálya)
9.30: előfutamok - női K-4 500 m (Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra), férfi K-4 500 m (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor), férfi C-2 500 m (Adolf Balázs, Hajdu Jonatán), női C-2 500 m (Kiss Ágnes, Nagy Bianka), férfi K-2 500 m (Nádas Bence, Tótka Sándor; Kopasz Bálint, Varga Ádám), női K-2 500 m (Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra; Pupp Noémi, Fojt Sára), reményfutamok - férfi és női C-2 500 m, férfi és női K-2 500 m
KÉZILABDA (Pierre Mauroy Stadion, Lille)
VITORLÁZÁS (Marseille-i yachtkikötő)
VÍZILABDA (Paris La Défense Aréna)
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)