Egy teljesen legális doppingszer robbanthatja fel az olimpia állóképességi versenyszámait

Tekintve, hogy a tejsavat már XVIII. század végén izolálták, az élsportban betöltött szerepét pedig több mint fél évszázada kutatják, ma már azt is tudják, hogy nem a tejsav okozza az izomlázat, mint ahogyan azt régen sejtették. Sőt, mára már az is kiderült, hogy nem is maga a tejsav az ami „fáj”, az ugyanis gyorsan kettéválik hidrogénionra és laktát ionra, és ezek közül a hidrogén az, ami bánt.

Nem olyan meglepő, hogy elég sokan viszonylag hamar rájöttek, hogy a laktát (tejsav) egy enyhe lúggal semlegesíthető. Ez az enyhe lúg volt a szódabikarbóna (nátrium-hidrogén-karbonát), amit már húsz-harminc évvel ezelőtt elkezdtek sokan használni azért, hogy a három-négy perces erőkifejtés végén ne savasodjanak be annyira. Vagy ha savasodni már muszáj, akkor legalább később savasodjanak.

A módszer mérsékelt sikerrel járt: ha a versenyzők eljutottak odáig, akkor kétségtelenül kevésbé savasodtak, ám mivel a szódabikarbóna hasmenést, puffadást, dehidratáltságot és hányingert okozott, legtöbben a rajtprocedúrát általában a WC-n voltak kénytelenek kibekkelni. Akadtak persze állhatatosak, akik próbálták belőni maguknak, hogy mikor és mekkora adag fér még bele, de aztán a szódabikarbóna szépen lassan feledésbe merült.

Ha az ember elég régóta követi az atlétikát, akkor néhány verseny eredményéből rájön, hogy van valami, ami után kutatni érdemes. Persze a szupercipők az utóbbi években elvitték picit a fókuszt, és sokan olyan eredmények mögött is karbontalpat láttak, ahol valójában nem azt kellett volna, de ez most mindegy.

Aki figyelte az idei szezon 800-as eredményeit, és volt szeme az ilyesmihez, az tudta, hogy itt van még valami a háttérben. Elég volt csak az elmúlt két-három Diamond League-verseny eredményeit megnézni.

Párizsban a férfiaknál hárman futottak 1.42-n belül, ami még sosem fordult elő, az első nyolc helyezett futott egyéni csúcsot, megdőlt az algériai, a francia, a belga és a svéd csúcs is. Rá öt napra Monacóban mind a tíz célba érkező 1:44-en belül futott, az algériai Sedjati pedig tovább javította egyéni csúcsát (1:41:46 már, az örök világranglista harmadik legjobb ideje), a világbajnok Arop 1:43-on belüli idővel is csak 6. tudott lenni.

Itt most megállnék egy pillanatra, és megkérnék mindenkit, aki nem látta még ezt a futást, hogy kattintson a linkre, mert érdemes. Mert úgy, ahogyan Sedjati fut az utolsó 100 méteren, úgy nem nagyon láttunk még futni senkit egy 800 méter végén.

A nőknél Londonban Kelly Hodkingson megdöntötte a brit csúcsot 1:54:61-gyel, itt heten futottak egyéni csúcsot úgy, hogy az egykori világbajnok Nakaayi hatodik tudott lenni 1:57:56-os namíbiai rekorddal.

Ha picit feljebb megyünk, 1500 méteren megdőlt a női világcsúcs (Faith Kipyegon) és a férfi Európa-csúcs (Jakob Ingebrigtsen), az a Jessica Hull pedig, aki öt másodperces egyéni csúcsot futott Párizsban 1500-on, és lett második Kipyegon mögött, Monacóban megdöntötte a 2000 méteres világrekordot.

Nem ragozom, nyilvánvaló volt, hogy ez nem - vagy nem csak - a cipő.

És mivel nem arról volt szó, hogy néhányan értek el jó eredményt, hanem gyakorlatilag mindenki, szinte a megye kettőig visszamenőleg, azt is sejteni lehetett, hogy nem illegális szerről van szó.

Először a múlt héten írt a L’Equipe a bikarbonátról, mely úgy tűnik, forradalmasítja a középtávfutást. És talán a hosszútávfutást is. Meg nyilván az úszást. Meg a pályakerékpárt. Meg talán mindent, ahol a terhelés 3-5 percig tart.

Egyfelől mondhatjuk azt, hogy gyaníthatóan egy deluxe szódabikarbónáról van szó, amiből egy adag 20 euróba kerül, másfelől azért az is valószínű, hogy a Maurten tényleg megoldotta azt, hogy a nátrium-bikarbonát ne okozzon olyan megterhelést az emésztőrendszernek.

Áthidalták az emésztőrendszert, ahogyan szépen mondják. Bár a francia források még mindig arról számolnak be, hogy azért még most is pontosan be kell lőni, hogy verseny előtt mennyivel lehet enni belőle és mekkora mennyiséget. Összességében azonban az eredmények önmagukért beszélnek.

Sokan azt mondják, hogy a bikarbonáttal már nem is lehet előnyhöz jutni, hiszen a hírek szerint tízből nyolc top versenyző már használja, így aztán inkább arról van szó, hogy ha nem bírja a gyomrod, akkor versenyhátrányba kerülsz.

Mégpedig azért, mert nincs nagyon miért. Semmi illegális nincsen benne ugyanis, csak hétköznapi anyagok és egy kis tudomány. Éppen ezért a cím sem állja meg a helyét teljesen. Hiszen az a dopping, ami rajta van a doppinglistán, ahogyan azt az áldott emlékű Frenkl Róbert tanította annak idején a Testnevelési Egyetemen.

Bár azt hiszem, ő nem pont erre gondolt.

Az szg# sorozat további írásait itt találjátok!