Vágyálom, hogy minden sportoló magyar gyerekből Szoboszlai Dominik lesz és Lamborghinivel jár majd
Publikálva 13/12/2025 - 06:37 GMT+1
Március vége óta Nagy Péter irányítja a Magyar Súlyemelő Szövetséget. A 39 éves, háromszoros olimpikon és Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló nehéz helyzetben lévő szervezetet vett át, és bár a dolgok azóta sem lettek könnyebbek, bízik abban, hogy hosszú távon változásokat tudnak elérni a sportágban. Erről, valamint a közelmúltban elért saját történelmi sikeréről is nyilatkozott az Eurosportnak.
Majdnem lemaradt az olimpiáról, majd élete legjobbját érte el Nagy Péter
Videó forrása: Eurosport
Az interjú a Hosszabbítás podcastben készült – a teljes beszélgetés meghallgatható itt:
Több apróból is beszélgetünk, hiszen november végén, Nyíregyházán megszerezted zsinórban a 21. országos bajnoki címedet, másrészt elnökként lettél országos bajnok, ami eléggé különlegesnek számít a magyar sportban. Lehet, hogy kicsit provokatív a kérdés, de ez a te klasszisodat mutatja jobban, vagy a súlycsoportodnak a "mélységét"?
Talán is-is. Ha azt nézzük, a pályafutásom nagy részében elég rendesen kimagaslott az eredményem a súlycsoportomból, így ez inkább a klasszisomat emelheti ki, viszont az, hogy a pályafutásom vége felé ide jutott a magyar súlyemelés, hűen visszatükrözi azt, hogy mennyire foglalkoztak komolyan itthon ezzel a sportággal az elmúlt öt-tíz évben. Sajnos ide jutottunk. Erre azért én sem vagyok büszke, de mindig mondtam is, hogy nem a legjobb úton haladt az utánpótlás-nevelésünk és a felnőtt válogatottakkal való bánásmód sem volt jó. Az előző vezetés nem fordított elég figyelmet rá, most ezen próbálunk változtatni – azon vagyunk, hogy ne az ilyen öreg, veterán rókák nyerjék a magyar bajnokságokat, hanem tényleg a fiatalok, akiknek ez lenne a dolguk.
Azért ezzel együtt különleges érzés lehetett számodra az országos bajnokság, hiszen a családod is ott volt veled a helyszínen, és két szerepben, elnökként és versenyzőként is helyt kellett állnod. A versenyt követően azt is mondtad, hogy valószínűleg ez volt az utolsó ob-d és megállsz 21 győzelemnél.
Igen, valóban különleges volt az egész. Őszinte leszek, a versenyzésben nem is nagyon fáradtam el, annyit emeltem, amit kellett, talán egy kicsivel többet. Ha kellett volna, tudtam volna még rápakolni, de nem volt szükség erre. A fő állomás a tavalyi, 20. aranyérem volt, utána azt tűztem ki, hogy oké, akkor még rámegyek a 21.-re, mert így elmondhatom, hogy 20 éve, 2005 óta folyamatosan győzni tudok. Azt azért még nem mondtam ki, hogy teljesen visszavonulok, mert nem szeretném meghazudtolni magam, ha valamikor esetleg még érezném magamban az erőt arra, hogy elinduljak. Kiskaput hagytam magamnak, hogy egyszer netalántán visszatérek, de azért jobb lenne, ha már nem tudnék olyan szinten emelni, hogy mondjuk akár a dobogóra is felférjek egy ob-n a jövőben. Úgyhogy ez egy üzenet is a fiataloknak: el kell verni a nagy öregeket.
Mit takar pontosan, hogy nagyon rövid volt a felkészülésed, ha egyáltalán felkészülésnek lehet nevezni?
Amikor éppen volt időm, egy-egy szabad órám lemenni edzésre, teljesen random időpontokban, délután kettőkor vagy este hétkor, letévedtem az edzőterembe. Összeszámoltam, a verseny hetével együtt összesen kilenc edzésem volt a bajnokságra, korábban egy héten edzettem ennyit. Ami a legfontosabb, hogy nem sérültem le benne, mert az senkinek sem hiányzott volna.
Ha visszatekintesz erre a 20 évre, mennyit változott a te sportolói személyiséged, és mennyit változott összességében a súlyemelés?
19 éves voltam, amikor az első országos bajnokságomat nyertem, most 39 vagyok, érzem azért, hogy öregebb lettem, bölcsebb is talán. A mezőny jó párszor kicserélődött, teljesen új generációkkal találkoztam, miközben én állandó biztos pont voltam a versenyeken. A súlyemelő-közösség nagyon jó kis társaság, a fiatalokkal is ugyanúgy megtalálom a közös hangot, mint az idősekkel. Nemzetközi szinten is nagyon sokakkal találkoztam, a jó hangulat ott is megvolt és megvan, annyi, hogy általában a nyelvekkel adódott a legfőbb probléma, főleg a korábbi szovjet utódállamok versenyzőinél, de azért mostanában már ebben is sokat fejlődtek.
Visszatérve a hazai helyzetre: örülök, hogy az a szorongás, feszültség, ami korábban az edzők felől az előző vezetés irányába megvolt, kezd megszűnni. Sokkal oldottabb a hangulat, közvetlenebbek az emberek, mosolyognak, beszélgetnek egymással, és nem a furkálódás megy. Gyerekes viselkedések most már szerencsére nincsenek, úgyhogy azért beindult valami, és a versenyzőkön is látszik, hogy oldottabbak, szerintem – és remélem – beléjük is visszatért a remény és a bizalom. Nyíregyháza nagyon színvonalasan rendezte meg az ob-t, kitettek magukért, csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a szervezésről.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- A világbajnokságról lemaradó magyar fociválogatottnak komoly nehézségekkel kell megküzdenie a következő években
- Késely Ajna szörnyű időszak után tért vissza: "Megfordult a fejemben a visszavonulás, és félelmetes volt"
Ennyi hónap elteltével tisztábban látjátok azt, hogy pontosan mi okozta a korábbi rossz hangulatot?
Korábban is tisztában voltunk vele, mert amilyen dolgok mentek a háttérben... finoman szólva sem volt odavaló. A pozíciótartás, a műhelytámogatások szétosztása és a szavazatok megtartása volt a legfontosabb, és nagyon sok ember remegett a különböző pénzekért. Ez valakinek kis összeget jelent, valakinek nagyot. Én nem is tudom, mennyit kéne nekem ajánlani ahhoz, hogy eladjam a lelkemet... Furcsa volt ezt így átélni. Most már látjuk, kik azok az emberek, akik hithű katonák voltak és nem akarják elengedni a régi rendszert. Ők nem hisznek abban, hogy valamit lehet jól is csinálni – vagy nem is azt mondom, hogy jól, de igazságosan. Bevezettük, hogy átláthatóság legyen, egyértelmű döntésekkel, hiszen ne arról szóljon a dolog, hogy én azért szavazatot vagy bármit elvárok cserébe. A mi célkitűzésünk egyértelmű: ha valakinél eredmény van és dolgozni akar, akkor az igenis legyen támogatva. Az eredmény pedig nem csak abból áll, hogy van egy jó versenyző, hiszen eredmény az is, hogyha valaki nagyon jó utánpótlásedző és be tud vonzani rengeteg fiatalt. Olyan útra léptünk, ami sajnos ismeretlen a mai súlyemelőknek, de ezt kell elfogadnunk, és hála az égnek úgy látszik, hogy ők is elfogadják.
A kezdeti nehézségekből mennyi maradt mostanra, mennyire sikerült a saját képetekre formálni a szövetséget?
Viszonylag gyorsan sikerült, bár nem volt egyszerű az út. Rájöttünk, hogy azok a kijelentések, ami szerint a korábbi elnök tiszta lappal, rendben adta át a szövetséget, nem igazán állja meg a helyét, hiszen ősszel is jöttek számunkra olyan arculcsapások, amikre nem számítottunk. Az is egyértelművé vált, hogy a korábbi elszámolásokból adódóan inkább mínuszban van a szövetség, mint pluszban. Nem fényes a helyzet, de ezt kell megoldani. Panaszkodni nem szeretek, soha nem is szerettem, én a munkában hiszek, úgyhogy így megyünk előre. Keressük a megoldásokat, hogyan tudunk előrébb lépni.
Milyen háttere van jelenleg a súlyemelésnek Magyarországon? Hány utánpótláskorú sportoló van a rendszerben és hányan indulnak el a felnőttbajnokságokon súlycsoportonként?
Tudtuk eddig is, hogy az utánpótlás létszáma nagyon kevés, a felnőttek száma még kevesebb, ezt örököltük, ebből kell gazdálkodnunk. Korábban én voltam az egyetlen magyar felnőtt a nemzetközi élmezőnyben, idénre Mitykó Veronika lett az első számú versenyzőnk. Sajnos az edzők képzésére sem fordítottak kellő energiát, nagyon nagy hiányosságok vannak, és itt indul a probléma. Ha megnézzük az edzők átlagéletkorát, nagy részük bőven a 60-as éveiben vagy afölött, ahhoz közel jár. Vannak olyan megyeszékhelyek és megyék, ahol egyáltalán nincs jelen a súlyemelés. Nehéz a dolgunk, mert mindenki azonnal akar eredményt és produktumot, de az, hogy versenyzőket és edzőket neveljünk ki, nem megy egyik napról a másikra. El is mondtuk az elnökségünk elején, hogy évek kellenek. Négy évre kaptunk bizalmat, a negyedik év végére sem merném kijelenteni azt, hogy hatalmas változások lesznek, fokozatosan próbálunk építkezni és mindenben többet hozni. Nemzetközi szinten ennek nyolc-tíz év múlva lehet meg az eredménye, akkor már látszódnia kell, hogy az az út, amin elindultunk, mennyire volt sikeres.
Ebben az is segíthet, hogy hosszú idő után újraindítjátok a gyerekek számára a diákolimpiát, ami egy olimpiai sportágban elég fontos lehet.
Nyolc évvel ezelőtt az előző vezetés úgy gondolta, hogy nem kell a súlyemelésnek a diákolimpia. Nem értjük, miért, milyen megfontolásból. Ők akkor az anyagiakra fogták, több tízmilliós költségekről beszéltek, amiről utólag kiderült, hogy abszolút nem igaz. Sok edző mondta, hogy vissza kellene hozni a diákolimpiát, hiszen tényleg létszükséglet minden sportág számára, és hála az égnek nagyon gyorsan sikeres volt a tárgyalási folyamat. A diákolimpia azért is jó, mert plusz felvételi pontokat jelent a diákoknak, és látjuk, milyen teher, eredménykényszer van rajtuk, úgyhogy ezzel úgy tudunk egy kis könnyebbséget adni nekik, hogy a tanulás mellett odafigyelhetnek a sportra is.
2025-ben szerinted mivel tudja megfogni a súlyemelés az általános iskolai felső tagozatos vagy a középiskolás fiatalokat? Nem feltétlenül a leglátványosabb sportág, és említetted, hogy vannak olyan helyek Magyarországon, ahol nem is nagyon tudnak lemenni a fiatalok edzeni.
Ez az ezer dolláros kérdés: mivel csábítsd le a mai fiatalokat az edzőtermekbe? Ez nemcsak a súlyemelés problémája, hanem nagyon sok sportágé. A csapatsportok kapcsán lehet egy olyan szülői benyomás is a gyerek felé, hogy ha elkezded, akkor mondjuk te lehetsz a következő Szoboszlai Dominik és Lamborghinivel fogsz járni felnőttként. Ez nagy motivációs eszköz mind a szülőnek, mind a gyereknek, de Az egyéni sportágakban nincs meg ez a mérhetetlen mennyiségű pénz, úgyhogy csak az foghatja meg a gyerekeket, ha megtetszik nekik a sportág.
Gyerekként az én szívemhez például közelebb állt a súlyemelés, mint egy labdajáték, mert szerettem nagy súlyokat, akár zsákokat emelgetni otthon, és szívesebben néztem a tévében. Persze ugyanúgy megnéztem a focit, ugyanúgy megnéztem a kézilabdát, de hogyha lehetett választani, mindig a súlyemelő Eb-ket, vb-ket vártuk inkább.
A belső attitűd mellé társulhat, ha esetleg a családból, rokonságból valaki súlyt emelt, és az is, hogy végre látható legyen a sportág itthon. A közösségi médiát abszolút nem használta az előző vezetés, mi ezt is próbáljuk fejleszteni. Van Instagram- és TikTok-oldalunk, és bár nagyobb anyagi forrás kellene, de valahogy így is el juttatnunk az információkat, hogy igenis létezik egy súlyemelés nevű sportág, ami egyébként jó kiegészítője szinte bármelyik sportágnak: az atlétikában évtizedek óta beépítik az edzéstervbe, az úszóknál, a birkózóknál, és még a csapatsportokban is egyre inkább népszerű a felkészülés során.
Nemzetközi szinten eléggé megtépázták a sportágat a doppingbotrányok. A sok eltiltás után új ciklus kezdődött?
Igen, úgy érzem, elindult a változás. Olyan országok jöttek elő, akik régebben nem is voltak rajta a térképén. Norvégiának, Amerikának már olimpiai bajnoka is van, Finnországnak, Izlandnak Eb-érmesei, Angliában is óriási a fejlődés, de említhetném az olaszokat is, akiket korábban csak arról ismertünk fel, hogy Armani-felszerelésben jelentek meg – most több mint ezer klubjuk van és folyamatosan hozzák a jó eredményeket. Sok ország felismerte a súlyemelés előnyeit, invesztálnak bele, és nekünk is ideje példát venni róluk.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés