Elnökként nyerte meg a 21. magyar bajnoki címét, ezzel búcsúzik a háromszoros magyar olimpikon Nagy Péter

A múlt hétvégi nyíregyházi ob-n sorozatban megszerzett 21. országos felnőtt bajnoki címe után felhagy a versenyzéssel Nagy Péter, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) március végén megválasztott elnöke.

Majdnem lemaradt az olimpiáról, majd élete legjobbját érte el Nagy Péter

Videó forrása: Eurosport

Az MSSZ első embere a közmédiának elmondta, hogy páratlan sikert ért el a sportág hazai történetében azzal is, hogy elnökként lett magyar bajnok ólomsúlyban.
A sorozatot azonban nem folytatja - jelentette be a jogi végzettségű sportember, magyarázatul hozzáfűzve, hogy már az idei ob-re sem volt elég ideje rendesen felkészülni. Hangsúlyozta ugyanakkor: büszke rá, hogy így is megint nyerni tudott, de úgy döntött, hogy jövőre, "a huszonkettedik magyar bajnokságot már elengedi az életéből".
Nagy Péter örömmel említette, hogy a családja, két gyermeke is ott volt a nyíregyházi ob-n és vele együtt ünnepelte a jelek szerint utolsó bajnoki győzelmét. Bár egy kiskaput azért nyitva hagyott a maga számára a januárban 40 éves MSSZ-elnök, aki amúgy a búcsút 143 kilogrammos új országos szakításcsúccsal tette még emlékezetesebbé.
"Az elkövetkező években háttérbe szorul a súlyemelés, legalábbis egyelőre szüneteltetem a versenyzést" - fogalmazott a negyedszázados sportolói pályafutásának végleges lezárását érintő kérdésre. "Megadom a lehetőséget a fiataloknak."
Az elnökké választását követő lassan nyolc hónapról szólva elmondta, hogy intenzív munka folyt és folyik a szövetségben, és az egyik legfontosabb előrelépésként említette, hogy a sportág visszakerült a diáksportba.
"Óriási eredménynek tartom, hogy jövő áprilisban megint lesz Diákolimpia súlyemelésben, ott vagyunk ismét az iskolákban is" - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy új, demokratikus alapszabályt fogadtak el, és kiemelte, hogy a szponzorok is visszatérnek a sportágba.
"Új támogatói is vannak a szövetségünknek, amely a vezetésemmel arra törekszik, hogy a magyar súlyemelés egyre jobb legyen" - mondta.
Elárulta, hogy nemzetközi versenyt is szeretnének rendezni, ez ügyben már felvették a kapcsolatot az európai szövetséggel.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés