Keszthelyi Rita a sztratoszférába tartozó pólós, ha rajta kívül lesznek még űrturistáink, meglesz az

2020. február 25.2021. január 21.

Az első időpont azt jelöli, amikor a magyar női vízilabda-válogatott Hollandiát fogadta Világliga-selejtezőn, Szentesen. 12-7-re győztünk a budapesti Európa-bajnokság után egy hónappal. A második dátum pedig azt mutatja, hogy 11 hónappal (!) később játszott ezután először komoly rivális ellen tétmérkőzést Bíró Attila együttese, a görögök meg is lepték a mieinket. Két nappal előbb az izraeliek, majd Kazahsztán jött szembe, így is, úgy is közel egy év telt el a válogatott két meccse között, ami példátlanul hosszú idő.

A koronavírus-járvány alaposan betette a kaput, és bár két alkalommal is tudott buborékban együtt készülni a magyar csapat, felkészülési mérkőzést nem tudott játszani senkivel, csak egymás között gyakorolhattak a lányok, ami a koffeinmentes kávéhoz, vagy az alkoholmentes sörhöz hasonlítható élmény lehetett: finom, de nem az igazi, valami hiányzott. Az ellenfél, konkrétan. 

A szövetségi kapitány hatodik éve építi a csapatát, a budapesti világbajnokságot kivéve minden fontos világversenyen a négy közé vitte a gárdát, nyitányként öt esztendeje ilyenkor Eb-aranyérmet nyert Belgrádban, tavaly januárban pedig bronzérmet szerzett a budapesti kontinensbajnokságon. 

A 2017-es, ötödik pozícióval záruló hazai világbajnokság után alakult ki a jelenlegi csapat magja, amely a 2018-as barcelonai Eb-n és a 2019-es kvangdzsui vb-n is a legjobb négy közé jutott, hogy aztán mindkét alkalommal a negyedik legyen. Belgrád óta a budapesti Eb sikerült a legjobban, és ezt nem csak a bronzérem mondatja velünk. A spanyolokkal vívott elődöntőt úgy veszítették el a mieink, hogy Gurisatti Grétának 4 perc 8 másodpercig tartott a parti, kézsérülése miatt nem játszhatott tovább. Ezután a címvédő hollandokat 5-8-ról fordítva - egyik legjobb játékosa nélkül szerepelve -, 5-0-s második félidővel, extra játékkal sikerült legyőzni 10-8 arányban. Sok szempontból hoztuk már elő példának azt a találkozót, és most is jó kiindulópontnak bizonyul. Eleve azon a tornán nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményét a magyar válogatott, azon a meccsen pedig megmutatta, hogy csapatként milyen erős, és hogy tud felemelkedni a nehézségeken. 

Például azon, hogy amikor pedig a hollandokkal vívott bronzmeccsen piócaként tapadtak rá a védők Keszthelyi Ritára, és nagyon szoros emberfogással követték, akkor mintaszerűen irányított, összefogta a védekezést, szervezte a támadójátékot, és kiosztott négy blokkot is, emberhátrányban! Ha valaki kíváncsi, mitől ő a világ egyik, ha nem a legjobb női vízilabdázója, nézze meg a tavalyi Eb-bronzmérkőzést, mert Keszi befűzte az oktatófilmet. Az volt kábé a 47. alkalom, hogy megmutatta, korszakos zseni.

Triesztben két felhozó meccs után jött az első komolyan vehető rivális a görög csapat személyében, és ki is osztottak egy sokat nem számító, de azért jelzésértékű pofont. Bíró Attila csapata az Izraellel és Kazahsztánnal vívott első két meccsén kinyitotta a gólcsapot, Keszthelyi Ritáék 50 (!) gólt lőttek összesen a két szerényebb képességű gárdának. Ehhez képest a náluk jóval nagyobb játékerőt képviselő görögöknek csak ötöt sikerült lőni, de nem a két előző partit kell itt mintának venni, hanem a mieink erejét ahhoz, hogy ezt meglepetésnek minősítsük. A görögök stílusa nagyon nem tetszett a magyar lányoknak, olyan mértékben érvényesült a rivális akarata, hogy 2-2 után szinte nem maradt győzelmi esélye a mieinknek.

Ez egy ahhoz hasonló figyelmeztető jel volt, mint amit a Kanada ellen 6-4-re elveszített 2017-es budapesti világbajnoki negyeddöntő jelentett. Az nagyon sokba volt, az érmünkbe került, ennek konkrét jelentősége nem volt.  Viszont az öt lőtt gól senki ellen sem lenne elég a diadalhoz, ez bizony egy olyan parti lett, ahol egyik pólósunk sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. És ez talán még inkább felpaprikázhatta a játékosainkat.

Bizonyítja ezt, hogy a legfontosabb meccsén, a házigazda olaszok ellen nyújtotta legjobb játékát a Bíró-csapat. A 3-0-s rajt megalapozta a sikert, a teljesen elbizonytalanodó riválissal szemben már 5-1 is volt, ide. A vége 13-10 lett a javunkra, amivel meglett az olimpiai kvóta. Ez a meccs két, látszólag egymásnak ellentmondó dologra is felhívta a figyelmet. Az egyik az, hogy - és itt jön be a hollandokkal vívott tavalyi bronzmeccs -, hogy csodás csapatjátékra képes ez a gárda. Kiváló védekezés és kapusteljesítmény alapján elöl is jobban megy, és megvannak azok a gólok, amelyek nem feltétlen várt helyről jönnek. 

Nem hiába nyilatkozta róla a meccs után Bíró Attila, hogy "a nagyszerű csapatmunkán kívül a nagyon jó egyéni produkciók is kellettek a sikerhez, még keressük az űrhajót, amivel Keszthelyi Rita leszállt közénk, mert ez földöntúli teljesítmény volt."

Az annyira óhajtott olimpiai éremhez átlag feletti teljesítmény szükséges a csapat felétől, védekezésben és támadásban egyaránt. A mi értékítéletünk szerint a jelenlegi magyar csapat a tokiói mezőny öt legjobb gárdája között van az Egyesült Államok, Spanyolország, Oroszország és Hollandia mellett. Bármelyikük legyőzéséhez extrák is kellhetnek, ezt viszont nem lehet mindig Keszthelyitől elvárni. Märcz Tamás együttese is azért lehetett tavaly Európa-bajnok, mert a zseniális Varga Dénes mellett Nagy Viktor, Vogel Soma, Zalánki Gergő és Vámos Márton is extrát nyújtott, és mondjuk Angyal Dániel vagy Pohl Zoltán is hozzá tudott tenni a védőmunka ellátása mellett annyit elöl gólokban is, ami kiegyensúlyozottabbá tette a mieink támadójátékát.

Ennek láthattuk a nyomait a lányoktól Triesztben is, az olaszok ellen a kapuban Magyari Alda remekelt, és hol Illés Anna, hol Garda Krisztina vagy Szilágyi Dorka tett hozzá kiváló teljesítményt ahhoz, amit Keszthelyi és a két centerünk, Gyöngyössy Anikó és Rebecca Parkes jelentett veszélyként a riválisok kapujára. Ahogy a budapesti Eb-n is láthattuk, és ahogy a selejtező előtti felvezető anyagunkban írtuk, "Keszthelyi, Gurisatti, Szilágyi és Leimeter révén jöhet a gólok java." 

A budapesti Eb-n Leimeter Dóra varázslatosan játszott, most sem volt rossz, de lesz jobb is, és ez vonatkozik a több poszton is bevethető, fantasztikusan egy-egyező, az elmúlt két évben a csapat egyik legfontosabb játékosává váló Gurisatti Grétára is. És ide tartozik az is, hogy az se nagyon férhet bele sokszor, hogy egy 20 éves játékos, mint amilyen Simone van de Kraats, egyedül öt gólt hintsen ugyanonnan egy meccsen nekünk. Ha ez a mag egyszerre nyújt kimagaslót, akkor a világ bármely csapatával, még az USA-val is eséllyel veszi fel a versenyt. 

Az is hozzátartozik az értékeléshez, hogy Triesztben hat nap alatt hat mérkőzést kellett játszani, ami brutális terhelés, pláne 11 hónap pauza után. Ilyen kemény menetrend még az olimpián sincs, csak az olimpiai selejtezőn és a Világliga-sorozatban. Nem hiába mondják, hogy az olimpiára kijutni még annál is nehezebb, mint azt megnyerni.

A minden téren címvédő amerikaiak ellen, de még talán a spanyolokkal szemben is klasszisteljesítmény szükséges a győzelemhez, és az átlagnál jobb az éremhez. Zsinórban három olimpián lett negyedik a magyar válogatott, minden esetben kevéssel maradt le a bronzéremről. Remélhetőleg, idén összejön a dobogó, és minden remény megvan arra, hogy a bronznál is fényesebb medália kerülhet a magyar lányok nyakába.