Meggyőző bizonyítékok kerülhettek elő a bokszoló Khelif nemi hovatartozását illetően
Az algériai bokszoló Imane Khelif a nők 66 kg-os súlycsoportjában lett olimpiai bajnok Párizsban. A játékok alatt folyamatosan kritikák érték minden oldalról a hiperandogenizmusa, vagyis a természetesen magas tesztoszteronszintje miatt. Most napvilágot látott egy orvosi jelentés, amely minden eddiginél egyértelműbb diagnózist ad a nemét és a veleszületett rendellenességét illetően.
A nemzetközi botrány után jött a happy end: a Hámori Lucát búcsúztató Khelif olimpiai bajnok lett
Videó forrása: Eurosport
5-alfa reduktáz defektus
Sok kétség és vád fogalmazódott meg Imane Kheliffel szemben a párizsi olimpia alatt a nemi hovatartozását illetően. A játékokról végül aranyéremmel távozott, hisz ő győzött a bokszolók női 66 kg-os súlycsoportjában.
Három hónappal az olimpia után nyilvánosságra került egy 2023-as orvosi jelentés a fizikális állapotára vonatkozóan, ami utólag vethet fel kérdéseket, illetve bizonyos kérdésekre választ is adhat.
A jelentésben foglalt vizsgálatokat egy párizsi és egy algíri kórházban végezték el, írja az as.com nevű spanyol lap egy francia újságíróra hivatkozva. A jelentés azt mondja, hogy Khelif az 5-alfa reduktáz defektus nevű rendellenességben szenved. Ez egy olyan szexuális fejlődési zavar, amely olyanokban fordul elő, akik biológiai értelemben férfiak.
„Egy génmutáció miatt nem alakul ki a férfi nemi hormon biológiailag aktív alakja, így nőies külső nemi szervek jönnek létre, de a pubertás során jelentős mértékű férfiasodás várható” - írja meghatározásában az egészségvonal.gov.hu.
Éppen ezért kisbabáknál gyakran nem is észlelik a problémát, és gyakran lányként határozzák meg őket a torzult genitáliák jelenléte miatt. Serdülőkorban aztán többnyire határozott izomnövekedés, szőrösödés indul be, a mellek nem fejlődnek ki, és elmarad a menstruáció.
A jelentés azt is említi, hogy Khelif átesett egy MRI-vizsgálaton, amely megállapította, hogy nincs méhe, viszont vannak belső heréi és van mikropénisze. Ezen kívül egy kromoszómavizsgálat bizonyította, hogy XY kromoszómái vannak, és hogy a tesztoszteronszintje megegyezik a férfiakéval.
A jelentés azt is megjegyzi, hogy lehet, hogy Khelif szülei vérrokonok voltak. Az orvosok a nemi identitásának megfelelő korrekciós műtétet és hormonterápiát is javasolnak, továbbá fontosnak tartják, hogy a sportoló megfelelő pszichológiai segítséget is kapjon, hisz az eredmények valószínűleg jelentősen megviselik őt pszichésen.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)