"Nem vagyok transznemű, nő vagyok" – nagy bejelentést tett Imane Khelif

A 2024-es párizsi olimpia vitatott nemiségű aranyérmes bokszolója, az algériai Imane Khelif bejelentette: készen áll az előírt genetikai tesztre, hogy részt vehessen a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékokon is.

Imane Khelif

Fotó: Getty Images

Khelif indulási szándékáról a CNN számolt be.
"Készen állok bármit megtenni a versenyzésért, nem vagyok transznemű, nő vagyok" - mondta az algériai ökölvívó.
Közlését megelőzte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által a boksz olimpiai képviseletére jogosultként elismert új sportági világszövetség (World Boxing) állásfoglalása, amellyel minden ökölvívó számára kötelezővé tette a nemi tesztet Los Angeles előtt.
Khelif Párizsban a NOB engedélyével indult, és a 66 kilósok súlycsoportjában többek között a kategória magyar indulójának, Hámori Lucának a legyőzésével lett olimpiai bajnok. Szereplését még a Thomas Bach elnökölte NOB úgy hagyta jóvá, hogy szembe ment az ökölvívás korábbi nemzetközi szervezetével, az időközben az olimpiai sportág képviseletéből teljesen kiszorított IBA-val, amely a 2023-as világbajnokságról sikertelen nemi teszt miatt kizárta a férfinak nyilvánított Khelifet.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés