„Szerény legyél, fiam, mint a képességeid” – Elment Szántó Öcsi bácsi is

Pláne egy olyan sportágban, mint az ökölvívás. Ahol, ha rosszul végzed a dolgod, nem annyi történik, hogy a tanítványod lassabban úszik vagy fut mondjuk 10 másodperccel, hanem úgy megverik, hogy azt egy életre megemlegeti. Jó esetben.

Emlékszem, milyen felháborodva mesélte Öcsi bá’, hogy miközben sétált idősebb Balzsay Károllyal a magyar bajnokságon, és már vagy a tizedik általa ismeretlen ember köszönt rájuk, megkérdezte:

- Mégis kik ezek?

- Bokszedzők – jött a válasz.

- Hogy lehet bokszedző valaki, akit én nem ismerek?

- Most végeztek OKJ-s tanfolyamon.

Öcsi bácsi nem OKJ-s tanfolyamon végzett. És edző volt csupa nagy betűvel. Egy olyan sportágban, ahol ez rettenetesen fontos. És nemcsak azért fontos, mert tényleg a tanítványod testi épségével játszol, hanem azért is, mert az ökölvívás tele van problémás gyerekekkel. A sportág természeténél fogva legjobbjai általában olyan közegből kerülnek ki, ahol csak egy hajszál választja el őket attól, hogy az életük végérvényesen félrecsússzon.

Öcsi bá’ egy ilyen közegben tudott nagybetűs edző, igazi pedagógus lenni, ami azt hiszem, nehezebb feladat lehetett, mint Kokóval olimpiát vagy Madárral világbajnokságot nyerni. Mert ők ketten tehetségesek, elhivatottak voltak, erre születtek, de ugyanabban a teremben akadtak jó néhányan, akikről azt sem lehetett tudni, hogy délután lejönnek-e edzésre.

Azt meg pláne nem, hogy ha nem jöttek, akkor miért nem jöttek.

Pusztán csak valami jobb dolguk akadt, vagy éppen valami rosszban sántikáltak? Vagy korábban sántikáltak valami rosszban, és éppen elkapták őket?

Elképesztő történetei voltak. Ilyen dumája, mint amit a címben idéztem, volt száz. Egyik jobb volt, mint a másik, és fantasztikusan tudta előadni őket. Ráadásul nem emlékszem, hogy lett volna olyan, amit kétszer hallottunk volna tőle, pedig jó tíz éven keresztül jártuk együtt Németország különböző sportcsarnokait és tornatermeit.

Mégis, ha egyetlenegy mondattal kellene jellemezni őt, hogy milyen ember, edző, pedagógus volt, akkor nem egy ilyennel hozakodnék elő. Hanem ideraknám azt a pillanatot, amikor talán legkedvesebb tanítványa, Kovács István padlóra került Chacón ellen a Kisstadionban. Még az ötödik menet végén, amikor másodszor számoltak rá. Jóval korábban tehát, mint amikor a mérkőzésvezető végül beszüntette a mérkőzést.

”Nem szabad továbbengedni” – mondta, szinte azonnal.

És abban az egy mondatban minden benne volt.

Borítókép: Nyolcvankét éves korában elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány 2026. július 15-én. A felvétel 2025. augusztus 16-án készült Budapesten. MTI/Hegedüs Róbert