„Ki nem állhatom a sportolók hisztijeit” – Tutberidze magyarázkodott, de bocsánatkérést vár a Valievával történtek miatt
A pekingi téli olimpián doppingbotrányba keveredett Kamila Valieva edzője, Eteri Tutberidze azt nyilatkozta, még mindig bocsánatkérésre vár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökétől, Thomas Bachtól, miután a szakvezető azt bírálta, hogyan bánt a tanítványával.
'Explain to me, why??' - Watch 'chilling' moment Tutberidze berates Valieva
Videó forrása: Eurosport
A pekingi olimpián, a női versenyt követően Thomas Bach azt mondta, igazán „dermesztő volt látni", ahogy Kamila Valievát milyen ridegen fogadta a csapata, különösen az edzője, Eteri Tutberidze, miután a kűrjében csalódást keltő produkcióval csupán a negyedik helyre tudott odaérni összesítésben.
„Láttam, ahogy a csapata fogadta őt, miután befejezte a programját. Dermesztő volt látni, amilyen ridegen és lélektelenül bántak vele. Ahelyett, hogy segítettek volna neki, próbálták volna megnyugtatni, hidegséggel és távolságtartással kellett szembesülnie” – mondta akkor Bach.
„Mindez nem tölt el túl sok bizakodással sem Valieva múltját, de még inkább a jövőjét illetően. Hogy bánnak a kis sportolópalántákkal, akik hatalmas stressz alatt készülnek és versenyeznek? Csak remélni tudom, hogy azért vannak körülötte olyan emberek, a család, barátok, akik segítenek neki átvészelni ezt a borzasztóan nehéz helyzetet” – zárta a kritikáját a NOB elnöke.
Tutberidze most, a Szatiamában véget ért műkorcsolya-világbajnokság után nyilatkozott a L’Équipe-nek, a francia lapnak adott interjújában elmondta, hogy hogy Bach igazságtalanul rágalmazta őt a 15 éves Valievával való bánásmódja miatt.
Mondta mindezt úgy, hogy az egész világ élő adásban láthatta, ahogy nekiesett a lánynak a kérdéseivel, amint Valieva elhagyta a jeget. "Miért engedted el? Magyarázd meg nekem, miért? Miért adtad fel a harcot?” – záportoztak a cseppet sem megnyugtatónak tűnő kérdések Tutberidzétől.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/02/18/3321547-67911208-2560-1440.png)
'Explain to me, why??' - Watch 'chilling' moment Tutberidze berates Valieva
Videó forrása: Eurosport
Tutberidze egyébként a történelem egyik legsikeresebb korcsolyaedzője, ő igazságtalannak érezte Bach szavait, most pedig el is mondta, miért.
„Kamilának akkor távolságra volt szüksége” – mondta Tutberidze, aki egyébként edzőként elhozta az aranyat az olimpiáról, ugyanis az ő egy másik tanítványa, Anna Shcherbakova állhatott a dobogó legfelső fokára.
„Nem lehet megölelni valakit, aki nem akarja, meg nem is az a valódi probléma, hogy elbukott.
Viszont nincs jogunk feladni a küzdelmet. Én csak megkérdeztem tőle, miért hagyta abba a versenyzést a második elem után. Egyszerűen nem volt hajlandó a végsőkig küzdeni.
Ráadásul az olimpia egy ünnep, sok sportoló csak álmodik arról, hogy ott lehessen egyszer az ő helyén.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/02/17/3321164.jpg)
Kamila Valieva és Eteri Tutberidze
Fotó: Getty Images
„Az eset után egyébként sokáig ültünk együtt az öltözőben. Thomas Bach vádaskodása viszont igazságtalan, bocsánatkérést várok tőle" - összegzett Tutberidze.
Valieva a 2022-es pekingi olimpián aranyéremhez segítette az oroszokat a csapatversenyben, de hamar a történések középpontjában találta magát, amikor kijöttek az első hírek a doppingesetével kapcsolatban.
A folyamatban lévő doppingügy miatt az éremátadásra még mindig nem került sor a csapatversenyben, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) azt tervezi, hogy a Sportdöntőbíróság (CAS) elé viszi az ügyet, miután az Orosz Doppingellenes Ügynökség fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy bár Valieva doppingellenes szabályszegést követett el, miután a trimetazidinre pozitív lett a tesztje, de nem ő volt a hibás.
Tutberidze természetesen a tanítványa védelmére kelt a doppingüggyel kapcsolatban is.
„Tényleg nem tudom, mi történhetett" – mondta a 49 éves Tutberidze a L'Equipe-nek.
„Az egész csapatunkkal próbáltuk megérteni, néztük az orosz bajnokság felvételeit, ahol ellenőrizték őt, és mi is csodálkoztunk, mi tartott ilyen sokáig az ellenőrzés és az eredményhirdetés között.”
Tutberidze azt is elismerte, hogy Valieva számára óriási következményekkel járna, ha a WADA megnyerné a CAS-nál benyújtott fellebbezését, és négyéves eltiltást szabnának ki rá.
„Ez a karrierjének a végét jelentené" – zárta mondandóját Tutberidze.
Forrás: InsideTheGames
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)