Nem tudta, képes lesz-e még valaha ugrani, de egy évvel a brutális sérülése után visszatért Bradie Tennell

Bradie Tennell egy évvel ezelőtt súlyos sérülést szenvedett, ami miatt két műtét és hosszú rehabilitáció várt rá - meg persze a kritikák, ahol többen is kijelentették, hogy a 26 éves amerikai műkorcsolyázó pályafutása véget ért. Tennell azonban rácáfolt mindenre, és újra versenyez - méghozzá nem is akárhogy.

Súlyos sérülése után hazai pályán tért visza az amerikai műkorcsolyázó - nem is akárhogy!

Videó forrása: Eurosport

A jégen való visszatéréshez több kell, mint a keménység és az elszántság. Ott van Mikaela Shiffrin, aki januárban egy lesiklás közbeni baleset során karrierjét veszélyeztető sérüléssel nézett szembe. De mi történt két hónappal később? Újra kint volt, és ugyanazokon a lejtőkön száguldott. Több ez, mint motiváció.
Bradie Tennell nem a lejtőkön száguld lefelé, de neki műkorcsolyázóként ugyanúgy a jéggel gyűlik meg a baja. Egyetlen rossz csúszás egy edzésen, és máris vége a szezonnak, vagy akár a pályafutásnak. Az amerikai lány jól ismeri a sérülésekkel járó kihívásokat, hosszú és kemény volt az út, de úgy néz ki, visszatért a sportág csúcsára.
Pénteken Tennell visszatért a korcsolyapályára, ahol tavaly október 31. óta nem láthattuk. Igazából 2022 óta küzdött kisebb-nagyobb sérülésekkel, de a tavalyi brutális spirális ferde bokatörése volt az, ami igazán ijesztő volt.
A Grand Prix-sorozat első idei állomásán, a Skate Americán tért vissza a 26 éves lány, méghozzá úgy, hogy megelőzött pár igazán nagy nevet, többek között Rinka Watanabe, Higuchi Wakaba és Nina Pizaronne is mögötte végzett. Honfitársa, Isabeau Levito zárt a rövidprogramok végén az élén, bár az ő elsősége világbajnoki ezüstérmesként érkezve nem volt meglepő.
De hogy sikerült ez az elképzelhetetlennek tűnő bravúr Tennelltől?
Tavaly november 14-én hozta nyilvánosságra a sérülését. elárulta, hogy egy bemelegítés közben történt meg a baj. Akkor úgy nyilatkozott, hogy ez a sérülés traumatizáló volt számára, nagyon nehezen viselte. Elmondása szerint az orvosoknak egy négycentis lemezt kellett beültetniük a bokájához, de öt csavart is használtak a rögzítéshez, és egy speciális csizmában kellett közlekednie a két műtétje után, voltak időszakok, amikor kilátástalannak tűnt a helyzete.
A kétszeres amerikai bajnok a 2022-es olimpiáról a jobb bokáját ért csúnya sérülés miatt lemaradt, szóval ismerte már a felépüléssel járó nehézségeket, de ezúttal még több erőt tett bele ebbe a folyamatba: öt hónappal a sérülést követően már jégre lépett, és hiába írták róla a sajtóban, hogy valószínűleg vége a pályafutásának, őt nem érdekelték ezek a hangok, és bebizonyította, hogy igenis itt van a helye a legjobbak között.
picture

Bradie Tennell

Fotó: AFP

Könnyek között, de mosolyogva hagyta el a jeget a programja végén most pénteken.
„Nagyon jól éreztem magam a mai teljesítményemmel kapcsolatban, mivel ez volt az első nagydíjam egy jó ideje a sérülésem után” - mondta Tennell.
"Nagyon sok támogatást éreztem a közönség részéről. Az arénában hihetetlenül jó volt az energia, jól éreztem magam."
Azt is elárulta, hogy ő sem tudta, hogy képes lesz-e visszatérni, nem volt képes még a tévében sem megnézni a versenyeket, annyira fájt neki, hogy nem lehet ott.
„Nem voltam biztos benne, hogy valaha is képes leszek újra ugrani. Nagyon hosszú volt az út, és nagyon hálás vagyok a gyógyító csapatomnak” - mondta Tennell.
Most viszont ott van, és a második helyről várhatja a szombati kűröket a Skate Americán.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés