Egy műkorcsolyázó két élete – a visszavonulás helyett jött az újratervezés és a siker
A kétszeres olimpiai érmes műkorcsolyázó, Shoma Uno elmesélte, hogyan változtatta meg az életét egy edzőváltás, állhatott fel újra az olimpiai dobogóra, és lett szépen csendben világbajnok, majd Japán elsőszámú műkorcsolyázója.
Shoma Uno
Fotó: AFP
2019 ősze fordulópontot jelentett a kétszeres olimpiai érmes japán Shoma Uno számára. A 25 éves műkorcsolyázó még Pekingben mesélt arról, mi kellett ahhoz, hogy meggondolja magát, és ne vonuljon vissza 24 évesen. Hogy megérte-e? Határozottan. Azóta egy vb-arany és két Grand Prix-győzelem került a neve mellé, és egészen hihetetlen, mennyire megtalálta önmagát a jégen.
Uno egyből azzal kezdte a 2019-es évét, hogy befejezte a közös munkát az addigi edzőivel, két szezonnal a 2018-as phjongcshangi játékokon szerzett ezüstérme után úgy tűnt, valami nagyon nincs rendben vele. Akkor viszont még nem tudta, hogy a válság, amin keresztül kellett mennie, végül nem a karrierje végéhez vezetett, hanem valami egészen máshoz.
A francia Grand Prix-n teljesen egyedül várta a pontokat az elég gyengén sikerült kűrje után, amiben háromszor is elesett. Az, hogy a programját a 'Dancing on My Own' című szám feldolgozására mutatta be, már csak hab volt a szimbolika tortáján.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/03/26/3344858.jpg)
Shoma Uno
Fotó: AFP
Uno nem nagyon tudta, mi vár rá még a műkorcsolyázásban, vagy hogy van-e számára még egyáltalán valami benne. Viszont úgy érezte, hogy ha már úgy fest, meg vannak számlálva a napjai a sportágban, akkor legalább fejezze be boldogan, méghozzá a kétszeres világbajnokból edzővé váló Stephane Lambiel mellett.
"Leginkább azért szerettem volna csatlakozni Stephane csapatához, mert azt éreztem, műkorcsolyázói pályafutásom már nem tart sokáig, és csak élvezni akartam" - mondta egy korábbi interjújában.
De a közös munka hamar eloszlatta a kételyeket, és Uno visszavonulásra vonatkozó terveit is parkolópályára tette.
"Kezdtem azt érezni, hogy jobb eredményeket akarok elérni és jobb korcsolyázóvá szeretnék válni, már csak azért is, hogy Stephane-t boldoggá tegyem" - mondta Uno.
"Bár nem igazán értek angolul, a szívemmel éreztem, hogy azt szeretné, ha nem adnám fel. Ez teljesen megváltoztatta a céljaimat.”
Uno céljai teljes egészében átalakultak, a valóság pedig igazodott ezekhez: 2019 decemberében megnyerte zsinórban a negyedik japán bajnoki címét, kiválasztották a hazai csapatban a 2020-as montreali világbajnokságra, és úgy tűnt, ő lesz majd az egyik nagy esélyes (a dobogóra mindenképp), de a sors közbeszólt, és a vb-t a pandémia miatt törölték.
Egy évvel később Uno negyedik lett a vb-n az amerikai Nathan Chen és honfitársai, Yuma Kagiyama és a kétszeres olimpiai aranyérmes Yuzuru Hanyu mögött.
"Yuma és Yuzuru volt a legnagyobb hatással a pályafutásomra, különösen Yuma, aki szüntelenül motivált, hogy újra beleadjak mindent a korcsolyázásba" - mondta Uno.
Valószínűleg épp ez a motiváció volt az, ami elhozta számára az általa is csak „újjászületés szezonjának” nevezett fordulópontot.
- mondta Uno.
Pekingben már az új énjét láttuk, ismét odaért az olimpiai dobogóra, és bronzérmet szerzett Chen és Kagiyama mögött.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/03/26/3344878.jpg)
Shoma Uno
Fotó: Getty Images
Azt még akkor nem tudta, hogy a pályafutásában kapott második esélyével (és az edzőjével) meddig jut el, de megfogadta, hogy bele fog adni mindent.
"Úgy tervezem, még sokáig folytatom a korcsolyázást" - mondta Uno.
Uno akkor elmondta, hogy a pekingi tapasztalatait és a küzdelmeket is szeretné felhasználni a 2022-es világbajnokságon.
Hogy mennyire sikerült neki? Hibátlanul. Montpellier-ben ő állhatott a dobogó legfelső fokára, és nagyon úgy fest, a 2023-as vb-n is ő lesz az egyik nagy esélyes. Az már csak külön motiváció, hogy legközelebb épp Japán (és Saitama) ad otthont a vb-nek.
Uno remekül kezdte az idei Grand Prix-szezont, megnyerte a Skate Canadát, sőt, most hétvégén az NHK Throphyt is, és úgy néz ki, végre igazán bízik magában.
"Remélem, hogy az a korcsolyázó leszek, aki a japán műkorcsolyázás, és a csapatunk vezére is lehet. Legalábbis a magam módján” – zárta a tavalyi interjúját, és ilyenkor jó érzés leírni, hogy nagyon úgy néz ki, sikerült is neki.
Forrás: olympics.com
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)