A "császárnő" szerint csak véletlen, hogy az orosz versenyzők tömegesen léptek vissza a hazai versenyükről

Március elején Szentpéterváron megrendezték a műkorcsolyázók hazai versenyét, az orosz Grand Prix-t, amit direkt azért alakítottak át egyszerű kupaversenyről erre a nagydíj-formátumra, mert az orosz és fehérorosz versenyzők ki vannak zárva a nemzetközi szövetség (ISU) által szervezett versenyekről (köztük a teljes a Grand Prix-sorozatból). A versenyen a férfiaknál Petr Gumennik végzett az első helyen, Dmitrij Aliev és Mark Kondratyuk előtt, míg a nőknél Adeliia Petrosian szerezte meg az aranyérmet, a doppingügyéről egy csapásra ismertté vált, de Oroszországban azóta is versenyző Kamila Valieva második lett, míg a dobogó harmadik fokára Elizaveta Tuktamysheva állhatott fel.

Az orosz háziverseny amennyire érdekelte a nemzetközi sajtót (ezzel még az orosz sportminiszter is kampányolt egy keveset), olyannyira vetett fel kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy vajon nem érzik-e a nemzetközi műkorcsolya-körforgásból kiesett versenyzők azt, hogy ez nekik ilyen "ha nincs ló, jó a szamár is"-jellegű esemény lett csupán. Akármennyire is igyekeztek egy komoly presztizsű, színvonalas versenyt tető alá hozni, a résztvevők névsora helyenként foghíjasnak bizonyult.

A 26 éves Tuktamyshevát a közvetlen, szerethető stílusa miatt világszerte rengetegen kedvelik, és követik is a közösségi médiában, ezúttal egy orosz oldalnak adott interjút a rá jellemző őszinteséggel. Az orosz GP-re egy kisebb sérüléssel készült, de legalább benevezett a versenyre, emiatt nála is rákérdeztek arra (sok minden más mellett), hogy mennyire érzi jogosnak ezt a fenti kritikát.

Véletlen, mert ez egy tök jó verseny a szezon befejezésére, és nem is lehet félválról venni. Nekem úgy tűnik, hogy ha egy sportoló jó formában van, akkor örömmel szerepel egy ilyen csodálatos eseményen. Szerintem jó oka volt annak, aki visszalépett a versenytől.

Persze, szerintem ez az izgalom soha nem fog elmúlni. Mindenesetre minden alkalommal, amikor közönség előtt jégre lépsz, keményen kell dolgoznod, és hibátlanul kell korcsolyáznod a zsűritagok előtt. A körülmények mindig különböznek, de az izgalom állandóan jelen van. Csak néha egy kicsit több, néha egy kicsit kevesebb.

Nekem úgy tűnik, hogy a rengeteg tapasztalattal a testem már valahogy hozzászokott ehhez az állapothoz. De ez már nem az a fajta izgalom, ami lebénít, épp ellenkezőleg, ez segít abban, hogy jobban teljesíts.

Soha nem voltak ilyen konkrét gondolataim. Mindig is szerepelni akartam, mindig is korcsolyázni akartam.

Talán, de nincs sok tapasztalatom ezzel kapcsolatban. Ez nem az üzleti világba való belépés volt, csak egy lehetőség, hogy kipróbáljak valami újat, ami nem zavarja az edzéseket és azt, hogy eredményeket érjek el a jégen. Még csak nem is nevezném valamiféle nagy projektnek, mert mindig is a sport volt az első számú prioritásom. Egyértelműen korai még arról beszélni, hogy vállalkozásba fogok, de talán egyszer majd megtörténik.

Nem kötődöm különösebben ehhez a címhez, ellenkezőleg, igyekszem jó barátságot ápolni a rajongókkat, szeretek a lehető legőszintébb interjúkat adni, szívesen beszélek velük. Szóval nem vagyok császárnő, nem teszek úgy, mintha valaki más lennék, én csak Liza Tuktik vagyok.

Még soha nem írtam, de a rajongók írnak nekem, az nagyon kedves dolog. Írnak a közösségi oldalakon, rengeteg üzenetet hagynak, mindig kapok egy-két kedves szót. Meg szoktam tartani néhány kézzel készített ajándékot is, vagy olyanokat, amelyek valamiért különlegesek vagy épp meghatóak. Mindig jó, ha valaki beleteszi a lelke egy darabját az ajándékába. Kaptam már telefontokot, de még kézzel készített babát is, ezeket biztos, hogy örökre megtartom emlékbe.

Nem, cseppet sem kell szomorúnak lennie, mert akár azt is megmutathatod, hogy mennyire jóban vagy önmagaddal. A szeretetet töbféleképpen is meg lehet fogni, az például egyszerűen csodálatos, ha szereted és elfogadod magadat. A szeretetet millióféleképpen meg lehet mutatni a jégen, és nem kell ehhez párosban korcsolyázni sem.

Azt hiszem, mindig is megvolt bennem. Néha csak elfelejti, vagy nem is veszi észre az ember, hogyan viszonyul önmagához. Mindig akadnak olyan időszakok, amikor nem fogadod el önmagad. De ez a felnőtté válás, az valakivé válás része.

Amikor úgy érzed, hogy egyáltalán nem tudod szeretni magad, érdemes kis lépésekkel kezdeni. Lehet, hogy nem tetszik minden, de például a karod, a lábad vagy az orrod tetszik. És így darabról darabra, részletről részletre elkezdheted megszeretni magad, ez segíteni fog abban, hogy teljes egészében is elfogadd azt, aki vagy. Onnantól pedig sokkal könnyebb lesz az élet.

Forrás: kp.ru